Szerelmes szösszenet 1.

Bénázás a köbön

Biztos voltál már úgy, hogy nagyon megtetszett egy fiú, de a következő pillanatban jött a kiábrándító gondolat: úgysem kaphatnám meg, nem illek hozzá, kevés vagyok. Az én életemben is volt egy ilyen fiú, vagyis inkább férfi, hiszen már huszonhat éves volt, amikor először találkoztunk. Szőke haj, igézően kék szem, magabiztos mosoly, mindenkit leoltó, tuskó humor. Tetszett, nagyon is, de sosem próbálkoztam nála megmaradtunk a kollegiális viszony mellett.

Fél éve dolgoztunk együtt, amikor egy hosszú nap után elmentünk kettesben vacsorázni, iszogatni, megtörtént, amire nem mondott egyikünk sem nemet. Másnap reggel tőle mentem dolgozni, ő aznap szabadnapos volt. Abban maradtunk, majd hív, de nem is igazán érdekelt, fel voltam dobódva, és szentül hittem, hogy ez a tipikus egy éjszakás kaland volt. Sosem volt ilyenben részem, de valahogy mégsem zavart ez a tudat. Délután felhívott, rémesen kínos volt, hebegtünk-habogtunk, pár perc után letettük. A következő nap persze elkerülhetetlen volt, hogy ne fussunk össze a munkahelyen, ez valahogy kevésbé volt kínos. Aranyosan mosolygott, megkérdezte, ráérek-e este? Az vesse rám az első követ, aki képes lett volna nemet mondani neki. 

Találkoztunk nála, beszélgettünk, lemondta, hogy már egy éve nincs komoly kapcsolata, valahogy sorsszerű volt, hogy mindkettőnknek egy hat éven át tartó kapcsolata ért véget pont egy éve. Akkor megkérdezte, hogy készen állok-e újabb kapcsolatra, megpróbálnám-e vele, mert ő szeretné. Furcsa érzések kavarogtak bennem, akartam őt, éreztem, hogy őszintén beszél, mégsem tudtam valahogy hinni neki. Végül csak annyit mondtam, majd alakul. Persze nála maradtam, reggel együtt mentünk dolgozni, de az aznap estét nem akartam vele tölteni. Abban maradtunk –csütörtök volt -, hogy majd a hétvégét töltjük együtt, elmegyünk moziba, strandolni, csináljuk, amihez kedvet érzünk.

Eljött a péntek reggel, amikor rémesen stresszessen ébredtem. Ekkor tudatosult bennem, hogy ma este igazi randi vár, ráadásul nem is akárkivel. Azt akartam, ezen a hétvégén minden TÖKÉLETES - igen, így, csupa nagybetűvel – legyen. Persze, ahogy az lenni szokott, minél jobban akarsz valamit, annál inkább elbénázod…

Ne kérdezzétek, mi volt a film, a pasi vállára nyáladzva aludtam át az egész cselekményt. Nem volt kínos, áh, dehogy! Beültünk a kocsijába, kitaláltuk, menjünk kajálni valamit. A fél literes kólás pohárral a kezemben ültem, fanyalogva húztam el a szám, hogy mennyire nem kívánom már. „Jó természetvédőhöz” illően javasolta, helyezzem ki a mozgó kocsi ablakán. Több sem kellett, már húztam is le az ablakot, kidobtam a poharat ééééssss…. a kóla fele az ölemben landolt. Rásandítottam, reméltem, nem jön rá, mit csináltam, persze szőkesége ellenére nem volt ostoba.

- Magad felé billentetted vízszintesen a poharat, mi?

- Hááát… - motyogtam. – Valami olyasmi…

Felnevetett, és vele együtt nevettem. Az ablakon folyt a ragacsos, barna lé, a krémszínű szoknyámon szintén, de kit érdekelt? Éreztem, hogy az arcom lángolása elmúlt, és örültem, hogy az ultra gáz bénázásom után is velem akart lenni.

Másnap még nagyobb reményekkel ébredtem. Gyönyörű idő volt, elmentünk egy bányatóhoz fürdeni. Homokos, dimbes-dombos part, vagy negyven fok, álmaim pasija mellközépig merülve a hűs habok közt, mi kellhet még?

- Bejössz? – kérdezte.

- Mindjárt, fél perc. – Valahogy zavarban voltam, bikiniben végiglejteni felé, miközben azzal az átható tekintetével végigmér… hát, nem akaródzott felkelni a pokrócról.

- Mi a baj, nem tudsz úszni? – incselkedett.

- Tökéletesen úszom – ültem fel.

- Ha mégsem, kimentelek, persze miután hagytalak kicsit kapálódzni, hogy aztán jobban értékeld a segítségem és hálásabb legyél - kacsintott.

- Hülye – vigyorogtam rá, belemarkoltam a pokróc melletti vizes homokba, és játékosan felé hajítottam.

Nem kellett volna. Amit homoknak hittem egy kisebb kődarab volt, nagyot csattant a mellkasán, a bőre azonnal bepirosodott. Elborzadtam és beszaladtam hozzá nem volt őszinte a mosolya.

- Bocsi, bocsi, tényleg bocsi, nem akartam! – hebegtem, simogatva a kipirosodott részt. – Azt hitte, csak homok.

- Nyugi, nem gáz – mosolygott, és magához húzott. – Fél éve ismerlek, tudom, milyen kis suta tudsz lenni.

- Én nem is! – durcáskodtam, de az ölelésében és a csókjában tökéletesen feloldódtam, eltűnt minden gátlásom és durcásságom.

Mindennek immár több, mint egy évtizede, kedvenc emlékeink közé tartozik mindezt felidézni. Ilyenkor viccesen megjegyzi, nem tudja, mit vétett az előző életében, hogy most én lettem a keresztje, és ha be is vágom ilyenkor a durcát, ő egyből tudja a gyógyírt rá.