Szerelmes szösszenet 6.

Egy pillantás

Mióta beléptem az ismerkedős korszakomba, már több mint egy évtizede, szakadatlanul azokat a pillanatokat kedvelem a legjobban, amikor elindul valami egy férfi és köztem. Habár nem igazán vagyok jó a flörtölésben, sőt még abban sem, hogy mindig észrevegyem, mi a különbség pillantás és pillantás között, néha azért megesik, hogy sikerül. Ez a rövid visszaemlékezés is egy ilyen esetről szól, amelynek ugyan nem lett folytatása, de a nyolc évvel ezelőtti május végi nap óta sem tudom elfeledni, hiszen akkor éreztem magam először vonzó, felnőtt nőnek.

Ragyogó napsütés volt és azúrkék égbolt egy igazi mediterrán hangulatú városban. A madarak csiripeltek, a járdákra öreg fák vetettek árnyékot, és a meleg még nem perzselt, élvezet volt kint lenni. Egy barátnőmhöz siettem, amikor megpillantottam őt. Magas, szikár alkatú, karakteres arcú férfi volt, fehér inget és vászonnadrágot viselt, és a mosolya elbűvölő volt. A tekintete találkozott az enyémmel, ahogy közelebb értem hozzá és viszonoztam a mosolyát. A pillantása simogatta a testemet és a lelkemet, vonzónak éreztem magam. Aztán elsétáltam mellette. Megjegyzem, azóta is gyakran teszem ezt, még ha vissza is mosolygok, a legtöbbször csak tovább sétálok.

Talán az emlékek szépítették meg a történteket, talán csak az, hogy nem ismertem őt, talán valóban ilyen volt, de az biztos, hogy akkor voltam benne először biztos, hogy tetszem egy férfinak, annak a férfinak, és azóta sem feledtem el, hogy milyen volt ő, pedig csupán néhány pillanatig tartott az egész.