Szerelmes szösszenet 2.

Az első csók

Az én kis emlékem azokig az időkig nyúlik vissza, amikor még a Spice Grils - Say you’ll be there c. dala még igényes zenének számított (mondjuk én még most is szeretem, és legalább most már tudom, miről szól a szöveg, ami nem hátrány). Vagy éppen a pöttöm termetű, de annál nagyobb hangú Toni Braxton – Un break my heart c. balladája harsogott a rádióból, és mi teljes beleéléssel énekeltük.

13 éves voltam, és nagyon szerelmes. Bár az is igaz, hogy akkoriban a szerelmet egészen másként értelmeztem, mint most, hiszen már akkor azt mondtuk szerelmesek vagyunk, ha csupán tetszett egy fiú… De nagyon.

Tehát szerelmes voltam egy P. nevű fiúban, aki akkor már 14 éves volt, és ez az egy év korkülönbség valami hihetetlen vagánysággal ruházta fel a szememben. Ráadásul ő nem az a fajta idióta srác volt, mint az osztálytársai, természetesen ő annál sokkal komolyabb volt, és tényleg tudott udvarolni, ami nagyon imponált nekem. Itt meg kell jegyeznem, hogy sötétbarna színű szeme volt és olyan hosszú, sűrű szempillája, amit vétek egy férfira pazarolni.

Akkoriban már jó néhány osztálytársam csókolózott, és én kíváncsiskodva faggattam őket, hogy milyen volt. A vélemények megoszlottak a tök jó és az elég furi* között, ami egyáltalán nem nyugtatott meg. De amikor P. tanítás után odajött hozzám, hogy valami fontosat szeretne nekem mondani, és mindenképpen az iskolánk hídja alatt találkozzunk, nem mondtam nemet.

Mire lementem a híd alá P. már ott volt, az egyik oszlop mellé lerakott betonkockán ült, és rám mosolygott. A gyomromban pillangók repkedtek, reméltem, hogy azért hívott ide, hogy megcsókoljon, de mégis annyira izgultam, hogy legszívesebben elszaladtam volna.

Végül mégiscsak eljutottam én is az ominózus betonkockáig, és leültem mellé. Hosszú percekig egyikünk se szólt egy szót sem, még csak meg sem kérdeztem tőle mit szeretett volna mondani.

Aztán félénken megfogta a kezem, én felé fordultam, és megtörtént a dolog. Odahajolt, és megcsókolt, egy pillant műve alatt. A szemem csukva volt, a szánkat nem nyitottuk ki, és nem is hiszem, hogy olyan hosszú csók lett volna, de túlestünk rajta, és ez volt a lényeg. Örültem neki, úgy éreztem most már én is igazi nagylány vagyok, és teljesen belepirultam, amikor elmeséltem az egészet a legfőbb bizalmasomnak, a nagymamámnak.

Az év hátralevő részében P. és én még sokat gyakoroltunk, nem csak az iskola hídja alatt. Aztán valamiért szakítottunk, már nem emlékszem miért, de utána belépett az életembe a csodálatosan szép kék szemű R. De ez már egy másik történet…

Annyit még hozzátennék, hogy máig jelnek értékelem, hogy az első fiú, aki megcsókolt ugyanazt a keresztnevet viselte, mint a férjem, aki terveim szerint az utolsó férfi lesz, aki megcsókol.

Szeretném hinni, hogy van ebben valami sorsszerű. Bár az is lehet, hogy a 80’s években népszerű fiúnevek okozták ezt a dolgot, de én mindenképpen örülök neki, hogy így esett.

*Korabeli szelng