Szerelmes szösszenet 4.

Csalódás

Én egy olyan emléket választottam, ami bár kicsit banális, mégis fontos nekem. Bár ez nem kifejezetten a szerelemről szól... 

Az elsőt sosem felejti el az ember. így van ez a csalódással is, az első még hosszú évek után is megmarad az emlékezetünkben. Velem is így van.

Még nagyon fiatal voltam, amikor az eset történ. Éppen táboroztam az osztálytársaimmal a Balatonnál. Az egyik este egy szórólapra lettünk figyelmesek a strandon, ami Tini disco-t hirdetett. Mindannyian nagyon izgatottak voltunk, és rögtön vissza is mentünk a táborba, hogy készülődni kezdjünk a nagy estére.

Jó hangulattal  indultunk el a táncestre, és út közben szokás szerint a fiúkról beszélgettünk. Én még tapasztalatlan voltam, de  az volt a nagy álmom, hogy egy fiú felkérjen táncolni. Ez lett volna az első alakalom...

Az este haladt előre, és elérkeztünk arra a pontra, amikor lassú számokat kezdtek játszani. Én már régóta figyeltem egy fiút, nagyon helyes volt, és ő is többször rám nézett. Azt hittem tetszem neki, és amikor megindult felém, ujjongani tudtam volna. Csakhogy mikor odaért hozzám, kiderült, hogy nem éppen engem szemelt ki magának, és a mellettem álló lányt szólította meg.

Egyébként is borzasztóan féltékeny voltam R.-re, mert ő már kezdett úgy kinézni, mint az igazi nagylányok, én viszont alacsony voltam és vézna, arról nem is beszélve, hogy eléggé lapos. (Másfél év múlva már nem panaszkodhattam, de akkor még inkább volt fiús a külsőm.)

Elkezdtek játszani egy lassú számot, a mai napig pontosan emlékszem rá melyik volt az.

R. és a fiú kicsit eltávolodott tőlem, és összekapaszkodva ringatózni kezdtek a zene ütemére. Kisvártatva azt vettem észre, hogy egészen sok pár vesz körül engem, majdnem minden lánynak lett táncpartnere, kivéve engem.

A könnyeimet nyelve botorkáltam ki a helyiségből, és meg sem álltam a táborhelyig, aztán a nekünk kijelölt faházban gyorsan befeküdtem az ágyba, a fejemre húztam a takarót, és szó szerint álomba sírtam magam.

Ma már nem emlékszem a fiú nevére, és azt is nehezen tudom felidézni, hogy nézett ki. De a mai napig összeszorul a mellkasom, ha meghallom a rádióban azt a számot, amire valaki mást kértek fel helyettem. Persze ez nem egy olyan dolog, nem teszi tönkre az ember életét, mégis fájdalmasan érintett. Ugyanis addig a pillanatig eszembe se jutott, hogy elő fog fordulni az, hogy valakinek nem én fogok majd tetszeni, hanem valaki más. Akkor még nem értettem a különbséget az emberi ízlés dolgában, és az első ezzel kapcsolatos leckémet nem felejtettem el.

Nem tudom lesz-e valaha lányom, de már most előre rettegek, hogyan fogom megvigasztalni az első csalódása után, ami majd éri. Legyen az egy elszalasztott csók, vagy csak egy tánc…