Egy
kapcsolat, ami csak néhány randiból állt...
A fiatal koromat úgy tudnám jellemezni, hogy totál
káosz. Lány létemre inkább úgy viselkedtem, mint a fiúk, tekintve, hogy a
barátaim javarészben fiúkból állt.
Szegény szüleimnek már elég korán meg kellett
tapasztalniuk az aggódást irányomban és sok kellemetlen percet szereztem nekik
akkoriban. Akkoriban gyakran voltam szobafogságra ítélve, amit akkor rosszul
viseltem, de ma már tudom, hogy ez volt a helyes tőlük. Dacos voltam, úgy
hittem én mindent jobban tudok náluk, de mindig ők voltak a legfontosabbak
nekem. Nálam nem volt arany középút. A szélsőségek embere voltam.
Bár sok fiúval voltam körbe véve, egyikkel sem
kivételeztem, pedig sportot űztek abból, hogy melyikük lesz az, akinek először
sikerül majd lopnia egy csókot tőlem. Ezeken én csak nevettem, mert tudtam,
hogy ilyen nem lesz. Sokszor mondták, hogy szép és különleges vagyok, bár én
nem éreztem magam különlegesnek, mégis gyakran hallottam ezt mások szájából.
Egy kirándulással kezdődött az egész. 14 éves
voltam és honvédelmi napra mentünk az osztályommal, ehhez mérten nem voltunk
kiöltözve, kényelmes szabadidő ruhát viseltünk. Egész nap sokat hülyültünk, és
jól éreztük magunkat. A nap végén, hazafele menet észrevettem egy srácot, aki
úgy bámult, hogy majd kiesett a szeme. Elég bátor volt hozzá, hogy odajöjjön és
leszólítson. Kiderült, hogy nem lakik messze a nagyszüleimtől és az első szava
felém az volt, hogy milyen szépek a szemeim. Tetszett a fiú, helyes volt és jó
kiállású, ezért nem zavartam el, megbeszéltük, hogy elmegyünk hétvégén moziba.
Annyira jól sikerült a randi, hogy sikeresen elkéstem otthonról.
14 évesen 17-nek néztem ki, a szüleim féltettek,
ezért nem maradhattam ki éjszakára, maximum este tízig és azt is csak nyáron. A
mozi után sokáig sétáltunk és sokat beszélgettünk, és mikor elköszönt adott egy
igazán szívfájdítóan finom csókot. Ez volt életem első igazi csókja. A gondok
ezután kezdődtek. Én sikeresen elkéstem és a szüleim szobafogságra ítéltek, én
pedig majd felrobbantam, mert így nem tudtam találkozni Zs.-vel.
Emlékszem nyár volt, hét ágra sütött a nap csodás
idő lett volna a randira, de én nem mehettem. Kitaláltam, hogy akkor is
találkozom vele, ha bele is pusztulok, és igen megtettem. Gondoltam legalább
azt tudja szerencsétlen, hogy miért nem találkozhatunk, így közöltem a
szüleimmel, hogy kiviszem a szemetet, és közben szépen meglógtam. Nem tudtam
sokáig beszélgetni Zs.-vel, hiszen gyorsan felfedezték az eltűnésem, és édesapám
utánam jött. Elmondtam, hogy meddig vagyok fogságra ítélve és néhány lopott
csókot követően észrevettem édesapámat, akit akkor inkább a sátánnak
nevezhettem volna.
Vigyorogva futottam el. Végig kergetett a házak
között, mielőtt sikeresen elkapott volna. Elfelejtettem, hogy édesapám jó
erőben van, sportolt, de ez nem szegte kedvem. Szerencsére a szüleim nem
csináltak soha jelenetet az utcán, de így visszagondolva igazán vicces
lehetett, ahogy végig kergetett, bár akkor nem igen találtam ezt viccesnek, a
vigyorom csak álca volt. Szerencsére nem hosszabbították meg a szobafogságomat
és mikor letelt, azon a napon megjelent Zs.
Boldog voltam, hogy újra vele lehetek és sokat
beszélgettünk, sokat sétáltunk, de ismét sikerült elkésnem. Nagyjából az egész
kapcsolatunk alatt háromszor, talán négyszer találkoztunk, mert minden randi
utána sikeresen elintéztem egy szobafogságot. Aztán nem jött többet. Ő tovább
tanult és elköltözött, de a mai napig szép emléknek élem meg és sokat nevetek.
ha eszembe jut, hogy milyen módon is sikerült nekünk randizni. Zs. után az
életem megváltozott, keményebb lett, és sok szenvedésben lett részem, de
egyetlen pillanatát sem változtatnám meg, mert a sok nehézség tett engem azzá,
aki ma vagyok. Ahogy a
mondás is tartja, „Ami nem öl meg, az erősebbé
tesz”.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése