Hatodik Történet

Kulcs csomag: 3. csomag

Florean Fortescue Fagylaltszalonja, Ősz, Ezüst csat, Imperio, „A fej gyönge percei a szív legszebb órái.” (Móra Ferenc) Titkos kulcs: Farkasvakság.

Szereplőpáros: Lily Evans – James Potter
Kategória: Humor, dráma  
Korhatár: 16

Figyelmeztetések: szereplő halála

Jogok: Ezúton köszönöm J. K. Rowlingnak, amiért létrehozta ezt a hatalmas birodalmat, és hogy megszerettette velem az olvasást és az írást. Nélküle ez - a fanfiction kategóriába sorolható – történet sohasem született volna meg, minden szellemi tulajdon Őt illeti.
 Leírás: A nosztalgiázás jó dolog, sokszor sok ember gondol vissza a régi szép emlékekre, hogy elfelejthesse a jelen nem tetsző részét. Te mire gondolnál vissza, hogyha tudnád, hogy ez lesz életed utolsó felidézett emléke? Mit tennél meg azért, hogy ne ez legyen az utolsó?

A Potter házaspár mindent megtett.
Megjegyzés: A szervezők semmilyen módon nem vállalnak felelősséget az író történetének helyesírásáért és egyéb hibáiért.

Nosztalgia

Godric’s Hollow, 1981. 08. 03.

– James! – kiáltott Lily Potter a férjének, aki éppen valami „szörnyűséget” művelt a konyhában. A hangokból ítélve esélyes volt, hogy… Ne. Lily inkább nem akartam tudni.

– Igen, Őzikém? – kérdezte olyan mézes-mázos hangon a férfi, hogy Lily biztos volt benne: valamit összetört.

– Jajj, James! – korholta, amikor meglátta belépni Harryvel a karján: a kisfiú arca és rugdalózója csupa liszt volt. James követte felesége tekintetét, és elkerekedett szemmel vette észre, hogy mit felejtett el. Egy gyors pálcamozdulat után - az immáron lisztmentes – Harryt átadta anyjának. A kócos hajú fiúcska azonban valami egészen mást szeretett volna csinálni:

– Sepjű! Sepjű! – sipította, és természetesen apja fülig érő vigyorral vette elő a játékseprűt, amit Siriustól kapott a kisfiú a születésnapjára.

Lily sóhajtott egyet, és belátta, hogy neki kell újra átolvasnia a Tapmancsnak írt levelet, Jamesre nem számíthat. Nem volt azonban ideje a papírt kézbe fogni: Harry sikítva száguldott el az egyik polc mellett, és hatalmas csörömpölés követte útját: a Petuniától kapott váza a földön hevert ripityára törve. James késve futott a kis ördög után, és látva, hogy mennyire boldog a férfi, Lily szíve összeszorult. Régen látta már ilyen önfeledten vidámnak a férjét.

A nő a levélre pillantott, és összegyűrte azt. A nagy része úgyis csak közhelyes „hazugság” volt. Sirius ennél többet érdemelt. Lily felállt, és készített pár képet a seprűn lovagoló kisfiúról, és az utána rohanó Jamesről…

Gyönyörű volt a godric’s hollow-i este, az eget egy felhő sem takarta el. Harry a kis gyerekágyban aludt, James pedig a nagy franciaágyon kiterülve. Lily finoman végigsimított a kusza üstökön, és halkan kiosont a szobából.

A házat barátságos csend és nyugalom vette körbe, szinte érezte is a sötétben a ragyogó zöld szempár tulajdonosa, hogy a Fideliusz-bűbáj itt van, és megvédi őket. Ugyan már! – szólt magára, hiszen ez egy buta gondolat volt. De mégis… Volt valami megnyugtató a tudatban, hogy Albus Dumbledore varázslata védi őket.

Lent a konyhában Lily gyertyát gyújtott, és elkezdte írni a levelet Siriusnak:

Kedves Tapmancs!

Nagyon-nagyon köszönjük az ajándékot, amit Harry születésnapjára küldtél! Mind közül annak örült a legjobban. Egyéves létére már játékseprűn röpdös, és ha látnád, hogy ragyog a boldogságtól – mellékelek is egy fényképet róla. Igaz, nem tud fél méternél magasabbra emelkedni, de már kis híján végzett a macskával, és összetörte azt a rém ronda vázát, amit Petunia küldött karácsonyra (a legkevésbé se sajnálom). James persze ezt rettentően viccesnek találta, azt mondja, híres kviddicsező lesz a fiából, de hát el kellett pakolnunk az összes dísztárgyat, és le se vehetjük a szemünket a gyerekről, mikor nekilódul.

A születésnapot szűk körben, csendesen ünnepeltük, csak mi voltunk itt meg az öreg Bathilda, aki kezdettől fogva nagyon kedves volt hozzánk, és imádja Harryt. Sajnáltuk, hogy nem tudtál eljönni, de persze első a Rend, és Harry amúgy is túl kicsi ahhoz, hogy felfogja, mi a születésnap.

James nagyon rosszul viseli a bezártságot, igyekszik nem mutatni, de én látom rajta – a varázsköpenye még mindig Dumbledore-nál van, úgyhogy most kis kiruccanásokról se lehet szó.

Gyere el, ha tudsz, nagyon örülne neki. A hétvégén járt nálunk Farki, kicsit levert volt, biztos megviselte, ami McKinnonékkal történt. Miután hallottam, én is végigsírtam az estét.

Bathilda majdnem mindennap benéz. Bűbájos öreg hölgy, és elképesztő dolgokat mesél Dumbledore-ról – Dumbledore nem repesne az örömtől, ha hallaná, miket! Nem is tudom, mit vegyek komolyan ezekből és mit nem, mert például annyira hihetetlen, hogy Dumbledore és Gellert Grindelwald valamikor barátok voltak. Szerintem Bathildának nincs már ki minden kereke.

Szeretettel ölel

Lily *

A nő letette a pennát, és újraolvasta a levelet: az igaz volt az utolsó szóig. A mai vázatörés után tényleg el kellett az összes dísztárgyat tüntetniük, James tényleg kezdett magába fordulni, és Bathilda is igazán furcsa volt.

Lily sóhajtott egyet, majd az ígért képpel együtt összecsavarta a pergament, és a már levél megírásának kezdete óta várakozó gyöngybagoly lábára erősítette az üzenetet. Megcirógatta az állat fejét, aki finoman belecsípett az ujjába, majd kiröppent a nyári éjszakába a nyitott ablakon át.

A távolodó szürke pontot figyelve Lilyt rengeteg emlék rohanta meg azokból az időkből, amikor még nem voltak ennyire vészterhesek a napjaik, amikor még nem kellett elbújva élniük. Majdnem hangosan felnevetett, mikor eszébe jutott az utolsó tanév, és az akkor elkövetett sok-sok butaság…

Roxfort, 1977. 09. 12.

Az idei új Sötét Varázslatok Kivédése professzor halkan, monoton hangon beszélt az ellenvarázslatokról. James a szemeit forgatta, és a hátsó sorban ülő Lily Evans felé kacsintott egyet. A lány felszegte fejét, és maga elé kapta a könyvét. Csak a homloka látszódott ki, amely lassan a haja színét kezdte közelíteni. Sirius Black vonyítva felnevetett, majd figyelmét a professzor felé fordította.

Peter Pettigrew óvatosan oldalba bökte a padtársául szolgáló Remust, így már ketten figyeltek a Griffendél két legjobb – és ugyanakkor legidiótább - hajtójára. Sirius és James (vagy James és Sirius? Jó kérdés, a sorrenddel vigyázni kell, nehogy a Tekergő uraságok magukra vegyék) pálcáikkal bonyolult figurákat bemutatva nonverbálisan varázsolt, és tekintetük félreérthetetlenül a táblánál álló tanerő hátára szegeződött.

Nem telt bele öt perc, és a folyosó visszhangzott McGalagony üvöltésétől.

A klubhelyiség már csendes volt, amikor nyílt az ajtó: két Tekergő lépett be rajta. Remus Lupin karba tett kézzel állt meg barátai előtt.

– Most komolyan, mire volt jó, hogy szerencsétlen Gaist professzort már a második héten kikészítettétek? Miért kellett… - mondta volna a Prefektus, de Tapmancs sunyi vigyor kíséretében fojtotta bele a szót a fiúba.

– Miért kellett krétaporral összekenni? Miért kellett ráönteni a folyosón talált ezer éves nyálkát? Miért tettek már megint valami rosszat a második héten? Mr. Potter, Mr. Black, válaszokat várok! – sipítozta a magas fiú McGalagonyt utánozva.

– Ugyan már, te kutya! Nem is így mondta. Egyél egy doboz kekszet, és hagyd meg nekem a sztorit – tolta félre szőrös haverját James egy vigyorral, és hosszasan figurázni kezdte házvezetőjük szidalmait. Sirius nem sértődött meg, ugyanis tényleg kapott egy doboz kutyakekszet hallgatásáért.

A klubhelyiség még éjfélkor is visszhangzott a négy fiú velőtrázó nevetésétől.

Roxfort, 1977. 10. 13.

Hűvös hajnal köszöntötte a roxforti birtokot, a kastély halvány ködbe burkolózott a hideg elől. Bent az épületben kellemesen meleg volt a korai óra ellenére, a nap még nem kelt fel. Mindenki békésen aludta az igazak álmát, amikor…

– ÁGAS! – ordította egy mély hang James arcával szemben. A fiú szemei kipattantak, de szemüvege nélkül nem látott szinte semmit sem, így a szőrös arc - amely betúrta magát az arca elé - sokkal rémisztőbbnek hatott, mint amilyen valójában volt.

– Ááá! – ordította a fiú, és gondolkodás nélkül egy Stuporral jutalmazta meg azt a szőrös valamit, ami felébresztette. Amint látóteréből eltűnt a kellemetlen „ébresztő” feje, felkapta a szemüvegét, így láthatóvá vált számára, mit tett.

Legjobb barátja a szemközti ágy baldachinjába gabalyodva tekergett a földön, miközben hangosan szitkozódott.

– Hülye agancsos barom… Nesze neked… Majd én… -dohogta.

– Ugyan már, te kutyaeszű! Miért kellett felkeltened?! Hiszen még hajnal van! – mordult vissza James. Sirius sértődötten nézett rá, pont mint egy öt éves, akinek elveszik a kedvenc játékát.

– Én megmondtam, hogy elvették az eszét – szólt Holdsápnak, miután végre kikászálódott a vörös anyagból, és levette a szőrös szakállat.

– Hmm… - mormogott Lupin, James pedig érthetetlenül nézett rájuk. Mivel mindketten hallgatásba burkolóztak, Féregfark felé fordult:

– Mi történt? – kérdezte talán egy picit erélyesebben, mint ahogyan azt kellett volna.

– Izé, James semmi, csak… - harapdálta a szája szélét a kövérkés arcú, szeretnivaló fiúcska. Óvatosan Ágas felé sandított, és annak pillantását látva gyorsan lesütötte a szemét újra. – Nem történt semmi… Vagyis amióta bele vagy zúgva Lilybe teljesen, azóta nem, és…

Nem tudta befejezni a mondatát. James egy gyors pálcamozdulattal elnémította, és két értelmesebb barátja felé fordult.

– Mi van? – kérdezte értetlenül.

– „A fej gyönge percei a szív legszebb órái.” – szólt bölcsen Remus, majd a plafont kezdte bámulni egy olyan arckifejezéssel, amit James nem tudott értelmezni. Kezdett elfogyni a türelme, így szikrázó pálcával indult meg Sirius felé.

– Na ide figyelj, te nagyra nőtt eb! Most már mondd meg végre, hogy miért kellett felkeltened hajnalban, hogy miért kellett megszakítanod az álmomat, amiben éppen Lilyvel… Khm. Szóval ami egy jó álom vo… – James hangja nem hallatszott, ugyanis mindhárom fiúból egyszerre tört ki a nevetés. Röhögtek, és Ágas nem értette, hogy min. Lefagyva állt a kör alakú toronyszoba közepén, miközben barátai kuglibábukként dőltek jobbra-balra.

Nagy sokára Remus összeszedte magát, és a tőle már megszokott, mindent tudó arccal beszélni kezdett.

– James, tudod, hogy milyen nap van? – kérdezte.

– Uhm… - gondolkozott a fiú, majd rávágta a választ – Csütörtök!

– És azt tudod-e, hogy hányadika van? – nézett Holdsáp újra barátja felé.

– Azt nem. Tudod te is, hogy csak akkor tudom, hogy hányadika van, amikor… - James hangja elhalt, és kívülről is látni lehetett, ahogyan a lámpa felgyullad a fejében.

– Csütörtök tizenhárom? – nézett elkerekedett szemekkel körbe. Tekergők révén a péntek tizenhármak csupán átlagos, a jóslástan tanár által végigvisított napok voltak. De a csütörtök tizenhármak! Azok felértek egy április elsejei bolondok napjával. Elvégre Tekergőkként kutya (illetve szarvas-, vérfarkas-, és patkány-) kötelességük volt valami vicceset csinálni, csupán kellett hozzá egy kőbe véshető dátum.

– Aha, te agancsos barom – vigyorogta Sirius, és felkászálódott a földről. – Annyira szerelmes vagy, hogy elfelejtetted – duzzogott még egy kicsit. – Komolyan! Menj most már oda hozzá, és rendesen, normális emberi lény módjára valljál neki szerelmet az órai kacsingatások helyett! Lassan már kacsintással tudtok du…

- Sirius! – förmedt rá Remus, majd végül mind a négyen nevettek.

A hajnal első sugaraira ébredt fel Lily a lányok tornyában. Gyorsan, hang nélkül felöltözött, és kisurrant a szobából anélkül, hogy felkeltette volna a többieket. Ha csütörtök tizenhárom, akkor a Tekergők valami nagy hülyeséget csinálnak – ő ebből szeretett volna kimaradni, így úgy gondolta, még korán kisurran a klubhelyiségből.

Halkan lesietett a lépcsőn, majd a semmiből egy lepel hullott rá, és egy kábító átok érte, majd minden elsötétült…

Lily nehezen nyitotta ki a szemeit, és azonnal tudatosult benne a dobhártyaszaggató üvöltés. James Potter mérges volt, de nagyon. Nyomdafestéket nem tűrő kifejezésekkel illette barátait, majd miután azok elpárologtak, a lány felé fordult. A homlokára tette a kezét, és tőle szokatlan módon, lesújtottan állt egy helyben.

Lily óvatosan feltápászkodott a földről, félredobva a leplet, amit rádobtak még az átok előtt. Mivel a fiú nem szólt semmit sem, elindult vissza szó nélkül a lányok hálója felé, amikor…

– Lily, kérlek – szólt egy halk hang, és gyengéd kéz ért a vállához. Lily? Hogyhogy nem Evans? Ebbe meg mi ütött?

– Igen? – fordult vissza a lány, tettetett haraggal kérdezve.

– Én… - kezdte James a földet nézve. – Én csak… - szólt, és óvatosan a zöld szempárba nézett. – Sajnálom – sóhajtotta lesújtottan. Lilyben egy világ dőlt rommá, és egy új épült fel azonnal: a bunkó James Potter és a kedves James Potter formájában. Mi van, ha tényleg… Ha tényleg szeret? A lány megijedt saját gondolatától, így csak állt megkövülve a Tekergő előtt.

– Jóvá tehetem valahogyan? Szeretnél valamit? – kérdezte James, de mielőtt Lily válaszolhatott volna, egy csábos hang szólt közbe az ötödéves lányok szobája irányából.

– Jamie – dorombolta a hirtelenszőke lány. – Este együtt… Tudod mire gondolok – énekelte alattomosan, majd amilyen hamar jött, olyan gyorsan el is tűnt az ajtóban.

Lily úgy érezte magát, mintha egy vödör vizet öntöttek volna a nyakába.

– Fagyit, Potter. Azt szeretnék, hogy lehűthessem vele a kis barátnődet! – süvítette a lány, majd kiviharzott a klubhelyiségből.

Roxfort, 1977. 10. 31.

– James, ez őrültség! – mondta már vagy ezredjére Remus, de James hajthatatlan volt.

– Nem, nem az. És eljöttök velem mindannyian, mert ti – bökte mellkason Holdsápot és Siriust – csesztétek el nekem! – Hangja nagyon komoly volt, még Tapmancs sem szólt egy szót sem.

– Hol van Farki? – kérdezte James, kizökkentve a többieket az őrült tervét érintő vitából.

– A gyengélkedőn. Madam Pomfrey nem engedi ki. Még mindig nem tudják, hogy mi az oka annak, hogy esténként nem lát rendesen.

- A fenébe is, akkor nélküle megyünk! Jöttök velem Fortescuehoz, és kész.

Remusnak bele kellett törődnie a sorsába: Sirius nagyon akart menni, így esélye sem volt arra, hogy otthon maradhat. Jamesszel az élen célba vették Roxmortsot, ahová a többi roxfortos diák is tartott. Halloween volt, és egyben az idei első roxmortsi kirándulás napja is.

Hamar a városba értek, de ezúttal nem a titkos alagutak valamelyikét használták, hogy senkinek se legyen feltűnő: három diák eltűnt egy pár órára.

Éppen befordultak volna egy félreeső utcába a falu szélén, amikor szembe jött velük Lily és egy barátnője. A zöld szemű lány homlokráncolva nézett rájuk, nem értette, miért akarnak bemenni egy olyan utcába, ahol csak házak vannak.

– Ti meg hová készülődtök? – kérdezte kérdőre vonóan.

– Az ígéret szép szó, Galambom – duruzsolta James. Nem kellett több pár másodpercnél, míg a lánynak leesett, hogy mire utal.

– Nem lehettek ennyire… - nem tudta befejezni a mondatát, ugyanis Sirius megpördült a tengelye körül. Lily feléjük ugrott, és keze éppen súrolta James köpenyét…

Nagyot huppanva érkeztek meg a King’s Cross pályaudvarra mind a négyen.

– Ááá! – ordított Sirius, meglátva a lányt. – Akkor ezért volt olyan nehéz! – nézett elgondolkozva, mire kapott egy tockost Jamestől.

– Elég legyen! – rivallt rá barátjára, és Lily felé fordult. A lány megelőzve mindhárom Tekergőt megszólalt.

- Nem vagytok normálisak! – mondta, és száját olyan pengevékonyra lapította, amilyet csak McGalagony tudott. – De… Ha már itt vagyunk, akkor együnk egy jó fagyit – tette hozzá lazán, tőle szokatlan stílusban.

– Ez az, kislány! – kurjantotta Tapmancs, és felkapta az ijedt lányt. Körbepördült vele, majd Ágas vadul szikrázó szemei láttára letette a földre.

– De Lily! Prefektus vagy! – szólt Remus, mire egy újabb McGalagonyt idéző pillantás lett a jutalma.

– Mintha te nem lennél az… Amúgy is, nem tudom, hogy kinek a haverja ez a két vadállat – mondta, kihangsúlyozva az utolsó szót. A lány azóta tudta a titkukat, amióta egyszer majdnem megölték Persleust.

A szokatlan négyes hamar a Foltozott Üsthöz ért, majd onnan rövid séta után az Abszol útra. Sajnos túl hamar érkeztek meg a fagylaltszalonhoz is, túl hamar tudatosult bennük: Mr. Fortescue ilyenkor már nem árul mogyoróvajas-epres fagylaltot, földimogyoró darabkákkal…

– Ajj, ne csorgasd már a nyálad ennyire, te veszett eb! Én is fagyit akartam enni! – mérgelődött James. A szólított az üres kirakat ablakát nyalta eléggé visszataszító módon.

– Menjünk vissza. Itt üres minden – mutatott körbe Remus. És valóban: a kastélyban könnyen elfelejtette az ember, hogy a külvilágban pontosan mi is zajlik. Hogy egyre több a Halálfaló, hogy a Sötét Nagyúr serege egyre erősebb, és erősebb…

Éppen indultak volna az Üst irányába, amikor erőteljes hang szólt utánuk:

– Mit keres erre ilyenkor négy roxfortos diák? – kérdezte a nő. Ránézésre a Mágiaügyi Minisztériumban dolgozott: kis kosztüm, magas sarkú körömcipő és cicomás ékszerek díszítették. Lopva egymásra néztek a fiatalok, mindegyikük fejében ugyanaz járt: hogyan lehettek ennyire figyelmetlenek az egyenruhájukat illetően?

Mielőtt azonban bármi butaságot tehettek volna, az asszony közelebb lépett hozzájuk egy halvány mosoly kíséretében.

– Nem tudom, hogy mit kerestek itt, de jobban tisztelem annál Albus Dumbledore-t, mintsem galibát okozzak neki. – Azzal kivette az egyik ezüst csatot a hajából, és rászegezve pálcáját varázsolt valamit. – Menjetek vissza Roxmortsba most azonnal! Nem szabadna erre mászkálnia senkinek sem! Fogjátok a csatot, mintegy tíz másodpercen belül zsupszkulcsként repít titeket vissza.

Gondolkodni sem volt idejük, gyorsan mutatóujjukat a csatra tették, majd kisvártatva már érezték is a rántást a köldöküknél. Egy nem éppen színpadias landolást követően Lily Jamesen kötött ki keresztbe fekve. A lány gyorsan állt volna fel, de Ágas elkapta a karját.

– Megbocsájtasz, Lily Evans? – kérdezte hatalmasra nyílt barna szemekkel.

– Meg, te őrült szarvas! – sóhajtotta a lány, és szájon csókolta a meglepettségében mozdulni sem tudó fiút.

Örömüket, Sirius hangjának kizárása után egy finom köhintés zavarta meg. A földön ülve felkapták fejüket; fentről egy horgas orr gazdája nézett le rájuk.

– Uram, szólhatok? – kérdezte James azonnal. Dumbledore kis gondolkozás után érdeklődve adott lehetőséget.

– Benne vagyunk a sárkánytrágyában, igaz? – nézett fel az igazgatóra a fiú. Rajta kívül senki sem értette, hogy a mókán túl mire volt jó a kérdés.

Az öreg varázsló elmosolyodott, majd komoly hangon így szólt:

– Nem, Mr. Potter. A mai naptól a Főnix Rendjében vannak benne.

Godric’s Hollow, 1981. 10. 31.

A csodás Halloween, az utcákon önfeledten szaladgáló gyerekek zsivaja még elviselhetetlenebbé tette James számára a bezártságot. Már nagyon régen nem ment ki a házból, már túl sok idő telt el ahhoz, hogy megpróbálja örömmel viselni sorsát.

Az este lassan kezdett csak el csitulni, mindenki hazament az ünnepi vacsorára. Az asztalon lévő pulyka íze meg sem közelítette azt, amit egykor a Roxfortban ettek, de a nosztalgiázásra ez is tökéletes volt. A kis Harry a bölcsőben aludt a kandalló mellett, James és Lily pedig zavartalanul beszélgettek, felidézve a napot, amikor Albus Dumbledore felkínálta nekik a helyet a Főnix Rendjében. A napot, amikor kiderült, hogy Peter farkasvakságban szenvedett.

Lily fejét férje vállára hajtva ült a kanapén, mindketten a boldog emlékeken merengtek. Kisfiuk csendben aludt, a tűz halkan ropogott a kandallóban, majd…

James minden előjel nélkül felugrott, és az ablakhoz rohant. Lily nem értette, hogy férje mit érzékelt, de azt tudta, hogyha ilyet tesz, annak oka van.

– Itt van – szólt elsápadva a férfi, amikor visszafordult az ablak felől. – Kimegyek, feltartóztatom. Te fogd Harryt… - Nem fejezte be a mondatát. Pálcáját elszántan kivonta, és magabiztos léptekkel indult el az ajtó felé.

Lily a bölcsőhöz rohant, felkapta fiukat, és az emelet felé futott. James eközben nem érte el a bejárati ajtót, az kinyílt magától, és az ajtóban állt az az ember, az a romlott lelkű varázsló, akit senki sem szeretett volna a küszöbén találni.

– Imperio! – átkozott James, de varázsa lepattant a nevető Sötét Nagyúrról. – Avada Kedavra! – ordította, de megint lepattant az átok az ajtóban álló férfiról. A hosszú ujjak a tiszafa pálcára fonódtak, nyílt a száj a varázslatra, majd James Potter holdtan terült el a földön. Gyilkos kacaj zengte be a házat.

Voldemort nagyúr átlépte a férfi holttestét, és nyugodt tempóban az emeletre sietett. Mert most véget vet az utolsó ellenségnek. Most végez mindörökre az ellenállással, és a világ ura lesz!

Lily barikádja semmit sem ért, a Sötét Nagyúr teljes életnagyságban állt a hálószoba ajtajában.

- Kérlek, csak Harryt ne! Ölj meg engem helyette! – rimánkodott, arcát könnycsíkok áztatták.

– Ostoba! – sziszegte Voldemort, és ölt. Végül az átokra emelte pálcáját, melynek következtében tizenhárom évet kellett várnia.

Lily Potter üveges szemmel terült el a földön, a Nagyúr testében lévő lélekdarab pedig ketté hasadva folytatta, illetve befejezte ördögi létét mindörökre.

Huszonnégy órával később országszerte többen emeltek poharat a halloween-i csodára, a kis túlélőre, miközben a Privet Drive 4. szám alatti lábtörlőn lévő sebhelyes kisfiú megmarkolta a róla eligazítást adó levelet.

*Részlet a Harry Potter és a Halál Ereklyéi c. könyvből

Vége

Szavazás

Arra szeretnénk megkérni titeket, hogy a pontokhoz fűzzetek hozzá egy néhány mondatos indoklást is, hogy az írók is tudják, miért kapták éppen az adott pontszámot. Köszönjük!

A nevetek mellé írjátok oda zárójelbe az oldal nevét /pl. (Merengő, Továbbvilág, FF-net stb.)/, ahol regisztrálva vagytok. Legalább 1 hónapos regisztráció szükséges az általatok megadott fanfiction oldalon ahhoz, hogy a szavazat érvényes legyen!

Minden kategóriában maximálisan 5 pont adhattok. 
Az adható legkevesebb pontszám az 1 pont, a legmagasabb pedig az 5 pont, de fél pontokat is használhattok. pl: 3,5 pont

A szavazásról bővebben itt olvashatsz!
Segítségként mellékeljük az Útmutatót is. Itt megtalálhatod a kulcsfelhasználással kapcsolatos alapkövetlényeinket.  

Emlékeztetőül mellékeljük az író által választott kulcs-csomag részleteit, a titkos kulcsát, és a szereplőpárosát.

Florean Fortescue Fagylaltszalonja, Ősz, Ezüst csat, Imperio, „A fej gyönge percei a szív legszebb órái.” (Móra Ferenc)

Titkos kulcs: Farkasvakság.

Szereplőpáros: Lily evans – James Potter

*Stílus:

*Kulcsok felhasználása: 3. csomag

- helyszín:

- évszak:

- tárgy:

- varázsige:

- idézet:

- titkos kulcs:

*Cselekmény:

*Választott Szereplőpáros:

*Szubjektív vélemény: