Negyedik Történet

Kulcs csomag: 3. csomag

Florean Fortescue Fagylaltszalon, Ősz, Ezüst csat, Imperio, Móra Ferenc: „ A fej gyönge percei a szív legszebb órái.”Titkos kulcs: Zsarolás

Szereplőpáros: Hermione Granger - Perselus Piton

Kategória: Könnyed romantika

Korhatár: 16

Figyelmeztetések: AU, OOC karakterek (Főleg Piton, amivel jobb óvatosan bánni, kedves Olvasó. Figyelmeztettelek.), erotikára való utalás, alkalmanként obszcén beszéd

Jogok: A jogok J. K. Rowlingot és a vele szerződésben álló személyeket, szervezeteket illetik. Anyagi hasznom ezen írásból nem származik.

Leírás: Egy variáció a szerelem témára. Hermione és Perselus évek óta szoros barátságot ápolnak, amikor is – történetünk kezdetén – valami változni kezd kettejük kapcsolatában.

A cím nem véletlenül azonos egy film címével, ugyanis az hívta életre a történet.

Megjegyzés: A szervezők semmilyen módon nem vállalnak felelősséget az író történetének helyesírásáért és egyéb hibáiért.

Barátság Extrákkal

A londoni ősz aranyló napsütéssel üdvözölte szeptember első hétvégéjét. A hőmérsékleten még érezhető volt a nyári napsütés langymelege, legalábbis a délutáni órákban. Az Abszol úton azonban mégis megváltozott valami az elmúlt két hónaphoz képest, már nem zajongtak a gyerekek, és Florean Fortescue Fagylaltszalonjának teraszát sem foglalták el a kamaszok, mivel egy héttel korábban visszatértek a Roxfortba, ahonnan a karácsonyi szünetig nem lesz lehetőségük kiszabadulni egy abszol úti andalgásra.

Ez a kegy csupán az igazgatónak és a tanári karnak adatott meg, akik olykor-olykor éltek is a lehetőséggel. Példának okáért Perselus Piton is így tett, aki épp a szokásos délutáni teáját kortyolgatta a fagylaltszalon teraszán, miközben a Reggeli Próféta aznapi számát lapozgatta. Tekintete néha a szemközti épületnek, a Varázs Könyvkiadó londoni székhelyének a kapuja felé tévedt, és amikor az végre kinyílt, a roxforti igazgató arcán átfutott egy halvány mosoly. Hermione Granger pár pillanatig még bíbelődött a záró bűbájokkal, majd sarkon fordult, és szélsebesen a fagylaltszalon felé iramodott, szoknyája csak úgy fodrozódott a térdei körül. Széles mosollyal lépett oda Piton asztalához, és arcon csókolta a férfit, aki már hosszú ideje nem ódzkodott ettől a cselekedetétől, hanem egy gyengéd mosollyal fogadta

— Végre vége a hétnek! Bocs, hogy megvárattalak Perselus.

— Láthatod, felkészültem minden eshetőségre. – Piton az asztalon fekvő újságkupaca felé intett a fejével. – Borzalmasan pontatlan tudsz lenni, ha a kiadót kell otthagynod egy találkozó kedvéért. – Hermione arca elkomorult ezt hallva, és a férfi tudta, hogy ez csak egyet jelenthet; a barátnője ismét elkésett egy randevúról. – Ne mondd, hogy egy újabb vérig sértett udvarlóra tettél szert!

— De, ez történt – sóhajtott a nő. – Richardnak is lőttek. A múlt héten a harmadik randinkon azzal állt elő, hogy menthetetlenül munkamániás vagyok, és a vele töltött időben is a kiadón jár az eszem. Miért nem képesek megérteni, hogy fontos a munkám, és nem szeretek félbehagyni valamit, amibe belevágtam?

— Nem minden ember olyan elkötelezett a munkája iránt, mint te. Ha nem tud olyannak elfogadni amilyen vagy, akkor jobb, hogy végeztetek egymással, még mielőtt túlságosan belegabalyodtál volna.

— Mondod te, az érzelmi analfabéta! – csipkelődött a nő, visszautalva Perselus legutóbbi kudarcba fulladt románcára egy roxmortsi patikusnővel. Teljesen nem voltak világosak a szakítás körülményei Hermione számára, de azt tudta, hogy a nőnek Perselus természete ellen volt kifogása.

— Patricia már a múlté, nem kell újra és újra felemlegetned. – Piton összehúzott szemöldökkel meredt Hermionéra, mielőtt azonban kitalálhatott volna egy elmés riposztot, megjelent a pincér.

— Jó napot kívánok, Granger kisasszony! Mit hozhatok Önnek?

— A hölgy a szokásosat kéri, egy rózsavizes limonádét kér dupla adag citrommal, cukor helyett mézzel – adta meg a választ Piton eloszlatva ezzel a kibontakozni készülő feszültséget. Miután a pincér a szomszédos asztalhoz lépett, Perselus egy aprócska, kopott fedelű jegyzetfüzetet húzott elő a zsebéből, amelyet pálcája egy koppintásával eredeti méretére varázsolt vissza. – Hogy lásd, kivel van dolgod, az én társaságomban foglalkozhatsz munkával, aztán elviszlek színházba valami szörnyen romantikus darabra.

— Ideális randevú, nem igaz? – Hermione elnevette magát, és a jegyzetfüzetért nyúlt. – Ha nem lennél ilyen érzelmeiben visszamaradott férfi, talán még beléd is szeretnék. — Piton hitetlenkedő pillantást vetett a lányra.— Patricia szerint lehetetlen veled dűlőre jutni.

— Vigyázz a szádra, Granger, még a végén komolyan veszlek, és megsértődöm. Foglalkozz inkább a kutatással, Poppy úgy gondolja, közel járunk a végéhez.

Hermione elmosolyodott. Perselus akármilyen komfortosan érezte magát a társaságában, volt, ami sosem változott, a férfi addig ütötte a vasat, amíg el nem nyerte az utolsó szó jogát. De ez leginkább csak szórakoztatta a boszorkányt.

— Mit mondtak a Szent Mungóban? Működőképes az új terápiás módszer? Milyenek lettek a kísérlet eredményei? – Hermione belekortyolt a limonádéjába, amelyet időközben kihozott a pincér.

— Úgy néz ki, igaz a sejtésem; sosem leszünk képesek teljesen visszaadni a súlyosan károsodottak egészséges önirányítását.

—És kitaláltátok a kötet címét?

—Imperio, átok és terápia. – Hermione már nyitotta volna a száját, de Perselus megakadályozta. – Igen, tudom, teljes mértékben fantáziátlan, de kétlem, hogy lesz bárki, aki ezt a könyvet csupán a címe miatt akarja majd megvenni.

—Mikorra tervezitek leadni a kéziratot?

—Talán jövő hónapban elkészülünk – felelte Piton, de Hermione ekkor már nem figyelt rá, teljesen elmerült a papírra vetett információk tengerében.

Ezért is lettek ők ilyen jóban – gondolta Perselus –, azonos volt a legfőbb szenvedélyük, a tudásvágy. Amikor Hermione a háború után segített a professzoroknak és az auroroknak a Roxfort helyreállításában, és abban, hogy megtalálják az alapítók ősi varázslatát, amivel stabilizálhatják az iskola védelmét, meglehetősen sok időt töltöttek egymás társaságában. A munka hetekig tartott, és közben a nőt a legnagyobb csalódás érte, Ronald Weasley, a fiú, akit élete szerelmének hitt, már a kapcsolatuk kezdetén megcsalta őt, Perselus pedig Hermione meglepetésére megértő hallgatóságnak bizonyult még úgy is, hogy azok az éjszakai beszélgetések a munkájuk rovására mentek. Granger a mai napig nem tudta, hogy a férfit akkoriban önös érdekek vezérelték, egy új nyugtatófőzetettel kísérletezett, és saját maga volt a tesztalany; ezért is tudta végighallgatni a lány siránkozását. Piton azt hitte az első átbeszélgetett éjszaka után, hogy a lány az agyára fog menni, de idővel azon kapta magát, hogy Hermione jelenlétét szórakoztatónak találja. Habár az iskola helyreállítása után a beszélgetéseik száma egy időre megcsappant, amikor azonban lehetősége adódott, örömmel egyezett bele, hogy tanácsokkal látja el az akkor egyetemista lányt egy kutatásában. Onnantól pedig nem volt vissza út, egyre gyakrabban találkoztak és végül egymás támaszává, barátjává lettek. Attól a hét évvel korábbi időszaktól kezdődően rendszeresen keresték egymás társaságát, beszélgettek, alkalmanként szórakozni jártak, sőt az elmúlt három évben közös nyaralásokra mentek, és mindeközben a legjobb barátokká váltak. Albus, mikor még élt, közel állt ugyan Perselushoz, sőt Minerva és Poppy is, de senki sem volt annyira megértő vele, mint Hermione Granger. Talán csak Lily Evans, de az más volt – gondolta Piton – teljesen más. Még mindig nem szívesen emlékezett az évekre, amiket azzal töltött, hogy elfeledje ifjúkori szerelmét.

Hermionéval sosem vetődött fel kettejük között a szerelemi kapcsolat lehetősége. Eleinte ugyan cikkeztek kettejük feltételezett szerelmi viszonyáról, de aztán ahogy feltűntek a nyilvánosság előtt egy-egy partner oldalán, a varázsvilág elfogadta, hogy ők ketten csupán barátok, a legjobb barátok az Arany Trió óta.

Mikor Hermione, Potter és a Weasley-kölyök, ahogy Perselus hívtak őket, a háború után szétszéledtek, a barátságuk megsínylette a távolságot, nem volt már több kaland csak az élet apróságai várták őket, és abban képtelenek mutatkoztak együttműködni, főleg Hermione és Ron rövidéletű románcának végeztével. Potter lehorgonyzott Ginny Weasley mellett és családot alapítottak, Ron Weasley falta az életet, míg Hermione minden idejét a tanulmányainak és a munkájának szentelte, alkalmanként megszakítva azt egy-egy szerelmi viszonnyal. Perselus pedig mindig ott volt, ha ezek a viszonyok véget értek, ahogy ő is számítatott Hermionéra a számos csalódása után.

A merengésnek Hermione érintése vetett véget, aki megszorította Perselus kezét, hogy magára vonja a férfi figyelmét.

— Mire gondoltál?

— A barátságunkra, hogy miként jutottunk idáig.

— És mire jutottál?

— Arra, hogy mit sem változtál, most is mindenbe beleütöd a csinos kis orrocskád. Mondd inkább, hogy mi a véleményed a kéziratról!

— Rendben lesz, pontosan dolgoztok, mint mindig. Nem fog sokáig tartani az utómunkálat. Amint lezártátok a kutatást, add oda, és én magam fogok gondoskodni a mihamarabbi megjelenésről, meg a reklámkampányról is.

— Nem is vártam mást! Most pedig induljunk, a színdarab egy óra múlva kezdődik, és ezúttal taxival megyünk – mondta Piton. Előhúzott a zsebéből néhány knútot, az asztalra tette, majd a karját nyújtotta Hermionénak.

A férfi kora estére vásárolt a színházjegyeket, az este további részére pedig az egyik kedvenc éttermükbe foglalt asztalt kettejüknek.

A színdarab valóban egy rózsaszín cukormázas produkció volt, de legalább Hermione dagonyázhatott a szerelmi csalódásának oly’ jól ismert mocsarában, míg Piton az egész vacsora alatt köszörülhette a nyelvét a történet irrealitásán, és a színészek csapnivaló alakításán, vagyis mindenki megkapta, amire vágyott.

—Miért nem lehet az életben is olyan egyszerű a szerelem, mint a romantikus regényekben? – vetette fel Hermione, mikor már a lány lakása felé tartottak. – Összeütköznek az utcán, a másik szemébe néznek, és rögtön rájönnek, hogy egymásnak teremtették őket, kicsit küzdenek egymás vagy a világ ellen, aztán boldogan élnek.

— Azért kedvesem, mert ez a való élet, az meg csak egy idealizált mese a nőknek. Vannak ugyan szerencsések, mint Molly és Arthur Weasley, de az ő életük sem mentes a problémáktól. Ráadásul miután elmúlik a rózsaszín köd, az első randevúk öröme, és beköszöntenek a hétköznapok, dolgozni kell a kapcsolatokon. Ez olyan, mint a párbaj; ha nincs ott még valaki, akkor csak dobálod az átkokat a falra, ha viszont van ott más is, akkor válaszol a mozdulataidra.

— Ez borzalmas példa volt! Egy csatához hasonlítottad a szerelmet? – hitetlenkedett Hermione.

— Mert ez a tapasztalatom. Példának okáért itt van mindjárt Patricia, kiváló hölgy, gyönyörű, szellemes, kellemes partner minden területen. — A férfi hirtelen elhallgatott, olykor még mindig nehezére esett túlságosan kiadni magát, de aztán beletörődően felsóhajtott, és folytatta. – Képtelen megérteni olyan dolgokat, hogy nem foglalkozhatok minden percben vele, nem hagyhatom ott az iskolát esténként, és a munkám is pont olyan fontos, mint a magánéletem. Pedig…

—… te képtelen vagy a munkád nélkül létezni. Igen, megértelek. Velem is hasonló a dolog. Ha valaki úgy meg tudna érteni, mint te, akkor ő lenne a tökéletes férfi — ismerte be a nő.

—Szerintem a tökéletes személy csak egy mítosz, tudni kell alkalmazkodni. Minden esetre hiányzik Patricia társasága – fűzte hozz Piton néhány pillanatnyi csend után. – De akárhogy is, megérkeztünk a lakásodhoz. Felkísérlek, igénybe venném a mosdódat.

—Azt hittem, itt maradsz, és együtt töltjük a hétvégét. Azt terveztem, hogy holnap piknikezni megyünk, kihasználjuk az ősz utolsó igazán meleg napjait – mondta Hermione csalódottan. Előhúzta a pálcáját a szoknyája egy rejtett zsebéből, és háromszor megkopogtatta a zárat, amely aranyló szikrázás kíséretében kattant egyet, és a lakás bejárati ajtaja résnyire nyílt.

—Megígértem Minervának, hogy átvállalom a hajnali és a holnap délelőtti folyosóügyeletet; látogatóba megy a rokonaihoz – válaszolta Piton már a fürdőszoba felé haladva.

Hermione a fogasra akasztotta a táskáját, bezárta az ajtót, majd a nappali falának támaszkodva szórakozottan nézte a fürdő bejáratát, támad egy ötlete. A vacsora alatt folyamatosan az járt a fejében, milyen kényelmes is volt az a kötetlen szerelmi viszony a két szereplő között a színdarabban. Arra gondolt, hogy ő is kielégítőnek találna egy ilyen szituációt, persze nem akart akárkit rávenni egy pusztán testiségen alapuló kapcsolatra, olyan személy kell, akiben megbízik, egy barát; és neki Perselus volt a legjobb barátja. Évekig voltak csak barátok, sosem került szóba a szerelem, úgyhogy meg volt róla győződve, ezután sem okozhat problémát az érzelem. Továbbra is csak barátok lennének, néhány újabb közös szórakozási lehetőséggel.

 Elszántan, csípőre tett kézzel mosolygott a kilépő Perselusra.

—Arra gondoltam, hogy ilyen ínséges időkben egymás segítségére lehetnénk.

—Mire gondolsz? Elmész helyettem a Roxfortba járőrözni, míg én pihenek?

—Hallottál már a barátság extrákkal kifejezésről?

—Ugye nem arra gondolsz, amire gondolom, hogy gondolsz? – Piton felvont szemöldökkel meredt Hermionéra, és összefonta a karjait maga előtt. – Azóta nem hallottam tőled ilyen bugyutaságot, hogy három éve megetted azt a romlott kagylót Spanyolországban, és lázálmodban mellébeszéltél.

—Nem bugyutaság. Gondolj csak bele! Megértjük egymást, remek barátok vagyunk, nem akarunk a másiktól semmit, pontosan tudjuk, mire számítsunk, és biztos vagyok benne, hogy mindketten tisztában vagyunk azzal, hogy ez csupán a testiségről szól, ahol az érzelmeknek nincs helye.

—Kötöttségek nélküli szexualitás? Ezzel próbálkozol a férfiaknál, és nem harapnak rá? – nevetett fel Piton.

—Ne terelj! Mit mondasz? – Mikor Perselus csak tátogott, Hermione odalépett hozzá, és egy csókot nyomott az arcára. – Amíg kitalálod, addig megbontok egy üveg bort.

A nő a konyha felé indult, de Piton ott maradt a nappali közepén. A gondolatai sebesen pörögtek. Bújjon ágyba Hermionéval, a legjobb barátjával? Mi lesz, ha ez elront mindent? Ha megint belegabalyodik a barátjába, és összekeveri a szeretetet a szerelemmel? Ezúttal persze már nem tapasztalatlan suhanc, mint annak idején Lilyvel, és a bűntudat sem fogja felemészteni, ha valami balul sül el. Legalább is remélte, hogy így lesz. Az már teljesen más kérdés, hogy évek óta nem nézett Hermionéra nőként. Ugyan a kapcsolatuk kezdetén még megfordult a fejében, hogy ideális partner lehetne, mi több, vonzódott is hozzá, de olyan jó barátok lettek, hogy az kitörölt minden ilyesfajta ötlet a gondolatai közül.

Most pedig… Nos, most sem a szerelemről szólna a dolog, hanem a kölcsönös kényelemről. Nyugodtan közbeszólhat, hogyha Hermione is olyan karmolászós fajta, mint egyes partnerei a múltban, sőt abba is hagyhatják, ha kínosnak érzik a helyzetet.

Granger tagadhatatlanul csinos nő volt, és neki nem esett nehezére elcsábulni. Így hát úgy döntött, Hermione után megy a konyhába, hogy folytassák ezt a meglepő beszélgetést.

—Igazad van, egy próbát megér, de ha kényelmetlen a dolog, abbahagyjuk! – Kivette a palackot és a dugóhúzót Hermione kezéből, majd miután megkezdte a manóbort, töltött mindkettejüknek.

A nő elgondolkodva figyelte a barátját. Ha Perselusnak nem is, magának mindenképpen el kellett ismernie, hogy meglepődött a férfi gyors elhatározásán. Már felkészült, hogy tovább érveljen a saját igaza mellett, míg Perselus be nem adja a derekát.

—Úgy lesz. – találta meg végül a hangját Hermione. Összekoccintotta a poharukat, és elégedett mosolyát leplezendő, belekortyolt a borba.

— De ez egyszeri alkalom – mondta Perselus meggyőződéssel.

— Ezt még meglátjuk. Talán nem is lesz ez olyan rossz megoldás a – hogy is mondjam – szükségleteink kezelésére.

— A szükségleteink? – Perselus felnevetett. – Szóval ez neked szükséglet, igaz? Csak nehogy meglepetés érjen, ha hatalmába kerít a szépséged és a köztünk lévő békesség érdekében jelenleg meg nem nevezett tulajdonságaid, aztán esténként minden figyelmedet magamnak követelem. Mi lesz, ha olyan dolgok derülnek ki rólam, ami nincs ínyedre?

—Nagy meglepetés nem érhet, már láttalak meztelenül.

— Azt, hogy egy alkalommal rám nyitottál tusolás közben, és aztán eltakart szemmel, zavartan forgolódtál körbe-körbe, nem nevezném láttalak meztelenül-esetnek. – Jegyezte meg gúnyosan Piton. – Még ha így is lenne, akkor sem ugyanazt jelenti, mint hogy rajtad fekszem meztelenül.

—Aha, szóval olyan igazi irányító típusú, konzervatív férfi vagy.

—Mert szeretek felül lenni? Tájékoztatásul közlöm, hogy egyetlen más felállással sincs bajom. – Talán a manóbor, talán a beszélgetés abszurditása, de valami egészen feltüzelte a bájitalmestert.

— Nos, ezt mindjárt meglátjuk, barátom. – Hermione kivette Perselus kezéből a poharat, és egészen közel lépett hozzá. – Menjünk a szobámba – suttogta. A férfi azonban visszatartotta még egy pillanatra.

—Hermione, esküdj meg, hogy semmi nem változik közöttünk, ez nem teheti tönkre a barátságunkat, és azonnal szólsz, ha kellemetlenné válik a helyzet, ahogy én is, ha szükséges lesz.

— Merlinre, Perselus! Tanulhattál volna már valamit az esküdözés veszélyeiről. Mellesleg pedig mi változna? Megcsókolsz és beléd szeretek? Látod az ujjam? – Hermione Piton orra elé tartott a mutatóujját. –  Sehol egy szúrás. Nem vagyok holmi elfuserált Csipkerózsika. Ez – intett kettejükre – csupán a kölcsönös kényelemről fog szólni. Jó barátok vagyunk, mindent megosztottunk egymással eddig is, ez csak egy újabb… lépcsőfok. Nevezzük így jobb híján.

— Már most idiótának érzem magam. Ilyesmit a tanítványaim szoktak csinálni, sőt mit több, egykor azt hittem, ilyet te csináltál Potterékkel. — Perseluson kezdett úrrá lenni a kétkedés.

— És el is érkeztünk a határhoz, amit most nem akarsz átlépni. Fogd be és kövess! – Vette át az irányítást Hermione, majd sarkon fordult, és a hálószoba felé ment, útközben a ruháját gombolva. – Mielőtt belevágnánk, tudnod kell, hogy ki nem állhatom, ha a füleimet babrálják, valamint csiklandós a nyakam és az oldalam.

—Nem szeretem, ha összekarmolják a hátamat, és eszedbe se jusson magadon hagyni a melltartót.

— Ne babrálj a hajammal. Előfordult, hogy addig tekergették, míg teljesen belegabalyodott a kezük. – Hermione levette a ruháját, és megállt Piton előtt. A férfi egy néma bűbájt használt, mire a ruhái eltűntek róla, hogy a szoba túloldalán álló fotelben egy rendezett halomban jelenjenek meg. Tipikus – gondolta Hermione.

— Úgy látom, nem lesz baj az egymásra hangolódással. – Hermione jelentőségteljes pillantást vetett a barátja meztelen testére. Hagyta, hogy Perselus magához húzza, mielőtt azonban az ajkuk összeért volna, a nő elnevette magát.

— Mi ilyen mulatságos? El sem kezdtük és már hagyjuk is abba?

— Úgy nézel rám, mint egy nagy csábító, mintha arra várnál, hogy elolvadjak a karjaidban. Mindig ilyen drámai vagy? – választ azonban nem kapott, Perselus megcsókolta, és Hermione egy pillanatra tényleg azt hitte, hogy a lábai nem bírják el tovább. Megkapaszkodott a férfi karjaiban, és lelkesen felelt az ajkai érintésére.

—Lám, lám, mik ki nem derülnek ma este – mosolyodott el Perselus az ágy felé terelve Hermionét. Mikor a nő leült, eléje térdelt, és lassú, mozdulatokkal simogatni kezdte a lábait. Elbűvölten figyelte, ahogy Hermione lehunyt szemekkel, és kissé hátrabillentett fejjel élvezi az érintéseit. Lassú, körkörös mozdulatokkal haladt egyre feljebb, mígnem a tenyerei elérték a nő csípőjét; abban a pillanatban Hermione elkapta Perselus kezeit, és az ajkaihoz húzva óvatosan megcsókolta az ujjait.

A férfi egy pillanatig dermedten bámult a másikra, maga sem tudta miért, de régen nem tapasztalt kellemes érzés, a meghittség kerítette hatalmába. Miközben Hermione közelebb húzta magához, lágy mozdulatokkal végigsimított Perselus hátán, majd megszorítva a karjait arra ösztökélte, hogy felkeljen a földről, és csatlakozzon hozzá az ágyban. Az apró, játékos puszik tüzes csókokká váltak a percek múlásával, közben pedig Perselus egyik kezét kettejük teste közé csúsztatta, és a markába fogta a nő mellét.

—Azt hiszem itt az idő – suttogta Hermione, miközben testét Perseluséhoz szorította. Bal kezével a férfi fenekébe markolt, csípőjét a másikéhoz tolta. Pillantásuk összetalálkozott, ugyanazt a vágyódást látták a másik tekintetében, amit maguk is éreztek. Aztán már nem volt megállás, mígnem szenvedélyük lecsendesedett.

—Ez… fantasztikus volt – sóhajtotta elégedetten Hermione néhány perccel később, magára húzva a takarót.

—Az nem kifejezés – helyeselt halkan a férfi.

Egy ideig csendben feküdtek egymás mellett, majd Perselus megszorította a barátnője kezét, hogy magára vonja a figyelmét.

—Mennem kell, kedvesem. Jövő hétvégén várlak. Köszönöm ezt az… élményt. — Perselus valóban élvezte az együttlétet, de a búcsúzkodást meglehetősen kínosnak találta.

—Szívesen, uram – nevetett fel Hermione megjátszott könnyedséggel. Ő is feszengett. Némán nézte, ahogy Perselus felöltözik, és a kandallóhoz lép. A férfi még egyszer hátra fordult, és az ágyban fekvő nőre mosolygott.

—Vigyázz magadra!

—Szép álmokat, Perselus! – kacsintott a férfire.

oOo

A következő hétvégére a Roxfortba beszéltek meg találkozót. Gyakran előfordult korábban is, hogy Hermione Perselus meghívására az iskolában töltötte a hétvégét, de ezúttal főként a munka miatt érkezett. Perselus baglyot küldött, hogy az Imperio-kutatás lezárásánál tartanak, és Poppy szeretne Hermionéval beszélni, mielőtt kiadják a kezükből a kéziratot. Így hát a nő egy úti táskával érkezett meg az igazgatói irodába a kandallón át; a helyiség azonban üres volt.

—Perselus – kiáltotta el magát Hermione –, megjöttem!

—A lakrészében van – felelte egy régi igazgató portréja, mikor nyilvánvalóvá vált, hogy Piton igazgató úr nem reagál.

Hermione megköszönte, majd az emelet felé indult. Perselust valóban ott találta a nappalija közepén törökülésben, egy halom pergamennel körbevéve, elmerülve a munkájában; elmosolyodott a látványra.

— Szia, megérkeztem. – Perselus csak hümmögött, hogy felfogta, de nem nézett fel. – Lepakolom a holmimat, és meglátogatom Hagridot, amíg te dolgozol.

— Nem, nem kell, maradj, mindjárt végzek, csak adj még egy percet… – motyogta a férfi. Észre sem vette, hogy már az üres falaknak beszélt, Hermione ugyanis közben bement a vendégszobába, amit Perselus csak neki tartott fenn.

Míg elrendezte a ruháit a komódban, arra gondolt, hogy Patricia vagy akárki más a régebbi időkben lehetett volna annyira megértő, hogy magára hagyja Perselust, amikor a férfinek arra volt szüksége. Már nyugodt szívvel állíthatta, hogy a férfi busásan megjutalmazta a partnereit minden alkalommal, amikor alkalma adódott csak és kizárólag rájuk figyelni. Felrémlettek előtte az előző szombaton történtek, és elpirult, ahogy arra gondolt, milyen eltökélt szenvedéllyel bánt vele a férfi, pont olyan határozottsággal, mint amilyennel a kutatásai iránt viseltetett; nem ismert lehetetlent.

A vacsoránál találkoztak legközelebb, miután Hermione visszaért a vadőrlakból, Perselus pedig magához tért a munkája okozta kábulatból. Nem vesztegették az időt, Poppyt közrefogva ültek a tanári asztalhoz a Nagyteremben, és a kiadvány részleteit egyeztették. A vacsora után Poppy meghívta kettejüket egy pohár italra. Azonban a nő csak arra vágyott, hogy kettesben maradhasson végre Perselusszal. A múlt hétvégi kis kalandjuk után folyton azon járt az esze, hogy mikor ismételhetik meg újra.

Igaza volt a barátjának, élvezte a kötöttségek és formalitások nélküli létet. Talán eddig rossz úton járt, amikor elköteleződést keresett, és görcsösen ragaszkodott hozzá, hogy az aktuálisan kiszemelt férfi lesz majd a gyermekei apja. Elkalandozó gondolataiból arra eszmélt, hogy szinte ég az arca. A javasasszony átható, kérdő tekintettel méregette őt. Riadtan kapta a tekintetét Perselusra. Csak nem kimondta hangosan is, amire gondolt?

—Poppy azt kérdezi, jól érzed e magad – ismételte meg Piton a korábban feltett kérdést, amit úgy tűnt, Hermione nem vett észre.

—Dekoncentrált vagy, kedveském. Valami történt? Folytathatjuk holnap is a beszélgetést, ha inkább pihennél – vetette fel Poppy. – Biztosan hosszú hét áll mögötted.

—Nem, nincs semmi baj, csak egy kicsit elkalandoztak a gondolataim. – Perselus ezt hallva szórakozottan húzta fel az egyik szemöldökét.

—Azt hiszem, visszakísérem a hölgyet a szobájába, Poppy. Úgy látom, egy kis lazításra van szüksége. Holnap majd folytatjuk. Köszönjük az italt.

Perselus kivette Hermione kezéből a poharat, és az asztalra tette, majd a karját nyújtotta a nőnek, és az ajtó felé terelte. Hermione hagyta, hogy a férfi magával húzza a folyosóra. Az ajtóból még egy pillantást vetett a háta mögé, elmotyogott egy búcsúzást, majd bezárta maguk mögött az ajtót.

Az igazgató lakrésze nem volt messze a javasasszonyétól, így néhány perccel később már zárt ajtók mögött álltak Perselus nappalijában.

—Szóval, mi a baj? Tényleg csak túl hosszú volt a hét? Vagy történt valami?

Hermione egy pillanatig még figyelte a vele szemben álló férfit, latolgatta az esélyeit, majd döntött, és egészen közel lépett hozzá, hogy megcsókolja. Perselus csupán egy pillanatig tétovázott, mielőtt viszonozta volna a csókot. Felemelte a nőt, és hagyta, hogy az lábaival körbefonja a csípőjét, úgy indult el vele a hálószobája felé.

—Vagyis csupán egy kis extra figyelemre van szükséged, igaz? – nevetett Perselus, amikor az ajkaik elszakadtak egymástól.

Így ment ez az elkövetkezendő hétvégéken és néha hétköznapokon is. Mindketten élvezték a megváltozott kapcsolatukat, továbbra is fesztelenül beszélgettek egymással, és találkozóikat egyre gyakrabban egészítették ki egy-egy szenvedélyes együttléttel. Hermione nyugodt szívvel állította, hogy semmi többre nem vágyik az élettől, míg nem egy esős, késő októberi hétfő délutánon Perselus levelet küldött neki. A felbontott borítékból a levél mellől egy ezüst csat hullott a nő ölébe. Hermione vidám mosollyal az arcán forgatta meg az ujjai között a kelta fonatot mintázó hajcsatot, majd kihajtotta a pergament, hogy a mellékelt levelet is elolvashassa.

Kedves Hermioném!

A hétvégén eleinte csalódott voltam, hogy nem tudunk találkozni. Épp te jártál a gondolataimban, akkor is amikor Roxmortsban az egyik kirakatban megpillantottam ezt az ezüst csatot. Eszembe jutottak a vadul tekergő tincseid, és gondoltam, ez majd a segítségedre lesz abban, hogy megfékezd őket. Gondolj rám, ha a hajadba tűzöd!

De nem csak ez történt a hétvégén, van egy remek hírem is az ajándékod mellé. Ahogy a Czikornyai & Patza helyi üzletében olvasgattam, próbálva távol tartani a kamaszokat a számukra tiltott kiadványoktól, találkoztam Patriciával. A kezdeti hűvös udvariaskodás hamar véget ért, amikor rájöttem, hogy vele is megpróbálhatnám ezt a kötöttségektől mentes kapcsolatot, mint veled, legalább is hasonlót, elvégre a hozzá fűződő kapcsolatom teljesen más.  Beszélgetni kezdtünk, és arra a megállapodásra jutottunk, hogy kellemes időket töltöttünk együtt, megpróbálhatnánk esélyt adni a kettőnk kapcsolatának, hátha ezúttal okosabbak leszünk. Ő több teret ad nekem, hogy foglalkozhassak a munkámmal, én pedig igyekszem majd, hogy több időt tölthessünk kettesben.

Azt tanácsolom, te is térj vissza a férjvadászathoz. Ki tudja, talán nem lehetetlen a „boldogan életek” befejezés. Elvégre nem akadt eddig senki, akivel valóban szerettem volna újra kezdeni.

Csókol:

Perselus

Hermione néhány pillanatig csak meredten bámulta a sorokat, majd újra átolvasta a levelet. Eleinte nem értette, hogy miért lett nyugtalan, hogy mi az a szorítás a mellkasában, miért érzi úgy, mintha gyomorszájon találta volna egy ártás. Aztán mikor felfedezte, hogy folynak a könnyei, már tudta, hogy mi történt.

—A fenébe! Ez olyan rohadtul sablonos! Felfordul a gyomrom a leveledtől, Perselus. – Dühösen hajítottal el az ajándék csatot, amely darabjaira hullott a szemközti falhoz csapódva. Ekkor jutott eszébe, hogy meg kellett volna esküdnie, amíg lehetősége volt rá; az legalább távol tartotta volna attól az idióta helyzettől, hogy beleszeressen a legjobb barátjába. Az asztalára dobta a levelet, és a falhoz sietett, hogy összeszedje a hajcsat darabjait, és helyrehozza a kárt.

Hosszú ideig csak bámult kifelé az ablakon Florean Fortescue Fagylaltszalonjának kirakatára meredve, és azokra az időkre gondolt, amikor Perselusszal még gond nélkül találkozhatott ott. Fogalma sem volt, mit válaszolhatna a levélre, hogyan kerülhetne újra a férfi szeme elé. Akarja-e egyáltalán még látni őt így, hogy az ostoba ötletével tönkretette a barátságukat? Már megtanulhatta volna a leckét Ronnal, hogy a barátságot és a szerelmet nem szabad keverni. Egy pillanatra megpróbálta letagadni maga előtt, de rájött, hogy felesleges. Nem tervezte, hogy beleesik a csapdába, amibe a színdarab szereplői, de már nem volt mit tenni, beleszeretett a férfibe.

Miért nem jött rá korábban, hogy többet érez iránta barátságnál? Vajon ez már jó ideje így volt, jóval az idióta barátság extrákkal-este előtt potenciális szeretőként, férfiként tekintett a barátjára? Miért nem vette észre, hogy Perselus vonásait kereste a férfiakban, akikkel kapcsolata volt az elmúlt években? Akkor nyílt ki a szeme erre a helyzetre, amikor már túlságosan is késő volt.

—Ostoba Hermione! Te naiv liba… – motyogta maga elé. Fogalma sem volt, hogyan tovább. Mit kellene tennie? Álljon oda Perselus elé, hogy bevallja, mit érez? Vagy tegyen úgy, mintha semmi sem történt volna, és gratuláljon a férfinak az újramelegített kapcsolatához?

Végül úgy döntött, háttérbe húzódik, ha Perselus keresi, akkor megtalálhatja, de ő nem volt felkészülve egy konfrontációra a férfivel, töltse csak a szabadidejét Patriciával, ő meg a távolság miatt azt remélte, hogy megfeledkezik a férfi iránti érzéseiről.

Három nap sem telt még el, amikor Hermione újra baglyot kapott Perselustól. A férfi egyetlen kérdést sem tett fel, csak a Patriciával való élményeiről írt oldalakon keresztül. Hermione az első oldal végére évre félretette a levelet, és csak órákkal később gyűjtött elég kitartást ahhoz, hogy tovább olvassa. Válaszul csupán annyit írt, hogy örül, amiért Perselus boldog, de neki sajnos rengeteg elfoglaltsága van, ami miatt nincs ideje hosszabban válaszolni.

oOo

Múltak a hetek, már november vége közeledett, amikor Hermione egy hétköznap délutánon, nem lévén túl sok teendője, azon kezdett el töprengeni, vajon a barátjának miért nem tűnik fel, hogy az elmúlt hetek során váltott leveleiben ő szűkszavúan, lényegre törően írt, igyekezve minél hamarabb túlesni a dolgon, míg Perselus levelei olykor a tíz oldal hosszúságot is elérték. A férfi nem kezdeményezett találkozókat, és sosem érdeklődött Hermione magánélete felől. Több mint hét évnyi barátságuk óta ilyen egyszer sem fordult elő, még akkor sem, amikor a nő külföldi egyetemen töltötte az egyik szemeszterét. Akárhogy is próbálta, nem talált választ.

Kihúzta az íróasztala legalsó fiókját, amelyben Perselus leveleit gyűjtötte, és előkereste azokat, amiket az elmúlt hetekben kapott a férfitől, de csak forgatta az ujjai között, nem volt bátorsága újra elolvasni egyiket sem. Mikor mégis kinyitotta a legalsó borítékot, az irodája ablaka felől kopogtatás hallatszott. Hermione szíve vad dobogásba kezdett, odapillantva Perselus baglyát vélte felfedezni. Újabb levele érkezett. Sietve engedte be a baglyot a kinti cudar időjárásról a meleg irodába, és cserébe a levélért némi bagolycsemegét nyújtott a sötét tollú madár felé. Ahogy a bagoly elfogyasztotta a felkínált falatokat, hálásan megcsipkedte Hermione ujjait, majd az ablakhoz reppent, hogy folytassa az útját. A nő kiengedte a madarat, majd a roxforti címerrel lepecsételt boríték felé pillantott. Méregette néhány pillanatig, aztán győzött a kíváncsisága, és magához véve, feltörte a pecsétet.

Drága Hermione!

Rég hallottam felőled, és meg kell, hogy valljam, hiányoznak a beszélgetéseink. A minap Florean Fortescue Fagylaltszalonja előtt haladtam el, mikor Patriciával vacsorázni mentünk, és azokra a napsütéses délutánokra gondoltam, amiket ott töltöttünk. Alig várom, hogy újra tavasz legyen, és elcsábíthassalak oda, Hermione.

Aggódom érted, a múlt heti levelemre nem kaptam tőled választ, de Patricia megnyugtatott, hogy felnőtt nő vagy, meg van a magad dolga, nem kell, hogy az enyémmel is foglalkozz. Mit gondolsz, igaza van? Ezért nem tudsz írni? Vagy van valakid, és a munka mellett minden idődet lefoglalja? Ki ő?

Akárhogy is, remélem, ha eljön az ideje, megosztod majd velem.

Nálam a szokásos mederben haladnak a dolgok, az iskola rengeteg időmet lefoglalja most, mivel háttérbe szorítottam az ottani ügyeket a könyv lezárása miatt. Ami pedig visszamarad, esti órák, éjszakák, azt Patriciával töltöm. Kezd kialakulni a rutin, egyre több éjszakát tölt nálam az igazgatói toronyban. Arra gondoltam, hogy talán el kellene magamat köteleznem mellette. Biztosan ő is erre vágyik. Ezt akarják a nők, nem igaz?

Ha időd engedi, írj nekem, Hermione!

Csókol:

Perselus

Hermione dühösen meredt a levélre, a könnyei patakként folytak le az arcán. Nem is vette észre, hogy már nincs egyedül. Poppy Pomfrey óvatosan megköszörülte a torkát, melynek hatására Hermione összerándult, és ijedten az irodája ajtaja felé fordult. Egy pillanatig méregették egymást Poppyval, majd Hermione elfordult, és sietve letörölte a könnyeit, úgy indult a javasasszony felé.

—Poppy, ne haragudj, teljesen kiment a fejemből, hogy mára beszéltük meg a találkozónkat.

—Visszajöhetek később is, ha most nem szeretnél a kötettel foglalkozni – szabadkozott a javasasszony, látva, hogy alkalmatlan pillanatban zavarta meg Hermionét.

—Nem, vagyis igen. Mármint szeretnék a kötettel foglalkozni, elvégre ez a munkám. Csak… rossz hírt kaptam, és az egy kicsit elrontotta a kedvemet. — Összegyűrte a levelet, amit még mindig a kezében tartott, majd egyenesen az asztala melletti szemétkosárba hajította.

—Csak nem te is megtudtad, hogy az a kiállhatatlan Patricia újra kivetette a hálóját Perselusra? – viccelődött a javasasszony, ám Poppy nem kis meglepetésére, Hermione arca ismét elkomorult, és könnyek gyülekeztek a szemében.—Ó, te jó Merlin! – Madam Pomfrey mindig is éles eszű asszony hírében állt. Nem kellett neki sok idő, hogy rájöjjön, mi történhetett a két jó barát között.

— Nem akartam a lelkedbe gázolni, Hermione, kérlek, bocsáss meg nekem.

—Nem, Poppy, ne szabadkozz. Csupán annyi történt, hogy nem jó lelkiállapotban talált meg ez a hír. De ígérem, hogy most már csak az Imperióval foglalkozom. Gyere velem a tárgyalóba, ott már előkészítettem a borítótervezeteket, és készen vannak az első nyomtatott oldalak is.

— Állj csak meg, kedveském! – Poppy karon ragadta Hermionét, és maga felé fordította. – Hadd halljam, mi a baj! Évek óta abban a tudatban éltem, hogy te és Perselus remek barátságot ápoltok, nem volt semmi ilyesmiről szó egészen szeptemberig. Talán nem is realizáltam, amikor múlt hónapban láttalak titeket együtt, de ez a mai helyzet mindent megmagyaráz. Már nem csupán barátok vagytok, te beleszerettél. – Poppy hitetlenkedve nézte Hermionét, még maga is meglepődött azon, amit mondott.

—Fogalmam sincs, hogy lehettem ilyen ütődött! Nem is tudom, hogy történt… vagyis, dehogynem tudom – sóhajtott Hermione, és a teázó asztalka mellett álló fotelek felé intett.

— Nem szeretném beleütni az orrom a dolgotokba, de talán segít, ha kiöntöd a szíved.

– Talán tényleg jobb, ha, elmesélem valakinek ezt az egészet, mert a legjobb barátomnak ezután úgysem mondhatom el.

Amíg Hermione kereste a megfelelő szavakat, néhány pálcaintéssel elővarázsolt egy gőzölgő teával telt kancsót és két csészét, majd töltött mindkettejüknek. Egy pillanatig gondolkodott, mennyit is mondhat el abból, ami ezen az őszön történt, de aztán megértette, hogy csak úgy enyhíthet a fájdalmán, ha teljesen őszinte lesz.

—Fogalmam sem volt, hogy elkezdtem más szemmel tekinteni Perselusra. Ha tudtam volna, sohasem kérem rá, hogy legyünk egymás segítségére a partner nélküli időszakokban. Az egész egy semmiségnek indult, csak szórakoztunk, úgy mondanám, hogy ez…

—Barát extrákkal? – Hermione elkerekedő szemekkel nézett Poppyra. – Habár nem vagyok már mai csirke, de én is voltam fiatal és meggondolatlan, Hermione. Itt jegyzem meg azonban, hogy az ilyen típusú kapcsolatok már akkor sem vezettek semmi jóra.

—Erre magamtól is rájöhettem volna, ha használom a fejemet, mielőtt kinyitom a számat.

— „A fej gyönge percei a szív legszebb órái.” Egy anekdotás könyvecskében olvastam ezt múlt nyáron a kontinensen. Azt hiszem ez pont a ti helyzetetekre illik.

— Az egészben a legrosszabb, hogy miközben én beleszerettem, ő túllépett a saját korlátain és úgy tűnik, boldog lesz egy másik nő oldalán. – Hermione kezével a szemetes felé intett, mire abból kirepült a levél, leporolta magát és Poppy ölébe szállt.

— Perselus talán még nem is sejti, hogy mit tett ezzel az ostoba levéllel – lobogtatta meg a pergament a javasasszony. – Beszélned kell vele, elmondani neki, hogy mit érzel, mielőtt Patricia beköltözik a Roxfortba, és elhiszi, hogy ő ott a vár úrnője.

—Nem tehetem, Poppy. Ha Perselus szereti Patriciát, akkor nincs jogom beleavatkozni a kapcsolatukba.

—Éppen ez az, Perselus nem szereti azt a nőt. Talán csak megijedt attól, ami kialakult köztetek, ő is fél, hogy elrontja a barátságotokat, és a könnyebb utat választja. Ahogyan te, kedveském, egyszer már ő is ráfázott egy barátságból lett szerelemre.

Hermione elfordította a fejét, és az ablaküvegnek csapódó esőcseppeket bámulta, míg a fejében egymást követték a gondolatok a kialakult helyzetről. Van e joga mindezt elmondani Perselusnak? Vajon igaza van a javasasszonynak? Mi lesz, ha elveszíti a férfit, és ha mégsem, akkor hogy tudja majd elviselni, hogy élete hátralévő részében más nő oldalán kell őt látnia.

— Hogyan lehetnék benne biztos, hogy nem lesz minden még rosszabb, ha őszintén elmondom minden kétségemet és érzésemet Perselusnak?

—Egyetlen módja annak, hogy választ kapj Hermione, ha kérdezel. Muszáj összeszedned a bátorságodat, hogy beszélhess vele. – Poppy magához húzta Hermione kezét, és vigasztalóan megpaskolta. A nő azonban nem akart kötélnek állni, inkább elterelte a témát.

—Még meggondolom Poppy, köszönöm, hogy meghallgattál, most pedig gyere, válasszuk ki a kötetetek borítóját. Én a smaragdzöld bőrkötésre szavazok, de a döntés a tiéd. – Hermione az irodája melletti tárgyalóba vezette a javasasszonyt, ahol szép sorjában elrendezve ott voltak az Imperiót és az azutáni lehetséges terápiát leíró könyvnek a tervezett megjelenési formái, felcímkézve, beárazva, sőt még a reklámkampány tervezete is. Alapos munkát végzett, mint mindig.

A javasasszony a kötet megjelenését előkészítő tárgyalás után nem tért vissza a Roxfortba, hanem inkább sétálni indult előbb az Abszol úton, majd Roxmortsban, hogy rendezze a gondolatait. Egyfolytában Hermione és Perselus járt a fejében, úgy érezte, hogy tennie kell valamit, de tisztában volt vele, hogy semmi joga sincs beleszólni mások magánéletébe; arról nem is beszélve, hogy ezúttal Perseluséba kellene beleszólnia. Nem voltak tévképzetei, a férfi kétséget kizáróan dühös lesz, kötözködni fog és, talán még ki is penderíti az irodájából, de muszáj volt, hogy beszéljen vele, mielőtt túl késő lenne.

Amikor Poppy elsétált a roxmortsi patika előtt, nem tudta megállni, hogy ne vessen kritikus pillantást a pult mögött álló boszorkány felé. Patricia mint mindig, ezúttal is talpig felcicomázva dolgozott, a javasasszonynak óhatatlanul is Narcissa Malfoyt juttatva eszébe. Ő is ugyanolyan makulátlan külsejű volt, arisztokratikus, kérkedő és felszínes. Poppy egyetlen pozitívumot tudott csupán a patikusnő számlájára írni, mégpedig azt, hogy aranyvérű létére soha nem adta meg magát a hatalmi harcoknak, nem érdekelte sem a politika, sem a sötét oldal, pedig köztudott volt, hogy nem egyszer megkeresték és porig rombolták az üzletét. Akárhogy is, Poppy akkor sem találta Perselus számára megfelelő partnernek, főleg nem úgy, hogy a lehetségesek listáján Hermione is előkelő helyen állt. Eltökélte, hogyha a fiatal szerkesztőnő a napokban nem jelentkezik Pitonnál, akkor ő addig nem tágít, amíg sarokba nem tudja szorítani a Roxfort igazgatóját. Ha Hermione nem, hát majd ő felnyitja a férfi szemét.

A napok azonban hetekké váltak, Perselus egyre komorabb lett, Hermionénak pedig nyoma sem volt. Poppy elszánta hát magát, hogy elővegye az igazgatót, és rábírja, hogy színt valljon úgy, hogy az mindenkinek a kedvére való legyen. Elszántan indult Piton keresésére, akit végül a bájitallaborban talált meg, egy kondér rotyogó Farkasölőfű-főzet felett.

—Tudsz rám egy kis időt szánni, Perselus? Hermionéról van szó – vágott rögtön a dolgok közepébe, tudva, hogy a körülményeskedés nem a férfi kenyere.

—Történt valami? – kérdezte Piton, azonnal abbahagyta a munkapad tisztogatását, és Poppyra meredt. A javasasszony Perselus szemébe nézve rögtön látta, hogy nem tévedett, amikor azt feltételezte, hogy Hermione érzései viszonzásra leltek. Egyértelműen látszott a férfin a feszült aggódás, és a vágyódás egy csepp információ után a szeretett nőről.

—Ahogy vesszük. Fizikailag jól van. Azonban szeretném, ha mesélnél nekem a Patriciával újrakezdett kapcsolatodról. Hogyan jött az ötlet, hogy felmelegítsétek a már lezárt viszonyotokat? Szerinted jó ötlet ugyanabba a kátyúba kétszer belesétálni?

—Tudtommal a döntéseimről nem kell számot adnom neked. Ez csak rá és rám tartozik.

—Azt hittem, végeztél vele, mert állandóan kötözködött és dirigált, nem hagyta, hogy haladj a munkáddal, és hogy’ is mondtad? Á, megvan: bűzlött a rózsaolajtól.

—Nos, meggondoltam magam. Nem akarok olyan megkeseredett minden lében kanál lenni, mint te és Minerva. — Közölte a férfi gúnyosan, és remélte, hogy ezzel helyre tette a javasasszonyt.

De mint McGalagony professzor, úgy Madam Pomfrey is szívósabb volt, mint azt Perselus várta volna.

— Nem tudsz megsérteni az ilyen kijelentéseiddel.

Az igazgató kezdte elveszíteni a türelmét.

— Elárulnád végre, hogy mi köze ehhez az egész beszélgetéshez Hermionénak? Mondott neked valamit? – kérdezte a férfi.

—Beszélgettünk egy kicsit erről a barátság extrákkal dologról.

Piton tüdejében hirtelen benn rekedt a levegő. Sosem hitte, hogy valaha ilyesmit fog neki mondani a meglett korú javasasszony. Aztán, ahogy a kezdeti döbbenet alábbhagyott, a helyébe lépett a düh.

A bájitalmester szemei szinte villámokat szórtak, szorosan összepréselte az ajkait, nehogy valami meggondolatlan kijelentés csússzon ki rajtuk. Hogy mondhatta el a lány a titkukat?

—Gyilkos pillantások nélkül is tudom, hogy semmi közöm kettőtök kapcsolatához. Na de, Perselus! Inkább visszatérsz ahhoz a tupírozott fejű nőszemélyhez, mintsem szembenézz azzal, hogy beleszerettél a legjobb barátodba?

—Ehhez aztán semmi közöd sincs, Poppy! Ráadásul egyáltalán nem…

—… hogy nem szerettél bele Hermionéba? Kinek akarsz hazudni, fiatalember?

— Patricia egyáltalán nem tupírfejű. Ezt akartam mondani – mondta a férfi, mielőtt rájött volna, hogy ezzel elszólta magát. Talán már nem is akarta tagadni többet a tényeket. Mindenestre nem akarta Poppy tudtára adni, hogy egy ideje tisztában van a saját érzéseivel, de tart tőle, hogy nem találnak viszonzásra.

— Mikor Hermione munkahelyén jártam kiválasztani a közös kötetünk borítóját és a pergament, amire majd nyomtatják. Ott találtam szerencsétlen nőt az irodája ablaka előtt könnyes szemekkel a messzibe bámulva. Nem kis erőfeszítésembe telt, mire bevallotta, hogy mi történt, azt, hogy milyen áradozó leveleket küldtél neki a csodás viszonyodról. Szóval mi a válaszod? Miért ragaszkodsz ahhoz a patikus banyához?

—Nem ragaszkodom hozzá, csak felmerült a gondolat, hogy megpróbálhatnánk még egyszer. – A férfi az ajtóhoz viharzott, és kitárta azt, hogy kitessékelje az asszonyt, amikor azonban rájött, hogy ez nem lesz olyan egyszerű, összefonta maga előtt a karjait, és összehúzott szemmel meredt Poppyra. Esze ágában sem volt hagyni, hogy a javasasszony beleüsse az orrát a dolgaiba. Gyűlölte, hogyha megmondták, mit kell tennie a saját életével. Rá is fázott erre már nem egyszer.

—Meg még huszonötször. Na persze! Őkényességének ez nagyon is megfelelne. Tudod milyen gondolat merült fel bennem?

Piton élesen beszívta a levegőt, miközben becsapta az ajtót.

— Nem, nem tudom, kérlek, avass be! — sziszegte vészjóslóan.

— Elküldhetnéd a fenébe a patikus nőt, és elmehetnél Hermionéhoz, hogy elmondd neki, bolond voltál, sajnálod, bocsásson meg és szereted őt. Vagy ha nem teszed, hát majd én írok egy szép szerelmeslevelet a nevedben. Minerva biztosan segít, aztán meglátjuk, arra mit lépsz.

—Poppy, te most zsarolsz engem?! – hőkölt hátra Piton.

—Ennél is tovább megyek. Ha te nem mondod el annak az agyon tupírozott fejű banyának, hogy le is út fel is út, én magam fogom szélnek ereszteni a Nagyterem közepén, és hidd el, akkor kimutatja a foga fehérjét. Az ötödévesek jelenetei sehol sincsenek ahhoz képest, ami akkor lesz, ha Patricia kikel magából. Igazán emlékezhetnél rá a diákéveidből, hogy micsoda egy fúria volt.

— Te aztán megéred a pénzed— nevetett a férfi. — Senkinek sem kell elmondanod semmit! – Mikor Perselus látta, hogy a komikus stílus ellenére Poppy minden szavát komolyan gondolja, beletúrta a hajába, és megadóan felsóhajtott. – Szóval Hermione csalódott? Miért nem ő mondja ezt el nekem?

—Mert pont olyan lehetetlen, mint te. Mégis, mióta szereted őt? Hány éven át féltél bevallani még magad előtt is? És mennyi időt akarsz még elvesztegetni az életedből nélküle?

— Ez nem ilyen egyszerű. –A férfinek fogalma sem volt, hogy szerelmes, egészen addig nem tudta, amíg azon nem kapta magát, hogy éjjel-nappal Hermione jár az eszében.

— Perselus, szereted Hermionét? — kérdezte meg a nő újfent.

A férfi alig észrevehetően biccentett.

—Akkor indulj, tedd, amit tenned kell, ezt a főzetet majd befejezem én.

oOo

Perselus egy percig sem tétovázott, maga mögött hagyva a bájitallabort, sietett a lakosztályába, hogy átöltözzön a bájitalgőztől nedves talárjából.

Mikor azonban elkészült, megtorpant az irodája küszöbén, és azon kezdett el gondolkozni, mit fog majd mondani Patriciának néhány héttel az után, hogy belement a kapcsolatuk felújításába. —Az igazat, csak is az igazat – döntötte el végül. Már indult, hogy elhagyja az irodáját, és felkeresse a két nőt és elmondja, mit érez, de a pillantása az asztalára siklott, ahol ott feküdtek Hermione levelei, pontosabban a két-három mondatos kitérő válaszai az elmúlt hónapokból. Mi lesz ha Poppy félreértett valamit és Hermione nem viszonozza az érzéseit? Vajon tönkreteszi a barátságukat?

— Ne akard hitegetni magad – mordult fel, becsapta maga mögött az iroda ajtaját, és visszasétált a kandalló mellett álló italos asztalkához, hogy töltsön magának egy konyakot. – A barátságotoknak már akkor vége lett, amikor megkaptad Hermione első kerteléssel teli levelét.

Úgy döntött, elhalasztja a látogatást, és előbb alaposan végiggondolja, mi lenne a jó megoldás, hogy senki sem sérüljön túlságosan ebben a helyzetben.

Órákkal később, két pohár konyak elfogyasztása után sem járt előrébb, ezért elhatározásra jutva kitárta az igazgatói iroda ablakát, mélyen beszívta a jeges decemberi koraeste levegőjét, aztán kivetette magát az ablakon. Roxmortsba repült, és bekopogtatott a patika mögötti ház ajtaján. Patricia széles mosollyal, csillogó szemekkel fogadta, de Perselusnak nem volt ínyére az, hogy húzza az időt és alakoskodjon, belevágott hát a dolgok közepébe. Csupán azt nem vette figyelembe, hogy bizonyos nők nem kezelik jól az igazságokat egy kapcsolat felbontásánál, pláne akkor, ha arról van szó, hogy egy másik nő fontosabb náluk. Poppynak igaza volt, Patricia tényleg egy fúria volt, amit ezúttal volt is alkalma leplezetlenül megmutatni. Perselus elkönyvelte magában, hogy még mindig nem tud kiigazodni a nőkön, ahogy egyes tulajdonságaikat is alulértékeli, vagy fel sem ismeri.

Mindenesetre megúszta a dolgot egy kiadós ordibálással és egy bevágódó ajtóval néhány keresetlen szó társaságában. De ekkor ez már nem is érdekelte, csak arra vágyott, hogy elmondhassa Hermionénak az érzéseit. A szívéről olyan mázsás súly esett le, amiről nem is tudta, hogy ott van, csak miután igazán felfogta a javasasszony szavait.

Hermione a Poppyval történt beszélgetés után eldöntötte, hogy megragadja a lehetőséget a boldogságra, és lesz, ami lesz alapon bevallja az érzéseit Perselusnak, de szüksége volt egy kis felkészülési időre. Mikor majdnem két héttel később lejárt a munkaideje, már indult volna Roxfortba, mikor az irodája ajtajában majdnem beleütközött a fel-alá járkáló Pitonba.

Egy pillanatig ijedten meredtek egymásra, majd Perselus belevágott a mondanivalójába. Bár rettegett, és tudta bele fog halni a szégyenbe, ha a lány elutasítja, úgy érezte meg kell tennie. Egyszer már elszalasztotta a lehetőségét, amikor hagyta, hogy Lily azt higgye ő is csak barátként tekint rá. Olthatatlan szerelmet érzett Hermione iránt, és élni akart a lehetőséggel, hogy ezt elmondja neki is.

—Poppy azt mondta nekem, hogy a fej gyönge percei a szív legszebb órái. Igaza van, Hermione… szeretlek. Ezt elmondtam Poppynak, Patriciának és ha kell, bárkinek elismétlem. Szeretnélek elhívni egy randevúra, egy igazira – hadarta Perselus, tőle szokatlan esetlenséggel. Érthető volt a zavara, sohasem vallott szerelmet korábban senkinek.

 Hermione pár pillanatig némán nézte az ajtajában álló férfit, a barátját, akit szeretett, majd megkönnyebbülten előre dőlt, bele Perselus karjaiba.

—Pokolba a randikkal, úgy sem tudsz újat mondani – mondta, mielőtt megcsókolta volna a férfit és magával húzta az irodába, biztonságba a rájuk meredő kíváncsi tekintetek elől. Másnap már a Próféta társasági hasábjain volt a románcuk. Merlin se tudja hogyan, és miért, de a főszerkesztő a Barátság extrákkal cím mellett döntött.

Vége

Szavazás

Arra szeretnénk megkérni titeket, hogy a pontokhoz fűzzetek hozzá egy néhány mondatos indoklást is, hogy az írók is tudják, miért kapták éppen az adott pontszámot. Köszönjük!

A nevetek mellé írjátok oda zárójelbe az oldal nevét /pl. (Merengő, Továbbvilág, FF-net stb.)/, ahol regisztrálva vagytok. Legalább 1 hónapos regisztráció szükséges az általatok megadott fanfiction oldalon ahhoz, hogy a szavazat érvényes legyen!

Minden kategóriában maximálisan 5 pont adhattok. 
Az adható legkevesebb pontszám az 1 pont, a legmagasabb pedig az 5 pont, de fél pontokat is használhattok. pl: 3,5 pont

A szavazásról bővebben itt olvashatsz!
Segítségként mellékeljük az Útmutatót is. Itt megtalálhatod a kulcsfelhasználással kapcsolatos alapkövetlényeinket. 

Emlékeztetőül mellékeljük az író által választott kulcs-csomag részleteit, a titkos kulcsát, és a szereplőpárosát. 

Florean Fortescue Fagylaltszalon, Ősz, Ezüst csat, Imperio, „ A fej gyönge percei a szív legszebb órái.” (Móra Ferenc)

Titkos kulcs: Zsarolás

Szereplőpáros: Hermione Granger – Perselus Piton

*Stílus:

*Kulcsok felhasználása: 3. csomag

- helyszín:

- évszak:

- tárgy:

- varázsige:

- idézet:

- titkos kulcs:

*Cselekmény:

*Választott Szereplőpáros:

*Szubjektív vélemény: