Kulcs
csomag:
4. csomag
Minerva McGalagony ,
Nyár, Otthonos, Oppugno, “A szerelmek egymásra íródnak, mindig ugyanoda,
ugyanarra a sorra, és a másik nem látszik.” (Grecsó Krisztián) Titkos kulcs:
Gyomorfekély
Szereplőpáros: Hermione
Granger – Perselus Piton
Kategória: Romantikus
Korhatár: 12
Figyelmeztetések: AU, OOC
karakterek
Jogok: Minden
jog JKR-é, én csak kölcsönvettem magam és – remélhetőleg – mások
szórakoztatására.
Leírás:
Az élet olykor kegyetlen. Hermione egyedül marad a terhekkel, amiknek nem egy
tizenhét éves vállát kéne nyomnia. Koraérettsége révén igyekszik eligazodni a
világban, de a Végső csata után teljesen magába fordul. Hogyan nyílhat újra ki,
hogyan találja meg a visszavezető utat? És főképp, hogyan tud ebben Perselus
Piton, a rettegett tanár segíteni neki? Ezekre a kérdésekre keresi a történet a
választ, elmerengve múlton és jelenen.
Megjegyzés: A
szervezők semmilyen módon nem vállalnak felelősséget az író történetének
helyesírásáért és egyéb hibáiért.
Szárnyaszegett
Kezdetek a múltban
Végre eljött az a
nap, amelyre annyi évet vártak, a nap, amelyért a vérüket ontották annyian, a
nap, amikor minden elkezdhetett élni. A Végső csata immár lezárult, Harry, Ron
és Hermione a romok közt óvatosan navigálva érkeztek meg a kőszörny elé, ami
még csak jelszót sem kért tőlük, hogy még néhány kérdést feltegyenek a korábbi
igazgatónak. Ahogy beléptek, velük együtt megérkeztek a nap kósza sugarai is az
irodába.
Odabent a korábbi
igazgatók egymást túlharsogva éltették őket, maguk is alig-alig merték elhinni,
hogy ez már a várva várt győzelem. A taps még sokáig nem halt volna el, ha
Harry nem inti le szelíden a ricsajt. Óvatosan, puhatolózva kért tanácsot az
utolsó előtti igazgatótól. Ron mellette vágyakozva ficergett, keze minduntalan
dobolt a combján. Hermione a kimerültségtől alig látott valamit, pillái folyton
le-lehullottak mogyorószín szeme elé és erőnek erejével tartotta magát Harry
mellett. A Fiú, aki túlélte – most már véglegesen –, csendesen elrendezte az
Ereklyék sorsát, amit Dumbledore mosolyogva nyugtázott. Erre Ron tiltakozni
kezdett:
–
Biztos vagy benne?
–
Azt hiszem, Harry, rendben van – mondta csendesen Hermione.
–
Ez a pálca több bajt okoz, mint amennyit használ – jegyezte meg Harry. És őszintén
szólva, egy életre elegendő bajjal találkoztam.* A lány
határozottan rábólintott.
A félhold alakú
szemüveg mögött két kék szem elmerengve nézett utánuk, és le is csukódott egy
mély sóhajtással kísérve, amikor az ajtó bezárult mögöttük. Hogy aztán a
következő pillanatban éktelen ordításra kapja fel a fejét.
– És hol van
Perselus? Vele senki nem foglalkozik? Nem került a falra újabb portré! –
Phineas hangja úgy hasított a jóleső csöndbe, mint derült égből a villámcsapás.
Válaszra sem várva kirohant a képből, és magára hagyta a korábbi igazgatók
seregét, akik még mindig nem ocsúdtak fel a győzelmi mámorból.
– Hermione, te
rendkívül álmatagnak nézel ki – közölte Harry, bár ő sem volt jobb formában,
igyekezett, hogy társaiban tartsa a lelket.
– A frissen facsart
lócitrom is jobban nézhet ki most nálam – egyezett bele a lány nem kevés
szarkazmussal a hangjában. Fáradt kacagás szakadt ki belőlük, mellettük Ron
csak egyszerűen furcsán nézett rájuk, nem egészen értette, miről beszélnek,
végül megvonta a vállát, hiszen látszott rajtuk, hogy abszolút egyetértenek.
Nem a gyengélkedő
felé akartak menni, ám a lábuk most felülírta a gondolataikat, és arra vették
útjukat. Remélték, hogy talán tudnak még valakin segíteni, talán tudnak még
valamit tenni, mielőtt beesnek az ágyukba. A néhány káromkodással tarkított
férfihang ordítása a kitárt ajtón át tisztán hallható volt, és a következő
pillanatban majdnem orra bukva állt meg előttük Madam Pomfrey:
– Vigyék el ezt
azonnal a lapon látható címre. A betegnek sürgősen szüksége van rá – és a
kezükbe nyomott nyolc bájitalos fiolát meg egy cetlit. Még nem tértek magukhoz
a sokktól, hogy be lettek fogva gyógyítónak, Hermione már magába döntött egy
frissítő bájitalt, ami eddig a zsebében lapult, két másik fiola mellett. Tudta,
hogy most úgysem bírna aludni. Menekülni akart, el innen, bárhová, ami
nyugodtabb lehet, mint az iskolai csatatér.
– Hermione, ez nem
volt valami jó ötlet. Tudod, hogy milyen nehezen fogod magad kialudni –
figyelmeztette Harry, mire Ron csak habogott:
– Az az üveg... az
az volt, aminek gondolom?
– Persze, hogy az –
fakadt ki a zöld szemű fiú, – mi más lett volna? Nem láttad, hogy már egy
negyed órája állva alszik szinte?
Ron szemei
kitágultak, úgy meredt Harryre, mint akit most lát először. Agya és szája
között cikáztak a legdurvább sértések, de csak erőtlen tátogásra futotta a
reakció. Álmos volt, fáradt és kimerült is, ismerte magát annyira, hogy
ilyenkor nem érdemes kötekednie senkivel, mert alulmarad. Általában az ikrek is
esténként támadták le, mert könnyen felfedezték ezt a hibáját. Az ikrekről
pedig csak egy... kimerevedett arc jutott eszébe.
Teljesen sokkolta
az újra meg újra feltörő fájdalom, hiába sírta ki magát éjszaka. A lábai
automatikusan irányították a Nagyterembe, elfutott megkeresni a családját. Már
aki még megmaradt belőle. Nem teheti meg, hogy nincs ott velük.
Hermione ellágyult
tekintettel nézett utána:
– Most legalább
okosan tette, hogy elment. Majd visszajön – tette kezét Harry vállára, – sose
hibáztasd magad. Ő már csak ilyen.
– Igen, azt hiszem,
sejtem, mi baja lehet – bár halvány fogalma sem volt róla.
– Kérem a fiolák másik részét – jelentette ki
határozottan Hermione, miközben a zsebébe süllyesztette a sajátjából az
üvegcséket.
A zöld szemű fiú
kissé vonakodva adta oda neki, de elismerte, hogy amit meg kell tenni, azt nem
érdemes halogatni. Ő fáradt, a lánynak pedig idő kell, amíg képes lesz az
utóbbi néhány hetet feldolgozni. Eddig például még nem is beszélgettek arról,
ami a Malfoy kúriában történt. Vajon túltette már magát rajta? És
meggyógyult-e? Van-e utóhatása a Cruciatus átoknak? Főképp annak, ahogyan
Bellatrix alkalmazta?
Hermione, amint
meglátta a fiú szemeiben csillanó fájdalmat, szorosan magához húzta és
megölelte. Megsimította a hátát, vett egy mély levegőt, és Harry orra elől a
megadott címre hoppanált, hiszen az iskolában jelenleg semmilyen védővarázslat
sem volt aktív.
A küszöb előtti
lépcső, amire érkezett, cseppet sem volt bizalomgerjesztő, mondhatni
teljességgel visszataszító volt. A fa korhadt volt, recsegett-ropogott a lába
alatt, és mintha bogarakat is látott volna rajta. Vagy csak a képzelete
játszott volna vele, mert azoktól félt kiskorában a legjobban? A szürke, kövér
egér láttán azonban már nem csak fontolgatta a hátrébb ugrást.
Az utca kövén állva, felpillantott a felázott,
valaha fehérre festett ajtóra, a kopott ablakpárkányra, a fehéres színezetű
téglákra, és magában halkan megállapította, hogy a ház igencsak elhanyagolt.
Talán évek óta nem is lakták. A szeme visszarebbent az ajtóra, hiszen be
kellett rajta jutnia, s ekkor vette észre, hogy a kopogtató nem egészen nevezhető
hétköznapinak.
A kör alakú, rézből
öntött két kígyó egymásba fonódva tekeregett körbe-körbe, s néha játékosan
belemartak a másik farkába. Amikor a lány újra a lépcsőre lépett, a kígyók feje
egyszer nekikoppant az ajtónak, majd becsusszantak egy apró repedésen át a
belső térbe. Hermione tágra nyílt szemekkel nézte a jelenetet, mígnem egy halk
kattanásra lett figyelmes.
Az ajtó kinyílt, de
belül senki sem állt a túloldalán. Madam Pomfrey elég kétségbeesett arca
rémlett fel előtte, és szilárd léptekkel bement a házba. Az előszobában évek
pora szökött az orrába a mahagóni és az ébenfa illata mellett, prüszkölt egy
keveset, s hozzászokva a félhomályhoz, ami odabent fogadta, visszanyúlt, hogy
becsukja az ajtót.
A nappali bal kéz
felé esett, a reggeli nap nem érte, ahogy a bejáratot sem. Minden árnyékban
volt, úgy érezte, visszalépett a tegnap éjszakai sötétségbe. A polcokon álló,
katonás sorrendű könyvek gerincén egy véres kéznyomot látott, aztán észrevette
a felborult asztalt. Két lépéssel ott termett, hogy aztán a látványtól
felforduljon a gyomra. Szerencsére, jó ideje nem evett, nem volt minek
távoznia, habár erősen öklendezett. A vér nagy részét nem látta, hiszen a
fekete taláron nem maradt nyoma, de a szaga bekúszott az orrába, s onnan
egészen az agyáig.
Nyugalom, Hermione,
ő csak egy sérült ember. Már nem is a tanárod. Nincs mitől tartanod.
Perselus Piton haldokló
teste már csak centikre volt az életmentő bájitaloktól.
Lépések a jelenben
Egy
A hörgés és
nyöszörgés keveréke tiltakozónak hangzott a fiolás üvegcsék csörrenésekor, a
pálca látványa pedig egyenesen riadt pillantásokat eredményezett.
– Nem fogom
bántani, professzor. Madam Pomfrey küldött ide, ő adta meg a címet is – csak
ekkor gondolt bele, hogy vélhetően a Fidelius bűbáj óvta a házat. Nem árulom el
senkinek, bízhat bennem. Most pedig beadom magának az összeset, de inkább
varázslattal, tekintettel a...
Nem volt igazán
szava a sebre, amit nem is látott a félig rászáradt, ragacsos vértől. Az
üvegcsék csendes csilingelése és kiürülése után fekvőhelyet keresett a
tanárnak.
Ő egy sérült férfi,
ő csak egy sérült, nem, nem gondolok a vérre, ő csak egy sebesült, mantrázta a
lány. Az éjjel kevésbé látszott súlyosnak a halál, akkor nem volt sok remény,
csak tették, amit tenniük kellett, de a reggeli napfényben, a győzelem
mámorában, minden elvesztett élet egyre jobban fájt. Nem a csata hevében
meghalni már nem hősi áldozatnak, hanem az élet pazarlásának tűnt.
A testet nem emelte
el a földről addig, amíg a kanapéból néhány bűbáj után nem készített egy
megfelelő minőségű ágyat. Az ernyedt test nem reagált sem az ágyra, sem a
tisztító bűbájokra. A férfi kómába esett.
Hermione nem az a
típus volt, aki képes pánikba esni. Gondolkodni szokott, sokat, tervezni, és ha
nincs idő az előbbi kettőre, akkor tenni. Most tettekre volt szükség, és
bűbájai nyomán az egész lakás kezdett tűrhető állapotba kerülni. Végigjárta a
szobákat, erőnek erejével nem gondolt a nappaliban fekvő férfira, csak arra,
hogy bizonyára örülne a rendnek. Olyan pedáns volt a roxforti tanterme is,
miért lenne más az otthona? Minden porcikája vágyott a csendre, ami itt
körbevette, esze ágában sem volt visszatérni az iskolába.
Miután a földszinti
szobákat élhető színvonalúra hozta (réges-régi ablaktalan fürdő törött
csempékkel, apró konyha, ami a hátsó udvarra nézett, egy szoba szakadt kárpitú kanapéval),
visszasettenkedett a nappaliba.
A fiatal lány, aki
már alig-alig volt lány, mozdulatlanul figyelte, a férfit, aki közben csendesen
szuszogott az ágyon. A nappaliban még nem mert semmit sem rendbe hozni, nehogy
a hangja felriassza a beteget, habár nem tűnt olyannak, mint aki magához fog
térni bármikor is. A szoba harctéri állapotokat idéző rumliját nem lehetett
egy-két bűbájjal megoldani, ám ő mégis belevetette magát a munkába. Hosszan babrált
a vérnyomokat eltüntető varázslatokkal, hogy a könyvek állapota ne sérüljön, s
elcsodálkozott azon, hogy mennyi mugli kötet sorakozik a polcokon. Volt ott
Büszkeség és balítélet, Jane Eyre és Elfújta a szél is, amiket ő is olvasott,
de például bármennyire is klasszikusnak számított, az Üvöltő szelek nem
varázsolta el. Sosem tudta meg, mi lett a vége.
A férfire nézett
újra, a sápatag arc idegennek tűnt. Ahogy végigkövette a kusza, összetapadt
hajszálak mentén a görbe orrot és a vértelen, keskeny ajkakat, rájött, hogy
valójában sosem ismerte ezt az embert. Minden egyes pillanatban álarc volt
rajta, vicsorgó vagy semmitmondó, de soha ez az alvó, nyugodt arc. Minden
rezdülése hamis lett volna? Harry semmit sem mondott a lánynak az emlékekről,
csak annyit, hogy Piton mindvégig értük küzdött. Pedig lett volna mit mesélnie,
kíváncsi is volt, de úgy gondolta, sok volt neki is ez az éjszaka, és innentől
kezdve ráérnek. Beszélgetni is.
A valaha
virágmintás fotelba ült le a férfi mellett, kezébe vett egy könyvet, és olvasni
kezdett. A percek tovaszálltak, órák teltek el, de a bájital ébren tartotta, és
egyre kevésbé tűnt úgy, hogy magához fog térni a férfi. Egyre csendesebben
szuszogott. Egyre kevésbé emelkedett a mellkasa.
A hevenyészett
takaró lassan hullámzott, s a nyugodt csendbe hasító kopogtató zaja ugrásra
késztette Hermionét. Pálcája, amivel eddig a haját tűzte fel, a kezében
termett, már-már átkot küldve a belépő nőre.
– Ó, tegye csak le
a pálcáját, illetve... – gondolkodott el egy kissé a Roxfort javasasszonya, –
mégse. Megtanítom magának a diagnosztizáló bűbájokat, amiket időről-időre ki
kell szórnia, és ha változást észlel, azonnal üzenjen nekem. És mutassa meg a
patrónusát is, hogy felismerjem.
Madam Pomfrey a
lélegzetvételnyi szünetet arra használta fel, hogy felmérje a helyzetet.
Hermione itt maradt, rendet tett, kitakarított, még ha nem is túl alaposan, de
teljesen otthonossá tette a Fonó sori házat, amit Poppy soha életében nem
látott még lakályosnak. Összesen kétszer járt itt, de mindkettő elég rossz
emlékeket idézett fel benne. A lány önszántából őrangyalként vigyázott itt
mindenre. Valószínűleg nem lesz ellenére, ha továbbra is itt kell maradnia.
Hermione tágra
nyílt szemekkel bámult a gyógyítóra. Nem gondolta, hogy alkonyat előtt bárkinek
is eszébe jut, hogy ő lelépett. Arra gondolt, hogy csak este megy vissza
Harryékhez, hiszen addigra ők is felébrednek. Hogy estére már lesz annyi ereje,
hogy képes legyen túllépni a hiányon. Szemei elé bekúsztak a Nagyteremben
kifektetett áldozatok arcai...
Mire feleszmélt,
már színes vonalak tömege és diagramok vették körbe.
– Csak szeretném
látni, hogy milyen állapotban van. Sokkosnak tűnt – mondta Madam Pomfrey. És
ahogy elnézem az eredményeket, az is.
Vízkék szemei
végigmérték a lányt, és kényszerű megállapításra jutott: ha azt akarja, hogy
felépüljön a fiatal nő, akkor rá kell bíznia Perselust. Okos, el fogja fogadni,
sőt, vélhetően jobban meg fogja tűrni itt bárkinél is. Partner lesz a
beszélgetéseikben, ha magához tér. Nem ha, amikor
magához tér.
A pálcamozdulatok
begyakorlása nem ment egyik napról a másikra, de egy héttel később már
hibátlanul jelezték az eredményeket. Hermione először kiakadt, amikor Poppy –
megengedte neki, hogy így szólítsa – közölte vele, hogy mesterséges kómára
ítélte kollégáját. Úgy vélte, csak ekkor fogja betartani a kényszerű pihenőt,
ami a sérülései súlyossága miatt szükséges.
A lány csendesen
tett-vett a lakásban, ahova gyakorlatilag beköltözött. Napközben át-átugrott az
iskolába, de a gyomra még mindig nem bírta a vért, a foltokat, az előkerülő
bűzlő testdarabokat, úgyhogy igyekezett kimaradni a rekonstrukciós
munkálatokból. Mert azt a mértékű munkát kár lenne felújításnak vagy javításnak
hívni. Az iskola csaknem romjaiban hevert.
Keveset vagy épp
semmit sem evett, a férfin mindig rajta tartotta fél szemét, olykor felolvasott
neki mugli és mágikus könyvekből, hogy érezze, törődnek vele. A professzor még
mindig kómában feküdt, de mugli gyógyítással kapcsolatos könyvekben olvasta,
hogy a kómával küzdő embernek segít, ha minél több ingert kap. Tapintás és
hallás, jelenleg ez két érzékszerv állt rendelkezésére, de az előbbitől
eltekintett. Úgy vélte, Piton professzor aligha díjazná, hogy simogatja.
Semmit sem mondott
Ronnak meg Harrynek arról, hogy hol tölti a napjait. Egy véletlen félreértést
használt fel titkának védelmében, mikor Ginny épp megtudakolta, hogy
megtalálta-e már a szüleit, ő pedig tétovázott. Harry pedig felkiáltott, mint
aki rájött valamire, hogy nem, hiszen mindig egész napra eltűnik, nyilván
utánuk nyomoz. Ekkor tűnt fel a lánynak, hogy Harry gyengéden magához húzza
Ginnyt, aki engedelmesen simul a karjaiba, és eközben Ron furcsán méregeti őt. Mintha
azt akarná jelezni, hogy a közelébe se menjen.
Habár a csata
hevében ő is épp ilyen vággyal simult bele Ron karjaiba, azóta szinte nem is
beszéltek. Ron megváltozott, ezt már felismerte a lány, sütkérezett a
figyelemben, amit a trió kapott. Sőt, a fiú egyre többet dicsekedett, és néhány
napja azt is felvetette, hogy mégsem fejezi be az iskolát. Harry
megingathatatlan volt az aurori pályában, ahhoz pedig kellenek a RAVASZ-ok, így
számára akkor sem lett volna ez kérdés, ha nincs ott Ginny. De a lánynak is
hátra volt még a végzős éve, ez pedig már két nyomós indok volt a visszatérés
mellett.
Nem csoda hát,
hogyha ők ketten gőzerővel küzdöttek a munkálatokon, ám Hermione igyekezett
kikerülni a munka alól. Madam Pomfrey mindig fedezte őt McGalagony előtt, aki
most még nem volt hivatalosan igazgatónő, de gyakorlatilag ő töltötte be ezt a
szerepet. Harciasságát nem vesztette el az ütközet alatt, sőt, mintha azóta
kicsit még inkább parancsolgatóssá vált volna. Ez azonban nem vált hátrányára a
Roxfortnak, ha szeptemberben tényleg meg szeretné nyitni a kapuit.
Kettő
Poppy mindig a
saját házimanójával, Trenkkel küldte el a szükséges bájitalokat, amiket
Hermione óramű precizitással adott be a férfinak. Rutinosan mozgott a házban,
hiszen minden hibáját javította, a teljes külső homlokzatot is – a muglik szeme
elől úgyis védi a házat a Fidelius bűbáj. Néhány rekonstrukciós bűbájt Ginny
tanított meg neki, de volt, aminek ő maga járt utána.
Egyre többször
kapta azon magát, hogy felolvas a könyvekből a volt tanárának, habár sohasem
tartotta zavarónak a csendet, ami körülvette őket a házban. A Fonó sor nem
tartozott az elegáns negyedek közé, ezt már kiderítette, ugyanakkor
határozottan nyugalmasnak és békésnek találta. A kezében lévő könyvre bámult, s
megjegyezte:
– Olyan vagy, mint
a gazdád, sosem mondasz semmit...
Most már a
hálószobát is rendbe hozta, másfél hónapig nem volt mersze oda belépni, ezért
is tartott ilyen sokáig. Poppy megígérte neki, hogy aznap este átmegy hozzá, és
segít neki abban, hogy a férfi minden további károsodás nélkül végre normális
ágyba kerülhessen.
Merengéséből egy
idegen hang zökkentette ki:
– Furcsa lenne, ha
nem könyvvel a kezedben találnék rád – mosolygott a gyógyító, amint belépett a
nappaliba.
– Nem hallottam a
kopogást, bocsánat – pattant fel a fotelból.
– Egy hét múlva
rendezik a bált az iskolában – csacsogott tovább. Remélte, hogy nemsokára magához
tér a beteg, s ezáltal a fiatal nő is kicsit szabadabb lesz, talán újra
megtalálja a helyét az alma materében.
– A bált? Milyen
bált? Ron mintha említett volna valamit, de Harry mélyen hallgatott róla –
vonta fel Hermione a szemöldökét. Esténként találkozott a fiúkkal és Ginnyvel,
de nem sokat beszélgettek. Egyre többször próbált meg olyan sokáig maradni,
hogy a többieket már ne találja ébren.
– Minerva azt
szeretné, ha megünnepelnénk a győzelmet, nem kevés adományt lehetne így
gyűjteni az iskola renoválására, és a társadalmi megítélés is változna. Persze,
hiszen az aranyvérűek nagyobb része nem hajlandó elismerni a károkat, és ezzel
lehetetlen helyzetbe akarják hozni a Roxfortot. De a győzelmi ujjongás színe
alatt megrendezendő bálra mindenki kész adakozni – avatta be a részletekbe a
lányt.
– Egek, ha egyszer
gondolkodnának is az emberek, mielőtt tesznek valamit – sóhajtott fel
színpadiasan. És pontosan tudta, hogy nem lesz jelen a bálon, ilyenhez sem
kedve, sem idegzete. Kezdte kapizsgálni, hogy Harry miért nem említette neki.
Poppy bólintott,
majd folytatta:
– Trenk?
– Igen, Madam? –
hajolt meg mélyen a felbukkanó manó.
– Kérlek, vidd fel
Perselust a lehető leggyengédebben a fenti hálóba, az ágya már elő van
készítve.
– Máris, Madam –
fülei furán himbálóztak a feje mellett, s két karját kinyújtotta a beteg felé.
A karjai nem értek hozzá a férfihoz, de a mágia tette a dolgát: a test lassan
elemelkedett kényszerű ágyától, hogy hamarosan ugyanolyan puhán a saját, talán
húsz éve nem is használt ágyába érkezzen.
Hermione döbbenten
nézte a jelenetet.
– És én még azt
hittem, maga fogja fellebegtetni.
– Miért gondolja
mindig mindenki ezt? Képtelen lennék ilyen finoman megemelni egy ekkora testet
meg letenni is. És miért magázódik? Zavarban van?
A lány hagyta, hogy
válasz helyett rájuk boruljon a csend, s a manó nyomában elindult az emeletre.
A javasasszony szemét nem kerülte el, ahogy utána nézett, hogy a pólója, ami
két hete még feszes volt, most kissé lazábban áll rajta.
– Még mindig nem
eszik rendesen? – feddte meg.
– Nem bírok. Nem
bírok az iskolába sem visszamenni, csak aludni, egyszerűen elborzadok már a
gondolatától is. Aligha vennék hasznomat az emberek. Neki viszont, – biccentett
a lépcső felé–, szüksége van rám. Hasznos lehetek, és nem kell sem a középpontban
lennem, sem pedig idióta interjúkérdésekre válaszolnom.
Poppy ámulva nézett
a lányra, a háború nem csak életeket követelt, hanem elvette a boldog fiatalság
adományát is jó néhány embertől. Hermionénak pedig senkije sincs, a vörös
gyerek már más után kajtat, legalább is a tanáriban keringő pletykák szerint.
Trenk, miután a professzort kényelmes ágyába fektette, halk pukkanással eltűnt,
hogy két perc múlva egy gyümölcsös kosárral a kezében térjen vissza.
– Ezekre a
vitaminokra neked van szükséged – válaszolta Hermione kérdő tekintetére a
gyógyító. Alig eszel, és folyamatosan fogysz. Ha pedig a bálon összeesel, annak
beláthatatlan következményei lesznek – ugratta. Mégis milyen gyógyító lennék,
ha nem venném észre, hogy a szemem előtt van egy beteg.
A fiatal nő konokul
hallgatott, rémálmok kínozták már majdnem egy éve, azóta, hogy elindultak a
horcruxok felkutatására. De ebben a lakásban otthon érezte magát, állapította
meg döbbenten. Ő, Hermione Granger otthonosan érzi magát Perselus Piton
házában. Hát ezért vágyott arra, hogy minél több időt tölthessen itt! Jóformán
nevethetnékje támadt erre a gondolatra. Poppy hamar elköszönt tőle, látva, hogy
ma sem fog választ kapni a kérdéseire.
– Nekem vissza kell
mennem, remélem, ma már az utolsó betegeim is távoznak, és kapok én is néhány
csendesebb napot. Jó éjt, Hermione!
A nyári gyümölcsök
ínycsiklandóan illatoztak, de még három napnak kellett eltelnie, mire a lány bele
bírt kezdeni. Szokott helyén, az ágy és az ablak között ült, éppen egy ismert
költő verseit olvasta fel a professzornak, néhol saját véleményét is közbe
szúrva. Napok óta most volt valóban nyílt előtte, még ha nem is hallhatja.
– És az egyik
kedvenc sorom jön: „Ládd, az eleven világ, hol minden porszem...
– ...örömöt lehel.”
A verseskötet a
földön koppant, a pálcája pedig azonnal mozgásba lendült, kiszórva az összes
létező releváns diagnosztikai bűbájt. Majd egy gyors patrónus idézés.
Az arcára kiülő
döbbenet szinte kézzel foghatóvá vált, mikor a csendet harsány ujjongás végezte
ki:
– Professzor! Maga
magához tért? – és még mindig dióméretű szemekkel bámulta. Az eredmények
biztatóak voltak a majd’ kéthónapos kóma után. Egészen bátorító volt.
– Már két napja,
csak eddig élveztem, ahogy felolvas – morgott dühösen. Sok mindenre számított,
hogy mi várja a csata után, de arra nem, hogy Hermione Granger, az örök
okoskodó a Fidelius védte házában William Blake-t olvas neki és gondoskodik
róla. Két pillanattal később szinte egyszerre történt minden: Minerva és Poppy
berontottak a szobába és Piton kifakadt.
– Hát, élsz! Végre
magadhoz tértél! Tudod, hogy unom ezt az igazgatósdit? Hogy volt képed engem
megbízni ezzel? A hét végén akár a bálra is benézhetnél! – vigyorgott Minerva.
– Most már két
napon belül felkelhetsz, gondoskodtam róla, hogy végre pihenj! – vágta közbe
elégedetten Poppy.
– Hogy mert a
dolgaimhoz nyúlni?! Hogy merészelt itt ilyen munkába fogni? Mit keres itt?
Hermione csak
ide-oda kapkodta a fejét, elképzelni sem tudta, hogy Minerva McGalagony mit
keres itt, amikor ő csak Poppynak üzent, és elképedt a professzor morcos lehordásán
is. Ő csak jót akart. Lefoglalta magát, rendbe hozott egy házat. Ez lenne a
köszönet Piton-módra?
A dühödt beteg
aligha foglalkozott most azzal, hogy – a várt utálat helyett – törődéssel és
szeretettel találkozott. Valaki csúnyán beleszólt a magánéletébe, és ez nem
helyén való. Poppynak hagynia kellett volna, hogy itthon csendben meghaljon,
nem pedig rászabadítania a griffendéles üdvöskét.
– Legalább a könyvet
vegye fel, ha válaszolni képtelen – reccsent rá a lányra. A hangja, mint Poppy
később elmondta, egy darabig még reszelős lesz, de sikerült meggyógyítania a
hangszálait. S habár hangjának éléből elvett, hogy még legyengülten feküdt az
ágyban, mit sem vesztett parancsolgatós mivoltából, és elég erővel bírt ahhoz,
hogy elterelje az örömöt, ami rá irányult. Megszokta már, hogy abból csak baj
származik.
A keserédesre
sikeredett kómából való ébredés után Hermione két napig újra az iskolában volt,
meglepődött az eredményen, amit a felújítással elértek az emberek. Az
éjszakákat ugyan a saját hálójában töltötte a Griffendél toronyban, de
igyekezett későn érkezni és korán távozni, a legrövidebb útvonalakat használva.
Nyugalomra vágyott, de most ezt is elvették tőle, nem mintha nem örült volna
annak, hogy Perselus magához tért, ám ezzel el is vette... mit is? Egy
megfoghatatlan érzés volt, mintha álomképet kergetne. Mióta a szüleit
elvesztette, és nem, fogalma sem volt róla, hogyan találja meg őket, vagy hogy
mit tegyen, ha megtalálta őket, azóta nem volt képes semminek sem örülni. A
Piton-házba viszont minden nap örömmel ment. Csendet és békét talált benne.
Mielőtt
visszamerészkedett volna az oroszlán barlangjába, megkérdezte Poppyt, hogy
elmehetne-e, ám a javasasszony rá bízta a döntést. Mondván, hogy ezt neked kell
tudnod, ha úgy érzed, menned kell, menj. Ezzel ugyan nem volt kisegítve.
Gondolataiból Harry riasztotta fel:
– Hé, hahó,
Hermione, minden oké veled? Már szólongatlak egy ideje.
– Persze, minden
rendben, csak tanácstalan vagyok. Most meg min vigyorogsz?
– Az ilyen jellegű
problémáidat kapásból tudni szoktam, kár, hogy Ginnynek nincs ilyen
tulajdonsága – nevetett fel kajánul Harry, aztán megkönyörült a döbbent lányon.
Nézz már a fejed fölé!
Nagyjából nyolc
énekesmadár körözött a feje felett, feltehetően egy oppugnora várva, ám az
ellenség sehol sem volt. Egy egyszerű bűbájjal a következő kijáratnál kiterelte
a madarakat, miközben igyekezett Harry kérdő pillantásai elől kitérni.
Beszélgetni nem volt kedve, főképp, hogy a fiú, azt sem tudta, hol töltötte az
elmúlt időszakot. De a barátokat nem ilyen fából faragták:
– Nem sétálnál
velem egyet az üvegház felé? Megígértem Bimba professzornak, hogy megnézem a
növényeket, emiatt kerestelek. A bumszalagkötelekhez két ember kell, és Ginny
most épp az Odúban van.
Már az út felénél
jártak, amikor Harry elgondolkodva, lassan belekezdett:
– Megértem, ha nem
szeretnél róla beszélni, de... mindannyiunknak szüksége van egy kis időre.
Nekem az építkezés öröm volt, hasznos lehettem végre abban az értelemben, amit
én gondolok hasznosnak, és nem az emberek úgy általában. Mert eddig csak a hős
hasznát látták, amiatt akartak megkaparintani vagy épp elásni.
Hermione felfigyelt
a hangjában megbújó szarkazmusra, képtelenségnek tűnt, hogy egy olyan életvidám
ember, mint Harry, aki minden baj és katasztrófa ellenére ember maradt, ezt az
eszközt használja a kommunikációra.
– Ginny elvesztette
a testvérét, én az utolsó olyan embert is, aki apámhoz és anyámhoz egyaránt
közel állt, és még... és még sok mindenkit. Ugyanakkor tudom, hogy képesnek
kell lennünk a továbblépésre. Kíváncsi vagy Piton történetére? Igen, jó ideje
tudom már, hogy nála töltöd a napokat. Amolyan nyílt titok. Ginny is, én is
elfogadtuk, hogy neked nem a munka, hanem a csönd lesz az, ami segíteni fog.
Hogy megtaláld a belső békéd. Nyugi, Ronnak nem mondtuk el. Keresett egyáltalán
a csata óta?
Hermione finoman megrázta
a fejét, még mindig nem tudta elképzelni, hogy honnan tudja Harry, hol próbált
újra egész emberré válni. Mert valami ilyesmit próbált elérni. A fiú nagyot
sóhajtva folytatta:
– Valószínűleg nem
is fog, és ’Mione, ne bánd. Nem a javára változott, de egyelőre senki sincs rá
hatással, sem Mollyék fenyegetése, sem mi, az állítólagos barátai. Teljességgel
kizárt minket az életéből. Remélem, észhez tér, és leszáll a magas lóról. És
egyáltalán nem fogom bánni, ha mindehhez egy rúgást is biztosítanom kell.
Gyakorlatilag
magamra hagytak a barátaim, Ginny pedig még mindig képtelen dönteni, hogy
tényleg akarja-e a... a kapcsolatunkat. Tekintve, hogy szemtől szembeni
árulásnak vette, hogy a tavalyi vadászatból kihagytuk. Hiába van nap mint nap
mellettem, most úgy érzem, hogy két idegen vagyunk egymás számára.
A hangjában gyász
és eltökéltség hallatszott ki, a hiány, amiért felborult körülötte a világ, és
a hit, hogy van élet ezek után is. Van kiút, és meg fogja találni. A lány
kezdte kapizsgálni, hogy miért van szükségük erre a kínos beszélgetésre. Nem
csak neki, Harrynek is. Maga mögé visszatekintve a kastély helyreállított
tornyait látta a lemenő nap fényében utoljára megfürödni, az égen kezdtek a
csillagok kigyúlni, a Tiltott Rengeteg pedig borongós ködöt vont maga köré,
mintha csak egy paplan alá bújt volna be. Neki is hiányzott ez az otthonosság.
A biztonság. Hogy képes legyen elengedni, ami elmúlt, és a jövőre
koncentráljon.
A növényház
kilincse engedelmesen csikorgott Harry kezében, és kellemes meleg fogadta őket
odabenn a kinti már-már kora őszt idéző hűvös levegőhöz képest. A mandragórák
még kicsik voltak, a kúszóliánok épp viráguk teljében voltak, és a többi növény
is, amit egytől egyig felismert Hermione, valamiképpen most teljesen
elvarázsolták, meghitt hangulatba ringatták.
Közben odaértek a
hátsó bejárat melletti pergolához, ami a bumszalag befutott. Kiszórtak maguk
köré egy némító és egy pajzsbűbájt, hogy véletlenül se essen bajuk, amikor a kósza
szálakat a pergolára visszaigazítják, és Hermione felvette a beszélgetés
fonalát.
– Honnan tudtad,
hogy Pitonnál vagyok? – ki belőle a kérdés, ami percek óta motoszkált benne.
– A papírfecnin az
ő címe állt, amikor Madam Pompfrey elkapott minket a folyosón. Legalább is,
senki mást nem ismerek, akinek a Fonó soron lett volna háza, vagy önszántából
oda költözne.
– Te tudtad, hogy
kihez megyek? Ezért nem kaptál a lehetőség után azonnal – világosodott meg
előtte Harry hezitálása.
– Nem vonzott a
lehetőség, hogy úgy lássam. Nagini csúnyán elintézte, én biztos voltam benne,
hogy meghalt, amikor eljöttünk a szellemszállásról. És az emlékei... elég
impresszívek voltak ahhoz, hogy idő kelljen a feldolgozásukhoz. Megannyi
részlet került a helyére, és mind kapcsolódott hozzám. Az élete része voltam,
annak ellenére, hogy nem kedveltük egymást.
Hermione halványan
elvigyorodott a meglehetősen szalonképes kifejezésen.
– Úgy látszik,
felnőttünk. Elvesztettük az ártatlanságunkat. Oda a boldog tudatlanságunk –
állapította meg. A kíváncsiságának azonban nem tudott ellenállni.
– Elmeséled, miket
láttál?
Három
Hermione lassan és
megfontoltan lépdelt az utcán. Biztos volt benne, hogy a ház már nem azt az békességet
fogja sugározni magából, mint eddig. Vajon a kígyók most is beengedik? A
macskakövek halkan koppantak a nyári topánkája alatt, a nap már magasan járt, a
forróság átjárta a testét. Jól esett neki a meleg, s habár Anglia volt a
nagybetűs otthona, álmodott a napsütésről, a nyarakról, hőségről. Mindenről,
amiben ritkán lehetett része. Megbizsergett a bőre, felborzolta a pihéket a
karján a meleg ellenére. Hát, megérkezett.
A ház megőrizte a
felújítás nyomait, egészen jól nézett ki, az ajtó viszont megváltozott. A két,
egymás farkába harapó kígyó helyett egy albatrosz volt ott. Csőre az ég felé
mutatott, szárnyai kitárva, készen arra, hogy bármikor elröppenjen az
ajtólapról. Mielőtt hozzáérhetett volna, el is repült.
Szomorúság járta
át, ha kopogtatni sem tud, akkor teljesen elutasítja őt Piton. A másodpercek
percekké váltak, az albatrosz nem tért vissza. Az ajtó nyikkant egyet, majd egy
eléggé elgyötört Perselus Piton vált láthatóvá mögötte. Hermione könnyei még a
kicsordulásuk előtt felszívódtak.
– Prof... Mr.
Piton, azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek. Én... sajnálom, hogy betörtem az
otthonába. Úgy gondoltam... ha a laborja...
A férfi fekete
szemei foglyul ejtették, amíg kómában volt, minden sokkal egyszerűbb volt.
Beszélhetett anélkül hozzá, hogy reagált volna, hogy a pillantásával beléfojtsa
a szót, hogy... összezavarodott volna.
– A magánlaboromba
aligha lépett be, onnan nem hiányzik semmi. Nem hinném, hogy megtalálta volna –
reccsent rá. Beljebb jöhet, ha szeretne, Miss Granger.
Magát is meglepte
ezzel az utolsó mondattal, soha nem tervezte, hogy a Fonó sorra bárkit is beinvitáljon.
Rajta kívül senki sem tud a múlt árnyairól, amik a hely sajátjává váltak az
évek alatt. Talán ha bejön, akkor jobbá teszi a helyet, mielőtt a hely rontja
el őt. Végül is, a fürdő is használhatóvá vált.
Hermione félénk
somolygással lépett be, reménykedni kezdett. Talán tényleg előtte van a továbblépés
lehetősége, csak rá kell lépnie az ösvényre. Harry is valami ilyesmire
bátorította tegnap este.
A nappaliban a
kanapé visszanyerte eredeti formáját, újra olyan ütött-kopott volt, mint amikor
Pitont megtalálta mellette. Vér nem volt rajta. Hermione rájött, hogy olyan
tárgyakhoz is hozzányúlhatott a felújítás alatt, amik sokat jelentettek a
férfinak. A fekete haj mögül két árgus szem figyelte az arcát. Vagy a szemét?
Összeszedte minden bátorságát, és újra belekezdett.
– Bocsánatot szeretnék kérni, hogy annyi mindent
megváltoztattam itt. Azt szerettem volna, hogy mire magához tér, addigra rend
és tisztaság legyen. Hogy gyógyulhasson, és ne arra pazarolja az erejét, hogy
lakhatóvá teszi ezt...
Perselus Pitont nem
sokszor látták megdöbbentnek, de akkor és ott Hermione látta, hogy most sem a
maszkját vette fel, amit az iskolában látott tőle, hanem az őszinte arca néz
rá, amit az elmúlt hetekben nap mint nap látott. A lány teljesen meghatódott,
nem fejezte be a mondatát.
A férfi nagyon
aprót, de biccentett. Merev tartásából mit sem vesztett, de a lábai kissé
megremegtek. Hermione gyorsan leült, hiszen a férfi még mindig gyengélkedik,
nem teheti meg vele, hogy udvariatlanságból még percekig ácsorogni hagyja.
Előttük két csésze forró tea bukkant fel, de szó még hosszú ideig nem hangzott
a szobában.
– Köszönöm a teát,
nem zavarok tovább. Viszlát, jó pihenést! – búcsúzott Hermione. Nem volt zavaró
a kettejük közötti csend, inkább csak úgy érezte, teljesítette, amit mára
kitűzött magának. Meglátogatta a beteget, ellenőrizte, hogy jól van, és
bocsánatot kért. Listáján azonban új elemek jelentek meg: holnap is
visszajöhetne. Ha Pitonnak szüksége van a magány nélküli csendre, azt
megadhatja neki. És ő sem járna rosszul azzal, hogy lesz ideje végiggondolni,
mit szeretne tenni a jövőben.
Piton alaposan
végigmérte a lányt, és kellőképpen felfrissítette memóriáját. A korábbi
benyomások, miszerint szertelen fruska, Potter majmocskája és okoskodó
kisasszony, mind tovatűntek, mikor a csend olyan hosszúra nyúlt, amilyenre csak
bírt. Ez a csend nem volt kínos, nem volt félelmetes, nem a vihar előszele
volt, hanem a vihar utáni esőcseppeket szárító napsütés. A lányból nő lett,
felnőtt. Tudja, mikor kell beszélni, és mikor jobb hallgatni. Ez pedig Perselus
Piton szemében sokat jelentett.
A férfi hagyta,
hogy a lány távozzon, nem erőltetheti, hogy olvasson neki. Pedig megnyugtató
volt a hangja, amíg feküdt. Valójában sosem ébredt fel annyira, hogy jelezzék a
diagnosztikai bűbájok, de többször volt félálom-közeli állapotban, ahogy a
méreg ellen küzdött. A hangja ott zsongott benne, nem ismerte fel, inkább csak
azt érezte, még nem veszett el az élet számára. Reménysugár. Erő a küzdelemhez.
A tea már réges-rég
kihűlt, mire felemelte a csészét.
– Miss Granger,
azért hívattam, hogy egy fontos dolgot mondjak önnek – McGalagony hivatalos
hangneme megrémisztette Hermionét. El sem tudta képzelni, mit keres az
igazgatói irodában. Miután hazajött Pitontól, kiült a tó partjára, és a múlton
merengett. Az emlékeken, amiket Harry mesélt neki. A sajátjain, amik a férfihoz
fűzik. A jövőn, ami annyira képlékennyé vált most. A combjához dörgölődző
macskapatrónus zökkentette ki az álmaiból.
– Holnap lesz a
jótékonysági bál az iskola javára. Két hét múlva szeptember, aligha tudjuk
elkezdeni az évet szeptember elsején, de októberre minden el fog készülni.
Szeretném, ha megjelenne a bálon, és legalább egy-két órát maradna is. Az
iskola érdekében.
A szavak súlyosan
hullottak rá, mintha minden egyes szó sziklává vált volna, míg eljutott hozzá. Hát
idáig fajult a bizalmatlanság? Mióta kellett őt arra kérni, hogy kiálljon az
iskola mellett? Dühösen vágott vissza:
– Biztos lehet
benne, hogy ott leszek, igazgatóhelyettes asszony.
Léptei alatt a
kövek tompán kongtak, az ajtó csak illemből nem csapódott be mögötte.
– Ejnye, Minerva,
csak nem magára haragította a kedvenc diákját? – ciccegett Albus a kényelmes
foteljában ücsörögve a falon. A nő nem fordult a kép felé, az ajtót bámulta
mereven.
– Talán még sincs
minden remény veszve...
Reményteljes arccal
bámulta a dühösen behajtott ajtót, és arcára halvány mosoly költözött. A csata
óta most először látott igazi érzelmeket a lányon. Néhanapján kiábrándította
magát és kémkedett, pardon, megfigyelte az embereket. Hermionéban nem sok élet
volt, de az előbbi mozdulatai igencsak élettel teliek voltak.
– Olybá tűnik, a
rébuszokban beszélés minden roxforti igazgató sajátja.
– Perselus az
igazgató, még mindig, de ne is zavarjon, Albus – kotyogott közbe Phineas.
Minerva szemöldöke
részút felfutott a homlokára, aztán menekülőre fogta. Ha még egyszer végig kell
hallgatnia, amint Phineas és Albus egymás ellen érvelnek, az az agyára megy. Mióta
Phineas lehordta Albust, hogy Perselusról megfeledkezett, azóta minden adódó alkalommal
beleköt. Hopport dobott a kandallóba, és a szobájába sietett.
Másnap reggel
Perselus a beszűrődő napfényre ébredt. Merlin lábujjára, este elfelejtette
elhúzni a sötétítőt. A pálcájáért nyúlt, de az nem volt az éjjeli szekrényen.
Körbenézett, és az álom nyom nélkül kiszökött a szeméből, amíg a zsörtölődése
be nem töltötte a házat. Feltornázta magát az ágyból, evett egy almát, amit
Poppy manója készített ki neki – mióta magához tért, a javasasszony diétára
fogta –, és levett egy mágikus könyvet a polcról.
A mágiaelmélet és a
bájitaltan receptek készítésének kapcsolatáról szóló könyv kellőképpen
lefoglalta ahhoz, hogy az albatrosznak kétszer kelljen a kézébe csippentenie,
hogy észrevegye. A madár odatörleszkedett hozzá, és halkan csivitelt.
– Miért jött volna
újra el?
A fémtestű jószág
jókedvűen vijjogott egyet, majd elrepült, hogy beengedje a látogatót. Perselus
nem óhajtott kikelni az ágyból, a madárka majd bevezeti hozzá a lányt. Fél
percen belül valóban beröppent a kecses madár, nyomában az álmélkodó
Hermionéval.
– Maga jól van?
Ó... azt hittem, valami baj történt magával, és azért nem nyitott ajtót – a
mondat végére kiveszett hangjából az aggodalom. Az arca újra megtelt élettel. Már-már
újra meglegyintette a háború szele, hogy egy újabb embert kell elveszítenie.
Közelebb lépett az ágyhoz.
– Jól vagyok –
mondta reszelősen, a kezébe nyomta a könyvet és a fotel felé bökött a fejével.
Perselus nem
könyörgött neki, hogy olvasson fel, egyszerűen parancsba adta, ha már a fiatal
nő magától bemerészkedett az oroszlán barlangjába. Vagy kígyóéba.
Hermione örömmel
vette a kezébe a könyvet, végre belenézhet a mágikus könyvekbe is. Amikor itt
volt naphosszat, a polc sosem engedte, hogy a könyveket megérintse. Nem jött
rá, hogy milyen varázslat védi a polcsort, de egyetlen darabot sem tudott
leemelni. A férfi saját fejlesztésű varázslatával állt szemben, bár ezt nem
tudta, aligha segített rajta bármilyen kutatás. Holott próbálkozott Madam
Cvikkernél a könyvvédő és -elrejtő bűbájokról, de a nő makacs volt, nem adta be
a derekát. Vélhetően azt hitte, hogy ezzel majd a könyvtárat akarja később
kijátszani a könyvfaló lány.
Miss Granger hangja
az első bekezdés után balzsamként áradt szét a testében, tudta, hogy ez
tartotta életben. Vajon Poppy direkt bízta rá? Megérezte, hogy ez a nő nem
fogja magára hagyni és küzd érte? Küzd az ő egyáltalán nem is értékes életéért?
Poppy, kedves Poppy, aki képes volt mesterséges kómába ugrasztani egy félholt,
majdnem elvérzett embert. Meg kell hagyni, bátor húzás volt tőle. De működött.
Úgy a harmadik
oldalon járhatott Hermione, amikor feltette az első kérdést:
– Ez alatt mit ért
a könyv?
Perselusnak fogalma
sem volt arról, hogy hol tartott, ezért csak a szokásos epés stílusában vágott
vissza:
– Olvassa vissza,
és akkor bizonyára rájön
– „A mágiaelmélet
ágazatai között az egyik legérdekesebb az új bájitalok fejlesztésének elméleti
háttere. A legegyszerűbb szabály, ha a komponensek együttes hatását erősíteni
szeretnénk, a legerősebb ellenanyaggal érdemes vegyítenünk, azonban ha
valamelyik alkotó hatását akarjuk kiterjeszteni, csupán megérzéseinkre
hagyatkozhatunk. A hozzávaló igazi ismerete nélkül nem megyünk semmire, de ha
megéreztük az esszenciáját, akkor azt is tudjuk, mi erősíti fel a hatását.” Mi
egy hozzávaló igazi ismerete?
Perselus visszagondolt
a saját roxfortos gyermekkorára, amikor Horace Slughornt kérdezte ugyanerről. A
professzor hebegett-habogott, majd a kezébe nyomott egy másik könyvet, ami
ugyan haszontalan volt, de a hivatkozásai egészen lenyűgöző adalékokkal
szolgáltak a bájitaltan ismeretéhez. Akkor még Lilyvel jóban volt, együtt
kutattak ebben a témában, nem hiába voltak ők a legjobbak. Ha őszinte akar
lenni, olyanok voltak, mint a vele szemben ülő lány: színtiszta kíváncsisággal
és erőteljes makacssággal áldottak.
Legyintett kettőt a
pálcájával, mire Hermione ölébe került két másik könyv.
– Ha azokat
elolvassa, egészen közel fog járni a megértéséhez.
Hermione alig akart
hinni a szemének, két poros, igencsak elnyűtt könyv volt, látszott rajtuk, hogy
a gazdájuk rengeteget forgatta őket. És mi tagadás, nyilván meg is értette,
amit olvasott, hiszen kiváló bájitaltan mester volt. De még mindig nem értette,
miért adta neki kölcsön a könyveket. Őszinte örömmel mosolygott vissza rá, a
fekete szemek pedig mintha visszasomolyogtak volna.
Perselus nem
értette, mi történik vele. Azokat a könyveket azóta nem vette elő, mióta Lilyt
elveszítette. Sohasem bocsátotta meg magának az árulást, ami két ember életébe
került. Rendben, ha igazán végiggondolja, sokkal-sokkal többe, de igyekezett ezt
kiszorítani az elméje szélére. Nem betegen fog megbirkózni a bűntudattal, ami
végigkíséri majd egész életén. Ráér erre később is.
Dél körül a nő
elment, maga után furcsa ürességet hagyva. Azt mondta, valami bálra megy.
Mintha Minerva is emlegetett volna ilyesmit. Mi a fene tenné szükségessé, hogy
bált rendezzen a Roxfort? Sok képmutató idióta aranyvérű, a pénzükön kívül
egyebük sincs.
Hát persze, a pénz.
Okos nő, ezt mindig is tudta. Nem hiába bízta rá a Roxfortot. Biztos volt
benne, hogy Albus is rá akarta hagyni az iskolát, ha nem jött volna közbe... az
ő gyilkossá válása, meg a Nagyúr teljes visszatérése.
Egy utolsó lépés
A nő harmadnap is
eljött. Békét hozott magával, lehulló leveleket, kissé szeles időt, de
megnyugvást. Aznap maradt először egészen estig. A folyosón baktatva a
griffendéles klubhelyiség felé erősen töprengett az érzésein. Hermionéban ekkor
realizálódott, hogy valószínűleg beleszeretett a férfiba. Hogyan történhetett
mindez ilyen gyorsan? Kereste az első pillanatot, amikor nem tanáraként nézett
rá, hanem emberként. Közben ágyba került, de a kérdésére hiányzott a válasz.
Az elmúlt héten nem
találta a megfelelő pillanatot, riadtan bámulta a háló baldachinját a feje
felett. Mikor kezdődött ez az egész? Perselus csak múlt hét szerdán tért
magához, de szombaton ment vissza először hozzá. Amikor együtt teáztak a
megnyugtató csendben.
Zaklatottan az
oldalára fordult, és mint mindig, ha ideges volt, a párnája csücskét kezdte
rágcsálni. Igen, tudta, hogy gyerekes, de hát mindenkinek vannak hibái. Senki
sem tökéletes. Ezen elmosolyodva, kiszedte a megtépázott csücsköt a fogai
közül, és elemezni kezdte a nyarat. Voltak rosszabb napok, amikor aludni sem
tudott, és voltak jobbak, amikor titkon belógott a könyvtárba és a bűbáj után
kutatott.
De Perselus állandó
maradt a napjaiban. Ott volt, nem is moccant, sziklaszilárdan ott volt, ahol
hagyta, úgy, ahogy hagyta, és neki öröme telt abban, hogy visszatérjen, és
kiszórja a diagnosztizáló bűbájokat. Megetesse a Poppy által készített
bájitalokkal, ami leginkább vitaminbomba volt, és egyéb bélműködést és
gyógyulást segítő italok. Nem tudta, hogy vajon legyőzi valaha is Nagini mérgét
a szervezete. Vélhetően a kiürült fiolák a teste mellett vérpótlók és az
ellenméreg volt, amikor megtalálta a testét.
Te jó ég! Mióta
szólítja magában Perselusnak a férfit? Olyan természetesnek hatott, ahogyan
gondolkodott róla, hogy fel sem tűnt neki eddig. Felült az ágyban, kiszórt maga
köré néhány bűbájt azok közül, amiket a sátorra is kiszórt mindig, amikor
rejtőztek Harryvel és Ronnal, s a pálcájával a kezében átkulcsolta a térdeit.
Ez tényleg igaz
lenne? Beleszerettem volna? Anélkül, hogy észrevettem volna? Mióta nem én
irányítok? A csata estéjére pörgette vissza emlékezetének kerekeit, hogy
lassan, napról napra guruljon végig rajtuk. A megfelelő pillanatban pedig
elkaphassa az áruló szívét, amikor az megnyílt egy... szarkasztikus,
intelligens és rendkívül tehetséges bájitalmesternek. Tény, hogy elég okos,
kitartó, és legalább olyan makacs és hűséges, mint Perselus. Ízlelgette a
nevét, most, hogy felfedezte, mennyire csábító kiejteni. Még ha csak némán is.
A csata merő
gyilkolásról szólt. Áldozatokról. Napokkal korábban magánál hordta már az
erősítő és élénkítő főzeteket a ruhájába varrva. A táskáját bármikor elvehették
volna, de a ruháját... remélte, hogy azt nem kell átélnie. Ron kinyitotta a
Titkok kamráját, ő meg elpusztította a horcruxot. A félelem vad örömmé alakult
benne, és Ron nyakába ugrott. De Ron lagymatagon ölelte vissza. Most, hogy
visszagondolt, és megfigyelte magában a részleteket, megvilágosodott előtte,
hogy Ron, amikor visszatért hozzájuk, már nem volt ugyanaz. Eljátszották
egymásnak, hogy még mindig szeretik a másikat, de voltaképpen elhidegültek
egymástól a különtöltött idő alatt. A hajnal, Harry halála, Neville bátorsága,
az igazgatói irodában a taps és Ron idegessége a pálca miatt, aztán Harry
beszólása... Az események nem bírtak jelentőséggel.
És akkor beugrott
neki: kristálytisztán látta maga előtt a professzort, vérben ázva, szakadt
talárral, fiolákkal a teste mellett, a könyveken a vérnyomokkal. Ez volt az a
pont, ahol rajtakapta a szívét. Embernek látta, esendőnek, pont, mint mindenki
mást a csatában. Egy sérült férfit, és nem a tanárt látta benne. Hát, legalább
a mióta megvan. De a miértre vélhetően még nem kap választ egy darabig.
Egyelőre tovább ízlelgette magában a nevet, tudván tudva, hogy amíg a férfi nem
ajánlja fel, nem nevezheti így.
Csukott szemmel
dőlt hátra, hogy végre nyugodtan elaludjon. Mára ennyi probléma elég. Mikor a
furcsa, suhanó hangokat meghallotta, azonnal kinyitotta a szemét. Döbbenten
vette tudomásul, hogy megint kiszórt egy halom oppugno-t. Csakhogy most nem
énekesmadarakat varázsolt elő, hanem kicsinyített albatroszokat. Mélyet
sóhajtott, majd kitakarta magát, és az ablakhoz lépve kiengedte a madarakat.
Tudta, hogy másnap
már nem ugyanaz az ember fogja Perselust meglátogatni, aki ma nála járt.
Hermione határozott
léptekkel közeledett a házhoz, két hete ismerte be magának, hogy beleszeretett
Perselusba, de az olvasáson kívül nem sokat csináltak. Egy mugli könyvből
származó idézet azonban Hermione miértjére is segített válaszolni: „A szerelmek
egymásra íródnak, mindig ugyanoda, mindig ugyanarra a sorra, és a másik nem
látszik”. Hülyeség, a nagybetűs szerelem egy külön helyen van. Mert abból csak
egy van. És az örökre a részünkké válik, belénk ivódik, és csak akkor hal meg,
ha szívünk megszűnik dobogni. Perselus pont ilyen az ő életében. A férfi
biztonságot ad neki, kihívást jelent számára, egyre jobb akar lenni abban, hogy
megismerje és abban, hogy minél több félmosolyt csaljon az arcára. Olykor
sikerült neki, ezt apró győzelemnek vette, és magában széles mosollyal
viszonozta.
Az elmélettel
kapcsolatos kérdéseit megvitatták Hermione, sőt, Perselus egyre több kérdéssel
bombázta a lányt komoly gondolkodásra sarkallva. Napközben ebédeltek (Trenk
hűségesen szállította a diétás ételeket mindkettőjüknek), olyankor kicsit
jobban érezte magát, ám órákkal az evés utána már újra fájt a hasa. Nem
panaszkodott, miért is tette volna, kettejük közül nem ő volt a beteg. Poppy
hetente kiszórt rá diagnosztizáló bűbájokat, hiszen látta rajta a nyáron, hogy
evészavarokkal küzd. Úgy gondolta, a stressz okozza ezt nála, s ha majd
megtalálja a belső békéjét, akkor elmúlik. A reggelik és vacsorák alkalmával
azonban mindig csak túrta az ételt, evett pár falatot, és elment.
Perselus észrevette
a változást Hermionén, megfigyelte, hogy ha esznek, az jót tesz neki, de
sápadt, és rettentően karcsú. Noha szeptember volt már, kint pedig jócskán
hűvös idő, a pulcsik nem takarták el, hogy mind vékonyabbá válik. Sejtette,
hogy mi a baja, ezért aznap a magánlaborjába invitálta. Szeretett volna már
újra főzni, mióta csak magához tért, de annyi esze neki is volt még, hogy ne
merítse le a varázserejét bájital készítésével. Most már úgy érezte, van elég
erő benne ehhez, legalább főznek neki egy gyógyító italt.
– A mindenit, ez
aztán a labor! – kiáltott fel Hermione, amint belépett. Mit fogunk főzni?
Teljesen izgatott
lett annak hallatára, hogy nem csak elméleti síkon foglalkoznak a bájitalokkal,
mint eddig. A kapott két könyvet már elolvasta, de nem tanult hozzá még eleget,
rengeteg mindent nem értett belőle. Perselust faggatta, aki pedig újabb
könyveket nyomott a kezébe válaszul. A kapcsolatuk, legalább is Hermione így
nevezte, hiszen aligha volt ez barátság vagy ismeretség, napról napra
fejlődött. Perselus sosem engedte magához közel, sem a magánéletéről, sem a
múltról nem volt hajlandó beszélni, de... megengedte neki, hogy felolvasson,
tanította, és bármily meglepő is, de tisztelte. Ki nem mondott, de teljes
mértékben megadott tisztelet volt. Ez pedig büszkévé tette.
– Gyomorfekély
elleni szert. Magának. Elvárom, ha elkészült, hogy mind egy cseppig meg is
igya! – morogta a lánynak. Vigyázhatna jobban is magára!
Az utóbbi mondat
csak úgy kiszaladt a száján, mintha nem is ő lenne. Mikor első nap megjelent
nála, megváltozott a véleménye. Igyekezett ezt elfojtani magában, és az
okoskodó diáklányt látni Hermionéban, de nem ment. A tea gőzébe olvadó csend
azóta is elkísérte minden nap, amikor csak meglátogatta a lány. Vagyis mindig.
És a tea a buta előítéleteket is kiöblítette belőle.
Poppy néha átjött
esténként, amikor már Hermione távozott, és bár elsőre nem hitt neki, de igaza
lett: a lánytól elvették a fiatalságát. Érett nővé cseperedett a szemük
láttára, és a háború hatására. Egy csinos, okos nővé. Az arcára színtiszta
riadalom ült ki, ahogyan eljutott a csinosig. Az elbűvölt albatrosza halkan
vijjogott a fejtámlán, mintha kikacagná.
Napokig
gondolkodott azon, hogy hogyan tudná megértetni Hermionéval, hogy ne jöjjön
többet. Hiszen nem szabad tennie vele semmit sem, ő még diák, győzködte magát,
de a szemének nem tudott parancsolni. A fiatal test minduntalan magára vonta a
szemét, ezért is vette észre, hogy betegeskedik. Meggyógyítja és közli vele,
hogy menjen el. Így lesz a legjobb.
Hermione, nincs rá
jobb szó, csüngött minden mozdulatán. A recept alapján mindent pontosan a keze
alá adott, gyakorlatilag figyelnie sem kellett. Nem mintha a receptet nem tudta
volna fejből, rengetegszer szenvedett az elmúlt évben ettől. A folytonos
stressz, hogy mikor éri valamelyik idióta griffendélest baleset, netán olyan,
ami végzetes, a folytonos paranoia, hogy mikor bukik le, mint kettős kém, a
gyomrát is kikészítette.
A lány nem sértődött
meg a beszólásain, volt, amelyik kifejezetten mulattatta, ám a vigyázzon magára
mondat óta meg sem szólalt. Különösképp lekötötte a figyelmét az, hogy
megfejtse, mennyi mögöttes tartalma lehet ennek a mondatnak. A férfi vigyáz rá,
megbecsüli, másképp nem is állna szóba vele, nemhogy napokig vendégül látja.
Hetekig, hogy precízek legyünk. Vagyis nyár eleje óta.
Hermione
koncentrált, látta Perselus ilyennek az óráin, ez volt az az arca, amikor
elszántan küzdött. Az ő arca annyira... kifejező volt. Mindent le tudott róla
olvasni, még legilimenciára sem volt szüksége. Habár, ellene nem is használta
volna.
A főzet három óra
múlva készen állt, fogyasztásra alkalmas állapotban. Perselus lefuttatott a
biztonság kedvéért egy ellenőrző bűbájt, majd a lány kezébe nyomta a fiolát:
– Igya meg! – szólt
rá tőle telhetően szelíden. Mégsem kényszeríteni akarja, a javát szeretné, hogy
meggyógyuljon. Az ujjaik egy pillanatra összeértek, ahogyan a fiolát átadta, és
a lány arcát egészséges pír lepte el. A férfi ellenállhatatlan vágyat érzett
arra, hogy odahajoljon.
Hermione megigézve
bámulta a fekete szemeket, olyan volt, mint egy végtelen barlang. A fáklyák
fénye megcsillant benne, s csak azt vette észre, hogy egyre közelebb kerül
hozzá. A csók meglehetősen puha volt, és rövid, Perselus azon nyomban
megszakította a kontaktust, mihelyst felfogta, mit tett. Szemében rémület
csillant, hogy most mindent elrontott, de a barna szemek meglepődöttséget és
csalódottságot fejeztek ki.
Hát persze, hiszen
sohasem tudott bánni a nőkkel. Nem és nem, mindig minden esélyét eljátszotta
elhamarkodott tettekkel. A férfi tisztában volt vele, hogy most rúgott fel
minden szabályt, de hát Minerva nem hívta vissza idén, hogy oktasson. Egyébként
sem vágyott rá, nyűg volt a nyakán a sok tökkelütött. Lehunyta a szemét, s aprót
sóhajtott, hogy utána közölje a vele szemben álló nővel, hogy megérti, ha menni
akar. Azaz menjen, és soha többet vissza se jöjjön. Ám a vele szemben álló nő,
inkább a kezébe vette az irányítást, amíg ő lamentált.
Elhaló hangon lehelte
a férfi nevét, majd odahajolt hozzá. A lány ajka gyengéd volt, tapasztalatlan,
édes és magával ragadó. Lágy hangja, amint eljutott a füléig, hogy a nevét
suttogta, teljesen elvarázsolta. A külvilág megszűnt létezni, nem vette észre,
hogy az albatrosza körberepüli őket, és mosolyra húzta a csőrét, miközben az
ajtóra visszaröppent.
Aznap este Hermione
alig bírta lehunyni a szemét. Illetve, le tudta, de csak Perselust látta maga
előtt, a mélységet és végtelenséget árasztó szemeit, az orrát, a sápadt, beesett
arcát, amihez most már nem csak egy maszk tartozik, hanem egy igazi arc,
kifejezésekkel, érzelmekkel. Most már voltak tervei. Továbblépett, és holnap
Harrynek elújságolja, hogy vannak céljai. Azt nem kell az orrára kötni, hogy
mik.
Előtte még egy
tanév, az utolsó roxforti tíz hónap. Aztán megkeresi a szüleit. És nem lesz
egyedül addig sem. Mosolya széles volt, ahogyan az arca a párnába süllyedt.
Vége
* A hetedik
könyvből vett szavak.
Szavazás
Arra szeretnénk
megkérni titeket, hogy a pontokhoz
fűzzetek hozzá egy néhány mondatos indoklást is, hogy az írók is tudják,
miért kapták éppen az adott pontszámot. Köszönjük!
A nevetek mellé írjátok oda zárójelbe az oldal nevét /pl. (Merengő, Továbbvilág,
FF-net stb.)/, ahol regisztrálva vagytok. Legalább 1 hónapos regisztráció szükséges az
általatok megadott fanfiction oldalon ahhoz, hogy a szavazat érvényes legyen!
Minden kategóriában
maximálisan 5 pont adhattok.
Az adható legkevesebb pontszám az 1 pont, a legmagasabb pedig az 5 pont, de fél pontokat is használhattok. pl: 3,5 pont
Az adható legkevesebb pontszám az 1 pont, a legmagasabb pedig az 5 pont, de fél pontokat is használhattok. pl: 3,5 pont
Segítségként mellékeljük az Útmutatót is. Itt megtalálhatod a kulcsfelhasználással kapcsolatos alapkövetlényeinket.
Emlékeztetőül mellékeljük az író által választott
kulcs-csomag részleteit, a titkos kulcsát, és a szereplőpárosát.
Minerva McGalagony ,
Nyár, Otthonos, Oppugno, “A szerelmek egymásra íródnak, mindig ugyanoda,
ugyanarra a sorra, és a másik nem látszik.” (Grecsó Krisztián)
Titkos kulcs:
Gyomorfekély
Szereplőpáros:
Hermione Granger – Perselus Piton
*Stílus:
*Kulcsok felhasználása: 4. csomag
- mellékszereplő:
- évszak:
-
fogalom:
- varázsige:
- idézet:
- titkos
kulcs:
*Cselekmény:
*Választott Szereplőpáros:
*Szubjektív vélemény:
Kedves Író!
VálaszTörlésEz valami gyönyörű lett! :) Nem figyeltem stilisztikai szempontból,helyesírás szempontból, csak azt tudom, hogy teljesen elvesztem a történetedben, amíg olvastam. Több okból is nagyon tetszett: először is a választott párosod :) emellett a választott helyzet,az, hogy a háború után Hermione ápolja Perselust, és így kerülnek közelebb egymáshoz, az egyik kedvenc SSHG történet alaphelyzetem. A karaktereid sem lettek OOC-k, illetve a Hermioneban végbemenő változást magyaráztad azzal, hogy a vele történt események hatására változott meg.
nagyon szépen leírtad, ahogy gyógyította, folyamatosan gondoskodott róla, és apránként beleszeretett, valamint az, hogy ugyanez Pitonnál is végbement. Amikor a bált említetted, kicsit reménykedtem, hogy valahogy Piton is ott lesz, és esetleg ott kerülnek közel egymáshoz, de így kettesben, talán még jobb volt. Összességében engem teljesen elvarázsolt a történet, tényleg csak pozitívumot tudok róla írni.
A SSHG történeteket vártam a legjobban ezen a kihíváson, és nagyon örülök, hogy a Te történetedet is olvashattam. Kíváncsi vagyok, hogy ki vagy, mert szívesen olvasnék még Tőled. további sok sikert az íráshoz, és itt a kihíváson is :)
Szia!
VálaszTörlésNagyon érdekes történetet írtál :-)
Stílus: A helyesírás hagy némi kívánni valót maga után, voltak benne szóismétlések és esetlen kifejezések, illetve nem minden mondat volt a leggördülékenyebb. Slughorn magyarul Lumpsluck, mivel mindenkit a lefordított nevén emlegettél, jó lett volna következetesnek maradni. Ezzel együtt egyenletes volt a stílusa, és olvastatta magát a történet. 3 pont
Kulcsok felhasználása: 4. csomag
- mellékszereplő: McGalagony kétségtelenül megjelent, és mellékszereplő is volt, ugyanakkor néha vészesen jellemidegen dolgokkal írtad le őt, pl. mikor berobban Piton házába vigyorogva. 3,5 pont
- évszak: Az egész történet egyértelműen nyáron játszódott, ez expliciten is megjelent, ami jó volt, ugyanakkor nálad is hiányoltam azt a bizonyos pluszt, bármit, ami kicsit hozzáad a kulcshoz. Ehhez a történethez szerintem a tavasz tökéletesen illett volna a sok új kezdettel, újjászületéssel stb. 3,5 pont
- fogalom: Háromszor is beleírtad, és sehonnan sem lógott ki :-) 5 pont
- varázsige: Nem te vagy az első, akinek ezt kell írjam: az Oppugnóval valamit vagy valakit támadásra lehet ösztönözni, tehát nem teremt elő semmiféle madarakat. Számszerűen beleírtad a varázsigét, ugyanakkor először csak feltehetően, másodszor egyértelműen rosszul használtad, és mindkétszer rosszul is toldalékoltad, ráadásul nem is következetesen ugyanazt a hibát vétetted. 1,5 pont
- idézet: Nem sikerült túl jól, a szó szerinti megoldást választottad, ami a kihívás leírása alapján ugyanolyan jó, csakhogy te beletoldottál még egy "mindig"-et. Ráadásul a Megyek utánad 2014-ben jelent meg, a roxforti csata meg nem tavaly nyáron volt, úgyhogy Hermione nem olvashatta. Egyébként nem nagyon lógott ki, tartalmilag is illett bele. 2,5 pont
- titkos kulcs: Ez szerintem a legjobban sikerült kulcsod, teljesen hihető volt, illeszkedett a történetbe és az előzményekhez, ráadásul a kiírásnak megfelelően a cselekménynek is része volt. :-) 5 pont
Cselekmény: Tetszett, hogy rendes íve, felépítése volt a történetnek, mármint jó volt, hogy megmaradt a bevezetés és a lezárás is, ügyes ez a félig-meddig függővég. Ron pont az, akiről el tudom képzelni, hogy így reagál a sikerre, és érdekes felvetés a Piton és McGalagyon közötti rivalizáció. A bál szerintem eléggé erőltetett volt, pláne hogy a történet kimenetele szempontjából nem volt nagy szerepe, illetve az eléggé hiányzott, hogy ugyan miért nem viszik be Pitont a Szent Mungóba, ha olyan súlyos az állapota, vagy legalább a gyengélkedőre, de ettől eltekintve megállta a helyét. Kicsit hirtelen jött be a szerelem, de ahhoz képest rendesen meg volt indokolva. 4 pont
Választott Szereplőpáros: Róluk szólt a történet, nekem kicsit légből kapott a szerelem köztük ebben az írásban, de alapvetően nem vetkőztek ki magukból, és szerintem jól rámutattál sok közös vonásukra, ami tényleg közelebb hozhatta őket egymáshoz. 4,5 pont
Szubjektív vélemény: Megmondom őszintén, nem lett a kedvencem ez az írás, főleg a szereplők interakciói nem tetszettek, de sok erénye van, ha a helyesírástól eltekintünk, szerintem jól kidolgozott alkotás. 4 pont
Remélem, nem bántottalak meg a véleményemmel. :-)
Sok sikert,
Tigi
Kedves író!
VálaszTörlés*Stílus: Szépen, gördülékenyen fogalmazol. Voltak apróbb hibák, de nem jelentősek. Arra figyelj oda, ha mindenkit az általunk ismert nevével említesz, akkor ne legyen benne olyan akinél nem így teszel, mert ez zavaró lehet. 4 pont
*Kulcsok felhasználása: 4. csomag
-mellékszereplő: Illett a történetbe. Jelentőséggel bírt, nem volt elnagyolt és nem volt túlsúlyban. Bár véleményem szerint karakteridegen lett. Ő nem robbanna be Piton szobájába vigyorogva, ez egy kicsit zavaró volt számomra, az én szememben Ő egy szigorú, de igazságos professzor. 4 pont
-évszak: Szerepelt a történetben nem is egyszer, nem éreztem jelentősnek. Nem éreztem át, nem tudtam azonosulni vele, hiába volt benne még sem éreztem, hogy igen nyár van. 3,5 pont
-fogalom: Szépen illet a történetbe és többször is felhasználtad és bár nem éreztem ki belőle az otthonosságot ez még sem zavart. 4,5 pont
-varázsige: Ez a kulcs is szerepelt benne, de úgy érzem ezt nem sikerült úgy megvalósítani ahogy kellett volna. Ez egy támadó ártás lenne, nem értem a felhasználását. 2 pont
-idézet: Itt egy kicsit bajban vagyok. Beleraktad szó szerint, de valami mégis hiányzik nekem, annak ellenére, hogy valamilyen szinten átvitt értelemben is érezhető volt. 4 pont
-titkos kulcs: Benne volt, szépen illett a történetbe, nem csak szó szerint került bele hanem érezhető is volt. 5 pont
*Cselekmény: Tetszett a történet, szépen felépített volt a cselekménye, még a végén a függővég is illett bele. Ront simán el tudom képzelni ilyennek, aki elszáll a körülötte lévő felhajtástól és nem foglalkozik már a barátaival. Harry jelleme szintén tetszett, különösen az ahogy a lánnyal bánik. Igaz barát, aki figyel a másikra és megpróbál segíteni ha máshogy nem is, hát egy beszélgetéssel és falazással. Amit nem értek, hogy Piton miért nem került a Mungóba vagy a gyengélkedőre, bár utóbbiba talán azért, mert az iskola is romokban állt, de a történet szerint csak így tudott Hermione ott maradni és egy kis megnyugvást, békét lelni. Bár függővéget említettem, mégsem érzem úgy, hogy lezáratlan lenne a történet. 4,5 pont
*Választott Szereplőpáros: Tetszett. Egyértelműen övék volt a főszerep, róluk szólt a történet. A szerelmi szál, bár kevésbé volt jelen, de véleményem szerint hozzájuk pontosan ez a lassú, visszafogott, tapogatozó közeledés illik. Sok bennük a közös, az érdeklődési körük, könnyen megtalálhatják a közös hangot. 4,5 pont
*Szubjektív vélemény: Tetszett, meghatározó volt maga a háború okozta káosz. Ronon jól látható, hogy nem előnyére változott meg. Ami igazán tetszett az Harry hozzáállása a lányhoz és az egész helyzethez. Igaz barátként viselkedett, támogatta őt és falazott neki. Segített a lánynak azzal a beszélgetéssel és azt hiszem, hogy szándékosan intézte így, hogy adjon egy kis lökést neki, hogy végre tovább tudjon lépni. A kedvenc részem az, amikor Hermione egy verset olvas fel és a férfi fejezi be. Jó érezhető volt, hogy a férfi nem volt teljes kómában és hallotta a lányt felolvasni, azt kell, hogy mondjam nem is Piton lett volna, ha nem szidja le a lányt azért, mert így beleavatkozott a magánszférájába. Viszont egyértelmű, hogy szüksége volt a lányra, ahogy Hermionénak is a férfire. Érezhető volt a változás a kapcsolatukban és illet is hozzájuk ez a finomság, az ahogy apró lépéseket tesznek meg egymás felé és aztán szépen lassan építik fel a jövőjüket, mert most már elhiszik, hogy nekik is van jövőjük, van céljuk és van miért, van kiért élniük. Én igazán élvezettel olvastam. 5 pont
Joy ( zsűritag )
Szia!
VálaszTörlés*Stílus: Nem szeretnélek megbántani, nem ez a cél – nyilván. De rettenetesen nehéz volt olvasni téged a szöveg vontatottsága miatt. Olyan apró részleteket is kifejtettél, ami már sok volt (pl. könyvcímek), egyszerűen elfáradt a figyelmem, és már-már erőszakkal kellett rávennem magam, hogy folytassam tovább az olvasást. Rengetegszer hagytam szünetet közben, nem hiába a Te történetedet véleményezem utoljára. Nagyon sokat időztél a környezet leírására, a mozzanatokra, és mindenre, ami a látványvilággal kapcsolatos, de emellett a szereplők érzelmei valahogy elvesztek, vagy nem is nagyon voltak kiemelve. Nem azt mondom, hogy egy belső érzelemvilágra épülő novellát kellett volna hoznod, ilyenbe az olvasónak nincs joga beleszólni, hanem csak arra szeretnék rámutatni, hogy ha ilyen mennyiségű tényleírást adsz egy történet sorai közé, akkor valahogy meg kellene találni az egyensúlyt. És nálad ez az, ami rettenetesen hiányzott, számomra ezért nem is volt gördülékeny a történet, döcögött, nyögve- nyelős volt, a stilisztikát is csiszolgatni kellene, de azt semmiképpen sem mondhatom, hogy egy összecsapott, átgondolatlan írást hoztál. De mégsem tökéletes. 2 pont
*Kulcsok felhasználása: 4. csomag
- mellékszereplő: Szerepelt benne, és hozott izgalmat is a váratlan megjelenésével, de őszintén, kb. bármelyik más szereplő meglephette volna Hermionét pusztán azért, mert McGalagony annyira OOC lett, hogy csak a neve volt benne az eredeti. 3 pont
- évszak: Ezzel nem volt probléma, ügyesen erre az évszakra korlátoztad a történetedet, nem is éreztem erőltetettnek; szép volt. 5 pont
- fogalom: Itt kicsit visszautalnék a legelejére; a vontatottságra. Kicsit ambivalens helyzet állt elő nálam, mondom is miért. Egyrészt jó volt a kulcsfelhasználás, mert belesimult a történetbe, másfelől viszont azért került bele ez a takarítós rész, hogy ezt a kulcsot beleírhassad… Szerintem elég lett volna az, hogy otthonosan érzi magát Pitonnál (ahogy írtad is), és nem kellett volna többször is cifrázni ezt a fogalmat (tudom, hogy kétszer kellett minimum felhasználni, de nekem nem volt mindegyik értékelhető, sajnos) 2,5 pont
- varázsige: Én bevallom nálad is, hogy ezzel a varázsigével én nagyon nem vagyok képben, és nem fogok csak azért utánanézni, hogy jól megmondhassam neked, ha esetleg nem rendeltetésszerűen használtad fel… :/ Szóval kétszer szerepelt benne, nekem nem tűnt erőltetettnek sem a varázshasználat az adott jelenetben még úgy sem, hogy 100%-osan nem tudom, mire jó (csak felszínesen ^^”) 5 pont
- idézet: Illett bele, jó volt a pillanat, amiben felhasználtad (mikor rájön ugye, hogy szereti Pitont – gondolom menthetetlenül :D). És az is hihető volt, hogy egy mugli könyvben olvasta. Ez rendben volt. 5 pont
- titkos kulcs: Te is jó nehezet kaptál :D Nagyon ügyesen felhasználtad, nekem nagyon tetszett az, ahogy beleírtad, és nem csak megemlítetted. 5 pont
*Cselekmény: A stílusnál már utaltam a vontatottságára a történetednek… A főszál ugye az volt, hogy Hermione, miközben ápolja Pitont, szépen lassan beleszeret, és erre végül jól rá is jön. Nekem ez kicsit unalmas alapszituáció, elcsépelt, ha úgy tetszik, de nyilván, aki meg szereti az ilyen történeteket, kispárna szorongatva olvashat téged. Alapvetően az volt a problémám, hogy egy ilyen hosszúságú novellába egy egy-szálon futó cselekményt belevinni, elég öngyilkos vállalkozás. Voltak persze mellékágak, de azok meg nem simultak bele magába a történetbe, és csak elnyújtották az írást. Szó mi szó, nekem a bonyodalom hiányzott, mert minden fejezeted olyan volt, mintha egy nagy-nagy bevezetést írtál volna. És vártam, mi lesz a csavar, talán majd most, most… végre jön valami, de semmi. Pedig én aztán értékelem a lassú csordogálást, hidd el, de nem úgy, hogy közben hiányzik a novellából az a szerkezet, ami pont ezzé, novellává teszi a történetet. 2 pont
VálaszTörlés*Választott Szereplőpáros: Nem szeretem ezt a párost, és nem értem, miért vannak ennyien oda értük, de hát nem vagyunk egyformák, hála a jó égnek :D Na, de komolyan: Piton nekem nagyon tetszett, ahogy hoztad, az a gunyoros-hideg modora egész végig jelen volt a novellában. Hermione sem tűnt annyira OOC-nek, a tettei és a szavai hitelesek voltak. Egyedüli problémám, hogy maga a szerelmi szálra nem esett túl nagy hangsúly (vagy csak nekem volt kevés), de valahogy az egész „l’amour” dolog, mintha kimaradt volna belőle. És helyben is vagyunk, itt, ennél a pontnál is az érzelmeket hiányoltam. 2,5 pont
*Szubjektív vélemény: Ne haragudj meg rám, kérlek, de nagyon nem jött be. Se a téma, se a stílus, a cselekmény, a szereplőpáros, egyszóval: semmi. Ez nem a te hibád, hiszen egyszerűen csak arról van szó, hogy az ízlésem egyáltalán nem passzol a tiédhez. Ez meg itt a szubjektív vélemény helye, szóval további szabadkozás helyett: 1 pont
Zajec (Merengőn is)
Kedves Író!
VálaszTörlésElőször is, hadd köszönjem meg, hogy megírtad a történeted, és ezzel színesítetted a kihívást :))
*Stílus:
3 pont.
Bár elég olvasmányos a nyelvezeted, engem már ne haragudj meg az őszinteségemért, de megőrjített az állandó igeidőváltás, hogy egy bekezdésen belül is össze-vissza használod őket. Ilyesmire gondolok, mint itt: „Az elmélettel kapcsolatos kérdéseit megvitatták Hermione, sőt, Perselus egyre több kérdéssel bombázta a lányt komoly gondolkodásra sarkallva.”
„Minerva azt szeretné, ha megünnepelnénk a győzelmet, nem kevés adományt lehetne így gyűjteni az iskola renoválására, és a társadalmi megítélés is változna. Persze, hiszen az aranyvérűek nagyobb része nem hajlandó elismerni a károkat, és ezzel lehetetlen helyzetbe akarják hozni a Roxfortot. „
(Egy jó tanács: valahogy legközelebb a belső monológokat, mondatokat emeld ki, minimum dőlt betűvel.)
*Kulcsok felhasználása:
- mellékszereplő: 4 pont.
Jól felhasználtad, bár vissza kellett olvasnom, hogy nem Poppy volt-e a mellékszereplőd.
- évszak: 3 pont
Nem igazán éreztem azt, hogy számítana a történetben, hogy melyik évszakról van szó.
- fogalom:
5 pont
Nem túl kreatív felhasználás, de legalább illett Piton házához.
- varázsige:
3 pont
Szerintem itt valami hibázott, csak úgy, figyelmetlenségből nem lehet egy halom kismadarat elővarázsolni a semmiből, pláne nem lehet őket szabadon ereszteni.
- idézet:
4 pont
Nem túl kreatív felhasználás, kicsit fura, hogy a Ron iránti érzéseit össze kéne ezek szerint hasonlítani a Piton iránti érzelmeivel.
- titkos kulcs:
5 pont
Jaj, ez nagyon tetszett, illik mindkét karakterhez, érthető is :)
*Cselekmény:
3 pont
Egyfelől megőrjített a ragozási, igeidő egyeztetési problémák, másfelől kissé hitetlennek találom, hogy egy kómában lévő betegbe bele lehessen szeretni. Olyan nagyon sok interakció nem igazán volt köztük, miután Piton magához tért, vagyis nekem inkább egy menekülésnek tűnik ez a szerelem Hermione részéről, sem mint tartós lángolásnak.
Ez a mondat nagyon fájdalmas hiba: „– Igen, azt hiszem, sejtem, mi baja lehet – bár halvány fogalma sem volt róla.” Könyörgöm, meghalt Fred az orruk előtt, hogyhogy Harry nem érti, hová és miért fut el Ron?
Nem igazán értettem Poppy szerepét, most akkor kedveli Hermionét, vagy sem, mikor minek alapján tegezi-magázza, és miért bízik rá egy ilyen gyógyítói feladatot, ha van egy házimanó, aki segít neki ellátni a betegeket? (Amúgy, már alapjáraton, ha él Piton, akkor hogy került a Fonó sorra? Miért csak egy javasasszony látogatja, sosem egy mungós gyógyító? Mitől lett Poppy ilyen okos a bájitalok tekintetében, hogy tudja, X mennyiségű fiola ellenméreg segít legyőzni Nagini mérgét?)
*Választott Szereplőpáros:
3 pont.
Túl gyors ez a szerelem, nekem inkább csak lángolás. Piton mibe szeretett bele, Hermione hangján kívül?
*Szubjektív vélemény:
3 pont.
Bocsánat, de nem jött be, megint azt tudom csak írni, amit már másnak is: kevés a szerelmi rész, holott Hermione részéről érthető lenne, hogy egy szenzációhajhász Ront ne szeressen. Csak olvastam volna egy-két beszélgetéssel többet, máris elbírnám hinni, hogy ez élethosszig tartó kapcsolat lesz.
Köszöntem, további Jó munkát, sok ihletet kívánok neked!
Lover
(zsűritag)
Kedves író!
VálaszTörlésStílus: Akadtak benne hibák, amit egy jó béta kiszúrt volna. Volt egy két dolog, ami megakasztott írás közben, de ettől függetlenül szépen fogalmazol. 3 pont
*Kulcsok felhasználása: 4. csomag
- mellékszereplő: Kétségtelenül nagy szerepe volt a történetben, ugyanakkor zavart, hogy nagyon nem ő volt. Oké, kint az OOc figyelmeztetés, de ez akkor is sok volt. 4 pont
- évszak: Egyértelműen nyár volt. A kulcsnak megfelelt. 5 pont.
- fogalom: Ez is rendben volt. 5 pont
- varázsige: Mint azt már másnál is írtam, ha valaki egy kihívásra ír, ajánlott utána nézni, hogy mi az, amit fel kell használni. Szerepelt benne, csak épp a felhasználása volt helytelen. 2 pont
- idézet: Szerepelt benne (majdnem) szó szerint, ami a szempontnak megfelelő volt, mégis hiányoltam valami pluszt. 4 pont
- titkos kulcs: Ez nagyon tetszett, ügyesen felhasználtad a kapott kulcsot, 5 pont
*Cselekmény: A fő gondom az, hogy Hermionéról nehéz elhinni, hogy beleszeret valakibe, aki jóformán csak "alszik". Ő az az igazi földhözragadt lány, de ettől függetlenül másnak tetszhet. Ron egész jóra sikeredett, mert mindig is vágyott az elismerésre. Nem nehéz elhinni, hogy ha egyszer megkapja, akkor teljesen megzakkan tőle. :) 3,5 pont
*Választott Szereplőpáros: Alapjában véve nem szeretem ezt a párost, és most sem sikerült megkedveltetned velem. Nem éreztem úgy, hogy ők márpedig olyanok, akiknek akkor is együtt kell lenniük, ha leszakad az ég. 3 pont
*Szubjektív vélemény: Sajnálom, de nem nyerte el a tetszésemet, de ez ne keserítsen el, mert annak, aki szereti ezt a párost biztos, hogy nagyon be fog jönni. 3 pont
Sok sikert, és még több ihletet a jövőben.
Üdv: Zoisite (merengő)
Kedves Író!
VálaszTörlés*Stílus: 3 pont.
Nem volt rossz a stílus, de volt néhány dolog, ami zavart benne. Ilyen az igeidőváltás, és a helyesírási hibák.
*Kulcsok felhasználása:
- mellékszereplő: 4 pont.
Jól felhasználtad, csak a személyisége csúszott el néhány helyen.
- évszak: 5 pont
Itt nem volt probléma, ügyesen beleszőtted a történetbe.
- fogalom: 5 pont
Nem lett a legjobb a felhasználása, de a kritériumoknak megfelelt.
- varázsige: 3 pont
Ezzel kicsit mellélőttél, mert rossz volt a felhasználása. Szerintem nagyon arra hagyatkoztál, amit a filmben láttál, és ez zavarhatott össze.
- idézet: 5 pont
Illett a történetbe, és a szó szerinti felhasználás a kulcsnak is megfelelt.
- titkos kulcs: 5 pont
Része volt a cselekménynek, és nagyon tetszett a felhasználása.
*Cselekmény: 3 pont
Szépen felépített novella, csak nem szántál rá elegendő időt, és átolvasni is kellett volna néhányszor. A szerelmi rész hihetetlennek tűnik, mert alig akad olyan ember, aki beleszeret valakibe, aki kómában fekszik. A felépítése viszont jó volt, többnyire mindent megmagyaráztál, és tetszett ez a függővég féleség.
*Választott Szereplőpáros: 3 pont.
Gyors volt a szerelem közöttük. A páros jó, de itt nem siekerült úgy átadnod, hogy megértsem, mitől is lettek halálosan szerelmesek.
*Szubjektív vélemény: 3,5 pont.
Jó lehetett volna, ha a szerelmi részt nem kapkodod el annyira. Az a gondolatom támadt, hogy Hermione csak azért menekül Pitonhoz, hogy Ront elfelejtse, ami talán igaz is, de így egy kényszer, mintsem igaz szerelem.
Köszönöm, hogy olvashattam és sok sikert!
Vicaa (merengő)
Szia
VálaszTörlés*Stílus: 3
Nem volt nagyon szörnyű, de sajnos annyira jó sem. Voltak szóismétlések, fura kifejezések.
*Kulcsok felhasználása: 4. csomag
- mellékszereplő: 1
OOC volt.
- évszak: 2
Nem volt sok szerepe, csak olyan tessék-lássék módon.
- fogalom: 3
Indokolatlan. Ahogy az is, hogy hirtelen megállapította Hermione, hogy ő most akkor szerelmes Pitonba. Miért?
- varázsige: 1
Semmi értelme nem volt hogy folyton oppugnós kismadarak kergetőztek a feje felett.
- idézet: 3
Csak azért ennyi, mert legalább megcáfoltad.
- titkos kulcs: 4
Fura kulcs volt, de kihoztad belőle, amit lehetett.
*Cselekmény: 3
Nem volt rendesen kidolgozva, minden csak úgy hasraütésszerűen történt. Sablonos volt.
*Választott Szereplőpáros: 3
A páros jó, a kidolgozás nem.
*Szubjektív vélemény: 2
Sajnálom, de nem tetszett. Sablonos és indokolatlan volt, és még hibákat is találtam benne itt-ott, a megírás módja sem ellensúlyozta ezt.
Sorrow (zsűritag)
Kedves író!
VálaszTörlésÉrdekes történet egy számomra mondhatni teljesen ismeretlen, de előítélettel rendesen leírt párossal. Ezért előre is bocsánatot kérek, megpróbálok ettől eltekinteni, mivel én is mit sem szeretek kevésbé annál, minthogy azért húzzanak le valakit, mert nem szeretik az adott párost. Tényleg igyekszem majd ettől eltekinteni (-: Mindenesetre, ha valami esetleg sértő lenne (bár nem akarok az lenni, komolyan!) akkor azt fogd erre, nyugodtan. Na de az előszóból elég legyen!
*Stílus: Ide tartozik a külalak is, igaz? Csak mert ebbe rögtön belekötnék egy helyen, utána jönne a kritika igazi része, ha nem baj. A párbeszédeknél, amikor a szereplő megszólalása után egyéni megjegyzést írsz arról, hogy mi történt, utána viszont folytatod a monológot, akkor sosem teszed ki újra a gondolat vagy kötőjelet. (Azért mondom, hogy vagy, mert ezt sose tudom.) Tehát például ennél a résznél:
"– Gyomorfekély elleni szert. Magának. Elvárom, ha elkészült, hogy mind egy cseppig meg is igya! – morogta a lánynak. Vigyázhatna jobban is magára!" Szerintem így nézne ki jól:
"– Gyomorfekély elleni szert. Magának. Elvárom, ha elkészült, hogy mind egy cseppig meg is igya! – morogta a lánynak. - Vigyázhatna jobban is magára!" De lehet, hogy ez csak egyéni dolog. Na de, hogy ettől elvonatkoztassak, témát is váltanék.
Az elején máris könny szökött a szemembe, aztán egész a történet végéig egy sajátos - már nem könnyes - hangulatot adtál. Laza, lágy, de egyedi volt. Ha nem jelenik meg bennem egy ponton a karakterek által kiváltott heves érzelem-roham, akkor még egészen át is adtam volna magam a történetednek, ugyanis úgy írtál, hogy nem zökkentem ki minden mondatod után, bent tartottál a történetben. Ez pedig határozottan pozitív dolog (-:
4 pont
*Kulcsok felhasználása: 4. csomag
- mellékszereplő: Szerepelni szerepelt számomra eleget, de tényleg OOC volt, mint ahogy azt a legelején is írtad. És most! *A homlokára csap* Most, most... most megbékéltem, tökéletesen megbékéltem azzal, ami eddig böködte a csőrömet. Most már békésebb kritikaíró leszek, hamarosan megérted, mire írtam ezt. De visszatérve McGalagonyra: nem értem, miért nem lehetett volna kicsit komolyabbra vagy karakterhűbbre írni, hiszen az ő személyiségét - könnyű mondani - nem lehet olyan nehéz. Vagy szándékosan írtad másra? Ha igen, nem baj, sőt, jó, de ez nem volt megindokolva sehol - legfőképp a leírásban - így a mellékszereplőd részben egy kérdőjelként lebeg a szemeim előtt.
3,5 pont
- évszak: Na ez viszont ott volt, úgy volt, ahogy lehet és kell! Nincs is mit hozzáfűznöm, szerintem nem is kell, hiszen nyáron játszódott maga a cselekmény is és ez tökéletesen érződött.
5 pont
- fogalom: Ez is jelen volt, hiszen Hermione az elején igen erősen azon ügyködött, hogy otthonossá varázsolja Perselus lakását. Nagyon jól belesimult a történetedbe, olyannyira, hogy fel se tűnt, hogy ez a kulcs... mégsem rossz értelemben véve, egészen olyan volt, mintha általad szándékosan kitalált és választott eleme lenne a történetednek.
5 pont
Itt a második fele:
VálaszTörlés- varázsige: Nem jó. Ez így most fájhat, de te szerintem - és Tigi kritikáját olvasva valóban - összekeverted az Avis madáridéző bűbájjal. Ettől függetlenül szerepelt, csak a tévedés miatt ugyebár rosszul. Én viszont azt mondom, hogy ezt egyszer nézted félre, onnantól folyamatosan az általad jónak tartott módon, Hermionéhoz illően (a hatodikban megidézett madarakra gondolok) használtad. Legközelebb szerintem a biztonság kedvéért olvass utána - nem állítom, hogy nem tetted és az is lehet, hogy én tudom rosszul - akár két helyen is.
2,5 pont
- idézet: Viszonylag sokat idéztél - ezt se rosszból értem - ami lehetővé tette volna, hogy jól belesimuljon a többi közé a kulcsként kapott idézet is. Talán ha a többihez hasonlatos módon, egy felolvasásban szerepel... na jó, ezt még én sem gondolhatom komolyan, lehetetlen lett volna így megoldani. Nem tudom, mi a bajom vele és ez nem jó, mivel neked sem segítek semmit, csak rontom a hangulatot. Ne vedd rossz néven (-: Így jobban belegondolva, jobb megoldás talán nincs is arra, hogy hogyan szerepeljen egy SSHG történetben, ami ilyetén van felépítve.
4 pont
- titkos kulcs: Nem volt jelen a történeted végéig... akkor viszont úgy megjelent, ahogy illett. Nem volt "nesze itt van ez is, mert kell" módon az orrunk alá dörgölve, nem volt éppencsak megemlítve sem. Tisztességes szerepet kapott, visszautalt Hermione korábbi problémájára is, Perselust is érintette valamelyest és az előbbi okán olyan érzetet keltett, mintha nem csak az utolsó bekezdések valamelyikében szerepelt volna.
5 pont
*Cselekmény: Erről nem tudom, mit szólhatnék. Itt-ott elvesztem benne, sajnos, de nagyobb százalékban tudtam tartani a fonalat. Egy-két dolgot találtam megmagyarázatlannak csupán, amik zavarossá tették kicsit, bár a végén pár kérdés formájában mintha válaszoltál volna is rájuk. Ezek alatt a megmagyarázhatatlan dolgok alatt példaként azt értem, hogy miért Hermione vigyázott Pitonra és miért nem mondjuk más- A végén persze a lánynak voltak erre ötletei, úgyhogy nem maradtak teljesen megválaszolatlanok a kérdéseim. A befejezést kicsit gyorsnak éreztem, itt a határidőre tippelnék (mert mindenki magából indul ki :D) ám általánosságban véve (és még itt is) kellőképpen ki volt dolgozva. Hm, hm...
4 pont
Végezetül:
VálaszTörlés*Választott Szereplőpáros: Abszurdum, számomra legalábbis az. Egy merőben új dolog volt SSHG-t olvasni, ami iránt köszönet illet téged, mert végre végig is olvastam egyet (-: Nos, amíg szerepeltek benne "együtt", de mégsem annyira szerelmesen közel, addig egész hihető volt még nekem is. A vége azonban kissé meredekre sikerült, én beismerem, hogy csak felületesen olvastam el az utolsó két vagy három bekezdést, egyszerűen nem bírom elképzelni, ahogy Hermione Pitont öleli vagy csókolja. Ez viszont lehet annak az oka, hogy nem vagyok "hozzájuk szokva." Ám itt jön a másik tényező: a canon páros férfi-tagja, magyarul Ron. Nem értem, miért mindenki azt a megoldást választja, hogy arrogáns, vagy egoista, vagy bármilyen, már csak káromkodással jellemezhető alak váljék belőle, nálad épp a második fajta. Anélkül is különválhatnak Hermionéval az útjaik. A másik pedig az volt, amikor Madam Pomfrey és a tanáriban keringő pletyka által kiderült, hogy ő nem Hermionéba szerelmes. Talán ha nem "a vörös más után kajtat" hanem "Ron is másba szerelmes" "a Weasley-fiú más iránt táplál gyengéd érzelmeket", tehát finomabb megfogalmazást használtál volna, akkor jobban beveszem és nem akadok fenn ezen, tehát jobban tudtam volna a főszereplőidre koncentrálni (-: És ez volt az egyébként (egoista, *általam nagyon-nagyon nem szeretett* Harry által legszívesebben fenékbebillentetett Ron), amiért megnyugodott a kicsi lelkem, amikor eszembe jutott az OOC figyelmeztetésed. Talán pont rá (is (...McGalagony)) akartál utalni. De nem ragozom tovább: különös páros, akikhez a gyengébb, kevésbé fizikailag érintkező viszony jobban illik. Pont, mint amilyet az elején ábrázoltál, bár talán kicsit lassabban kibontakozó... de inkább nem kötekszem tovább, mert már csak a csomót keresem a kákán.
4 pont
*Szubjektív vélemény: Így utólag már jobban meg vagyok enyhülve, mint amikor olvastam, ugyanis nagyon heves érzelmeket váltott ki belőlem. Most így, ha elvonatkoztatok az előítéleteimtől és a ronos jelenetektől, rá kell jönnöm, nem is volt rossz. Sőt. Egy Snanger rajongónak igazán jó történet lenne (-: Nekem ez azt hiszem továbbra sem az én asztalom, mindenesetre köszönöm neked, hogy megmutattad őket. Tetszett is meg nem is, a miérteket már szerintem mind leírtam (több (ha jól tudom), nem jut eszembe) bár annyit azért még hozzátennék, hogy legközelebb talán ölelhetne át több időt is a tényleges egymásba szeretésük. De az ábrázolásuk, a felolvasás és a csendes teázás tényleg szép volt (-:
4 pont
Eleinte nem akartam erre ennyi pontot adni, de utólag változnak a dolgok... szóval végül fél ponttal több repült, ha ez számít (-: Remélem a kritikámmal nem bántottalak meg és nem kellett miattam a türelmednek edződnie. További sikeres írást és sok szép kritikát (no meg SSHG-rajongó olvasókat :D) kívánok!
Üdv, Sybill Dumbledore, Kritika Klub (a Merengő fórumán megtalálsz minket)
oldal: Merengő Fanfiction
Kedves Író!
VálaszTörlésStílus: 2 pont
Az látszik, hogy rengeteg időt fordítottál a történetre, nem egy nap alatt lett valószínűleg összecsapva. Mégis, a számtalan elírás, helyesírás-és vesszőhiba rettenetesen nehézzé tette az olvasást. A leginkább a zavaros mondatok zavartak, sok helyen a mondat első és második fele nem következett egymásból, nem tartozott szorosan össze.
Kulcsok felhasználása:
- mellékszereplő: 3 pont
Bár tény és való, hogy McGalagony szerepelt a történetben, mégis valahogy jellegtelennek éreztem őt.
- évszak: 4 pont
Szépen hoztad, ezt nem tagadom, de valami mégis hiányzott a számomra. Valami kis plusz, nem is tudom, de az évszakokkal annyira szépen lehet játszani, nem csak leírni, hogy teszem azt; „ezen a forró, nyári napon is tikkasztó volt a hőség.” (és most nem tőled idéztem, csak mondtam egy példát.)
- fogalom: 5 pont
Teljesen rendben volt.
- varázsige: 3 pont
Az Oppungoval volt a legnehezebb dolgotok, úgy látom, de ezt nem is csodálom.
- idézet: 3 pont
Nincs bajom a szó szerinti felhasználással, de nálad valahogy kilógott a sorból.
- titkos kulcs: 5 pont
Tökéletes megoldás, szépen illeszkedett a történethez.
Cselekmény: 3 pont
Nagyon lassan haladt előre a történet, már-már vontatott volt a cselekmény a számomra, nehezen is haladtam az olvasással. Nagyon egysíkú volt a számomra ez a történet, hiányzott belőle a konfliktus, bármi, ami feldobta volna és lendített volna a cselekményen.
Választott szereplőpáros: 3 pont
Róluk szólt a történet, ők voltak a központban, ezt nem tagadom, de szürkék maradtak, nem igazán éltek, valahogy hiányzott belőlük a lélek. Továbbá a kihívás alapját, a szerelmi szálat sem éreztem különösképpen erősnek köztük, hiányzott a szenvedély, a mély érzelmek.
Szubjektív vélemény: 3 pont
Összességében nálam ez a történet egy közepest ér, mert sajnos nem hagyott maga után semmi maradandót, márpedig szeretem, ha egy történet megmozgat, ha érzelmileg megérint, ha olvasás után még agyalhatok rajta. A páros pedig rendkívül jó választás volt, csak a cselekmény, amit köréjük építettél ezúttal nem volt jó választás a számomra.
Köszönöm, hogy olvashattam.
Passion (zsűritag)